CBA-mizéria: elő a farbával, mit műveltetek? – Amikor a volt alkalmazott kitálal

CBA-mizéria: elő a farbával, mit műveltetek? – Amikor a volt alkalmazott kitálal

Magyarországon 2014-ben kimondva-kimondatlanul is, a markánsan kormányközeli CBA-üzletlánc malmára kíván a kormány minden létező vizet hajtani. Beszélgetőpartnerem nem kívánta feladni anonimitását, de jelen politikai helyzetben ez érthető is. Nem állítjuk, hogy az elhangzottak minden esetben megfelelnek a valóságnak – hiába, nem voltunk a történéseknek szem-és fültanúi -, de feltétlenül kétes, gyomorforgató dolgokról tudott beszámolni.

Mikor, hol, mennyit dolgoztál a CBA üzemeltetésében lévő egyik kávézóban?

Annyit tudok elmondani hogy Budapesten, kevesebb mint egy évet dolgoztam, gyakorlatilag egész nap: kora reggeltől késő estig. Igaz, egyik héten három, másikon négy napot dolgoztam, de nagyon nehéz volt kipihennem magamat, arról nem is beszélve, hogy szórakozásra-tanulásra nem maradt időm.

Feltételezem, nem szerelemből választottad szakmádnak a vendéglátást. Mit lehet rólad tudnunk?

Huszonéves, érettségizett, felsőfokú OKJ-s vizsgával rendelkező emberként, sajnos nem tudtam elhelyezkedni a tanult szakmámban, de ezzel sajnos nagyon sokan így vannak. Idén szeptembertől egyetemista vagyok, bár kérdéses, hogy nem csöbörből-vödörbe esem-e. Nyilván te is tudod, hogy egy diplomásnak sokszor már nehezebb elhelyezkednie mint egy érettségivel, vagy azzal sem rendelkező embernek. Szüleimmel élek, mindketten rokkant-nyugdíjasok, volt olyan hónap, hogy a nyugdíj előtti utolsó héten csak kenyeret és margarint tudtunk minden nap enni: nem volt választásom, pultosra, felszolgálóra nagy kereslet van. Elhelyezkedtem egy igen inkorrekt helyen csaposként, majd azt megelégelve döntöttem úgy, hogy szerencsét próbálok a CBA egyik kávézójában. Felvettek.

Milyenek voltak az első benyomásaid?

Amikor betanításon részt vettem egy másik, szintén CBA-érdekeltségű kávézóban, a már ott dolgozó személyzet pár tagjától megtudtam, hogy hétfőtől péntekig kell dolgoznunk természetesen, de egy hónapban két vasárnapot mindenképpen válallnunk kell. Vagyis egy hónapban nem nyolc, hanem csupán hat nap pihenőnap volt engedélyezve. A vasárnapot elmondás szerint kézbe kapták az ottani srácok, de nálunk erre a későbbiek során nem került sor.

A CBA üzlethálózat a kiváló minőségű hazai termékekkel reklámozza magát. Megerősíted a marketingfogásuk igazát?

A konyhával is rendelkező kávézóhoz az eladásra szánt termékeket az egyik CBA üzletből szállították. Volt olyan, hogy a kollégákkal eléggé szemeztünk – kora reggel lévén – a péksüteményekkel, ám az ott dolgozók egyike mondta, hogy “tényleg rohadt jól néz ki srácok, de inkább ne!”

Az este során a megmaradt ételeket átvitték a CBA üzletbe, ahol egymás hegyén-hátán lefedetlenül, csomagolatlanul álltak a fémedényekben álló fogások, amelyeknek a tetején egyfajta koronaként, egy szintén csomagolatlan grillcsirke árválkodott, legalábbis akkor, amikor a saját szememmel meggyőződhettem a hadszíntérről. Nem tudom hogy mi lett a sorsuk, de egyáltalán nem volt egy szép látvány.

Kovács Lázárral, a CBA hivatalos reklámarcával is volt szerencsém együtt dolgozni, és el kell mondanom, nem éppen az a kedves, jópofa alak, akit a televízióból megismerhettünk.

kovacs-lazar.jpg

 Fotó: hatalyonkivul.hu

A céges történésekre nem volt komoly rálátásom, azt viszont elmondhatom, hogy a beígért tíz százalékos felszolgálói díjamnak a kifizetése folyamatosan elmaradt.

Tisztázzuk! A felszolgálói díj, az a borravaló?

Nem, az a fogyasztott összeg tíz százaléka. A borravaló ezen felüli, aminek az elosztása nem volt igazságos. Nem az elvégzett munka mennyisége és minősége alapján adták, hanem akinek hosszabb volt a nyelve, az kapta meg: volt pár emberileg is problémás munkatársam.

Milyen összegekről beszélünk konkrétan?

Nyilván nem százezrekről, de volt olyan hónap, amikor az egyik kollégám háromszor magasabb borravalót kapott mint én, de korántsem dolgozott minőségében annyit mint társaim és én. Tudomásomra jutott, hogy az egyik havi bevétel bőven meghaladta az ötmillió forintot, de ebből sem én, sem kollegáim nem láttunk egy árva fillért sem.
Túlórapénz is járt volna számunkra, természetesen ezt is elszámolták, viszont volt olyan ember, aki visszamenőleg sem kapta meg a neki kijáró túlóraösszeget. Ez azt jelenti, hogy havi lebontásban, akár napokat is ráhúzhatott fizetetlenül az amúgy kifizetett alapmunkájára…

Ebédidő. Súlyosan hosszú órákat dolgoztunk, kora reggeltől késő estig, ám nekünk is csak fél óra ebédidő volt engedélyezve. Ez nem a konkrét kávézót minősíti, hanem az egész vendéglátó-szakmát. Ám amikor nagyvizitre bejöttek a fejesek, csak akkor mehettünk el enni, miután ők távoztak. Volt olyan, amikor kora este tudtam az első és egyetlen szünetemet kivenni…

Hogyan tekintesz vissza életeted ezen időszakára?

Nagyon sok ember dolgozott ott, hogy legyen egyáltalán állása. Ehhez ragaszkodtak is, foggal-körömmel. Viszont voltak olyan emberek, akik megkaptak egy minimális hatalmat a kezükbe: nem azt mondom hogy visszaéltek vele…(gondolkodik.) Zsarnokok voltak, nincsen mit szépíteni.

Én dolgoztam multiknál korábban, de ott ilyen gusztustalan visszaéléseket egyáltalán nem tapasztaltam.

 

Facebook Comments