Kislányként nem igazán rajongtam a Barbie-kért, nekem nagyobb babáim voltak, akkorák, amekkorákat tényleg babusgatni és fésülgetni lehet. Egyik karácsonykor, talán kisiskolás lehettem, egy nagyon szép Götz-baba várt a karácsonyfa alatt. Mind a mai napig megvan, lassan 20 éve, és nemrég éppen megmostam és beszárítottam a haját.
Mivel egy nagyobb fiútestvérem is van a húgom mellett, így nem maradhattak ki a fiús játékok sem az életemből: imádtunk együtt legózni, de például a matchboxaihoz nem nyúlhattam, csak az ő felügyelete mellett. Rengeteg közös játékunk is volt: társasok, építők, plüssök ésatöbbi.
De nem mindenki ilyen szerencsés ezen a bolygón, hogy a gyerekkorát ennyiféle játék szépíti meg. Néhol a gyerekeknek be kell érniük néhány darabbal, amelyek egy része nem is tipikusan játéknak nevezhető, esetleg már használt, elnyűtt, hiszen valamilyen adományból származik.
Gabriele Galimberti a világ számos pontján kért meg gyerekeket, hogy mutassák meg játékaikat, amikkel aztán lefotózta őket. 18 hónapon keresztül foglalkozott a témával, a végeredmény vegyes érzelmeket keltett bennem.
Maudy Zambiában – a kislány és barátai egy doboznyi napszemüveget találtak az utcán, amik gyorsan a játékaikká váltak
Ők csak játszani szeretnének.
A fotós, hogy mélyebb kapcsolatot és bizalmat építhessen ki a gyerekekkel, leült velük játszani. Tapasztalatai alapján, a jobb módú gyerekek inkább voltak birtoklók: nem szívesen vették, ha a fotós hozzáért a játékaikhoz. A szegényebb országok csemetéivel ellenben jóval egyszerűbb dolga volt: még ha csak 2-3 játékuk is van, a gyerekek azt is megosztják társaikkal, így a fotóssal is. (Itt felmerül a kérdés, hogy ez miért lehet így? Miért osztják meg azt a keveset is szívesen? Véleményem szerint, mivel ezeknek a gyerekeknek alapból nem sok tárgyi érték jut életükben, nem alakul ki bennük egyfajta szerzési, birtoklási vágy, hiszen nincsenek is tisztában azzal, hogy mennyi mindenük lehetne. Ennélfogva az a kevés, amijük van, nagyobb érték számukra. Ez az érték pedig lehet, hogy csak annyiban áll, hogy valakivel együtt élhetik át a játszás élményét.)
Puput Indonéziából – tekebábuként használja a labdáit, amelyeket egy másik labdával döntöget le
Gabriele megfigyelte, hogy a gyerekek érdeklődését a játékok terén mennyire meghatározza, hogy hova születtek: egy pekingi kisfiú például imádja a Monopolyt, mert tetszik neki a nagy épületek és hotelek építésének ötlete, míg egy mexikói, külvárosban élő fiúcska kamionokkal szeret játszani, mert azokat látja nap mint nap.
Abel, Mexikóból – szeret autóversenyeset játszani, amibe néha a húgát is bevonja
De a szülőkről is érdekes képet kapott: a lett, taxisofőr édesanya kisautókkal halmozta el fiát, az olasz farmer pedig műanyag gereblyét, kapát és ásót adott lányának. Tehát nagyon sokat számít a szülők foglalkozása is a gyerekek hozzáállásában, ami pedig felnőtt életüket is meghatározhatja (bár szerintem nem szabadna ilyenekkel befolyásolni a csemetéket).
Alessia, az olasz farmer kislánya – játékszerszámaival besegít a farmon az állatok körüli teendőknél
Tyra Stockholmból – szeret a nála egy évvel idősebb nővérével játszani, a piros tűzhely és a babaház a kedvencük
Noel – Dallas, Texas – a kissrác már most tudja, hogy pilóta szeretne lenni
Bethsaida – Port-au-Prince-ben lakott a családjával, ahol egy földrengés lerombolta otthonukat, így most egy táborban élnek, játékai adományokból származnak. A kislány fodrász szeretne lenni, imádja fésülgetni babája haját.
A kínai Cun Zi Yi harmadik születésnapjára sok játékot kapott, nem is tudja, melyik a kedvence közülük
Chiwa egy olyan kunyhóban él szüleivel és nővérével Malawiban, ahová nincs se áram, se folyóvíz bevezetve. Kedvence a dínó, mert szerinte az megvédi őt a veszélyes állatoktól.
Keynor, Costa Ricáról – édesapja több, mint 200 darabos kisautó gyűjteményéből fiára ruházott pár darabot, ezzel elkezdve a gyerek saját kollekcióját
A Lettországban élő Ralf a Forma 1-es pilóta, a fiatalabb Schumacher után kapta nevét édesanyja elmesélése szerint, aki 10 évig taxisként dolgozott, ahova fiát is sokszor magával vitte. Ralf kedvenc meséje a Verdák.
Az ötéves Elena Grúzia fővárosában, Tbilisziben él. Még nem jár iskolába, de már tud írni és olvasni.
Lucas Sydney-ben él – első kis vonatát kétéves korában kapta édesapjától, azóta rajong értük
Bothle Botswanában – ez a plüss majom az egyetlen játéka, de ezzel se sokat foglalkozik, jobban szeret a barátaival mókázni
Pavel Kijevben él, és biztosan tudja: rendőr akar majd lenni. Öccsével szokott játszani, hogy erre gyakoroljon: letartóztatja, megbilincseli, kikérdezi és autólopással vádolja őt. Néha azért engedi, hogy szerepet cseréljenek.
Nektek mi a benyomásotok ezek után a képek után? Mire gondoltatok a fotók nézegetése közben?
A sorozat többi darabjáért kattintsatok erre az oldalra!
képek forrása: gabrielegalimberti.com