Így próbálja leplezni a Fidesz a saját bukását

Így próbálja leplezni a Fidesz a saját bukását

Minden akciója. Minden megszólalása. Minden erőlködés. Most éppen a “nőknek a konyhában a helye, és szüljenek” kampány megy. Előzőleg menekültes kampány volt. 

Igazi izzadtságszag füstöl kifelé a Habony-Rogán-Orbán politikai marketinggyár kéményein. És ez most nem a rengeteg kokó, a kurvák és az éjjeli bulik miatt van, hanem mert folyton mondani kell valamit. 

Folyton csatába kell menni valami ellen. 

De csak szájjal. Közben a kéz mást csinál. Tessék figyelni!

Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok

– így kommentálta a miniszterelnök, hogy a Wikileaksről kiszivárgott amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint korábban arról beszélt diplomatáknak: a kampányban “hagyják figyelmen kívül”, amit mond.

A folytonos kampánynak nem csak az a célja, hogy a kormányzás általános bukásáról – a Fidesz kormány-képtelenségéről – terelje el a figyelmet, de

  1. ezekkel a témákkal a Fidesz jelöli ki a küzdőteret.
  2. A Fidesz alakítja ki az uralkodó narratívát,
  3. ezzel az ellenzéket és az ellenvéleményeket is ő jelöli ki. 

Az ellenzéknek az lehet az egyetlen sikeres stratégiája, ha nem belemegy a Fidesz által felhúzott küzdőtéren a felkínált lehetőségekbe, hanem a küzdőtéren kívül, a saját témáiban kezdi el megszorítani a kormányt. Ezekben a témákban – mindjárt leírunk párat – ugyanis teljes a kudarc, teljes a Fidesz bukása. A számok, a történetek magukért beszélnek. 

Folyton megy Fidesz-kampány, hogy a lényegre ne figyeljünk. De mi a lényeg? Mire figyeljünk? Milyen területeken bukott meg a Fidesz hat év alatt?paks.jpg

1. Az EU elkaszálhatja Paks 2-t

Korábban már írtunk róla: totális bukó lehet belőle, gigahitelt veszünk fel rá az oroszoktól, akiknek egyre kevesebb a pénzük, ráadásul öngólt lőtt a Fidesz-kormány a Roszatommal: “elfelejtették” tenderen kiválasztani a bővítés lebonyolítóját. 

Egy jogász egyetemistát megbuktatnának EU-s jogból, ha ilyet tenne. Nem volt senki sem a közpénzből milliárdokkal kitömött, nagypofájú kormányzati szakértők közül, akinek ez eszébe jutott volna? 

Emiatt aztán kötelezettségszegési eljárás indult ellenünk, megy a huzavona a háttérben – persze, nem erről szólnak a hírek, pedig euro-milliárdokról van szó és Magyarország következő ötven évéről. Az ellenzékből egyedül a PM-es Jávor Benedek nyomja ezt a témát, pedig rá lehetne repülni.

2. Népszavazás lesz az olimpiáról és a Városliget beépítéséről

Kettes számú bukó, újabb labda az ellenzéknek. Ha a népszavazásra összejön a megfelelő számú aláírás, akkor két pénzkiöntő hely is bezárul:

  1. nem fogják (amúgy is teljesen feleslegesen) beépíteni Budapest egyik tüdejét,
  2. illetve nem ölünk felesleges milliárdokat az olimpiába, hogy aztán úgy járjunk a végén, mint a görögök. Ott rohad meg a sok stadion kihasználatlanul. 

3. A Habony-botrány

Megint egy reklám-videós, szippantós, luxuskurvázós. Ott a nő helye, az üvegasztalon, széttárt lábakkal, igaz, kedves Fidesz? Köldökéből a finom fehér port az orrba?

Ha az ellenzék létezne, éjjel-nappal vizsgálatot követelne: tisztázhatnánk, ki az a Habony, mit csinált ott, közpénzből utazott és költött-e? (A válaszokat tudjuk, de már a kérdéseket megérné feltenni.) 

 4. A haverok

  1. Andy Vajna kaszinói,
  2. -adófizetése,
  3. Rogán Anti luxuslakása,
  4. Lázár Jani luxushotelezése

Olyan témák ezek, amikről nem a Parlamentben kellene beszélni két szundikáló fideszes képviselőnek, hanem utána kellene menni, feltárni, kérdéseket feltenni, mozogni egy kicsit. NAV-ba bemenni kamerával, kaszinóba bemenni kamerával, Andy orra alá dugni a mikrofont. Miért nem pörög ezen mindenki ezerrel? Már önmagában a hír, hogy Andy közpénzen veszi meg a TV2-t, tovább nő a Fidesz médiafelülete az adófizetők pénzéből, óriási botrány.

Általános jelenségek, amiken mérhető a Fidesz-politikai bukása:

5. Szegénység, éhezés, közmunka, hajléktalanság – szociális ügyek

Az Orbán-rendszer az első naptól kezdve azon volt, hogy a szegényeket hagyja megdögleni. (Ugyanezt csinálták a menekültekkel is egyébként.) Tisztában vagyok vele, hogy a szolidaritás meg a szociális érzékenység nem éppen jó kampánytéma, de az isten szerelmére: nem mindenki vesz két méter átmérőjű lapostévét karácsonyra, van, aki fél kiló kenyérnek is örül. És ezek az emberek vannak többen.

Ezeknek az embereknek a hangját nem hallja senki, nem közvetíti a média, még a KSH is azon van, hogy eltűnjenek a süllyesztőben. A magas áfa, az egykulcsos adó, a közmunka, a szociális támogatások megvonása – mind arról szól, hogy ezeknek az embereknek, a szegényeknek, a cigányoknak megkeserítsék az életét, és a megmaradó pénzen meg Orbán Viktor kislánya a saját lábára álljon és miami luxushotelekben szórakozzon. rasipisti.jpg

6. Oktatás és egészségügy

A folyamatos elvonások, az orvoshiány, a pedagógusok gyalázatos helyzete, a KLIK bürokratikus borzalmai – ezt a Fidesz idézte elő, a Fidesz nem oldja meg a problémát, a Fidesz a hibás érte. Mégsem beszélünk róla, pedig mindenkit érint, a mindennapi életünket keseríti meg, sőt, emberéletek múlnak rajta. 

7. Korrupció

Lásd Andy Vajna esete. A családtagokra írt közbeszerzési törvény. A haverok, akik elviszik a milliárdokat. Simicska. A felcsúti sertéstelep büszke gázszerelője. A 80 milliárdos köz(propaganda)tévé. Bármelyik ezerszer botrányosabb, mint az, mit mond Ákoska. 

Ha ma ellenzéki pártot akarnék csinálni, lenne mit mondanom az embereknek. És biztos nem azzal foglalkoznék, amit egy idióta bajuszos kriptokommunista, meg egy tehetségtelen dalcsináló mond az Echo TV-ben. Mert az csak porhintés. Reklám a Fidesznek, hogy leplezze: képtelen kormányozni. Megbukott. 

Facebook Comments