Teljes a tanácstalanság a propagandaminisztériumban

Teljes a tanácstalanság a propagandaminisztériumban

Úgyismint: Miniszterelnöki Kabinet. Tudniillik, hogy

ki a bánatos francok lehetnek azok az emberek,

akik mindenféle leveleket írogatnak nekik, petíciókat írogatnak alá, és aztán még az utcára is vonulnak.

Legelőször szarva közt ragadták meg a problémát, valamint rájöttek, és a revolverlapjukban meg is írtatták, hogy a kormány megbuktatásában érdekelt Soros György-féle civilek lázítják a pedagógusokat. Tehát ő:

soros.jpg

Azaz a zsidók.

Aztán ez az alig burkolt zsidózás valamiért mégsem volt elég jó, és egy másik szélsőjobboldali szennylap főszerkesztőjével már azt posztoltatták, hogy kommunista gyilkosok leszármazottai szervezik a tüntetéseket. Ő Péter Gábor (biztos a lányának ír éppen utasítást):

pg.jpg

Tehát a kommunisták.

De persze még elnézést is kellett kérni. Aztán maga a nagyfőnök szólalt meg, és azt mondta

a pénzéhség áll a tüntetések mögött.

ft_1.jpg

Azaz a pénz.

Ez persze inkább csak olaj volt a tűzre, úgyhogy gyorsan tompítani kellett. És jött is a mentőötlet:

A pedagógustüntetések mögött országszerte MSZP-s, DK-s, Együttes, PM-es, LMP-s és liberális pártaktivisták állnak.

Tehát ő:ka.jpg

Meg ő:gyf_2.jpg

És lehet, hogy ők is:

szvjp.jpg

Tehát az ellenzéki zsidó-kommunisták, de pénzük az van, az biztos.

Így tehát most már minden tiszta. De azt még elmagyarázná valaki, hogy

mi köze a hiányzó krétának, papírnak, az elzárt gáznak, a tanárok és gyerekek túlterheltségének, az írásbeli testnevelésnek, a KLIK miatt bezárt iskoláknak ahhoz, hogy mit csinált a Gyurcsány-kormány 10 évvel ezelőtt?

Ez még nem tökéletesen világos.

Facebook Comments