Zajlik a Big Game: felfelé buktatnák a Fidesz fundamentalistáinak vezetőjét

Zajlik a Big Game: felfelé buktatnák a Fidesz fundamentalistáinak vezetőjét

fat_1.jpeg

Már egy hét is eltelt, hogy legutóbb föllebbent kicsit a függöny a pozícióharcokról, de hivatalos nyilatkozat nem született, úgyhogy továbbra is csak sötétben tapogatózunk az ügyben, hogy ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.

A jelenleg szóba jöhető nevek:

  • Orbán Viktor
  • Kövér László
  • Áder János
  • Balog Zoltán

Ezek közül Orbán biztosan kilőhető, mert egy kétharmad hiányában nem tudja megváltoztatni, megerősíteni az államfő jogköreit, egy jórészt ceremoniális, protokolláris posztért pedig biztosan nem adná fel a politikai hatalmat.

A káosz úgy tűnik, nagyobb, mint valaha. Pedig csak

zajlik a Big Game.

A múlt héten két cikk is foglalkozott a témával. Közülük az elsőben Orbán és környezete véleménye dominál, az informátorok úgy tesznek, mintha 

  1. a kérdés már eldőlt volna,
  2. Orbán véleménye meghatározó, sőt kizárólagos volna,
  3. a jelöltje pedig Kövér László.

Azonban a Fidesz korántsem monolit egység, erre – ha más nem – a vasárnapi boltzár visszavonásának ügye is rámutatott. Kövér egyszer már volt Orbán első számú jelöltje, de négy éve is visszautasította a posztot, Ádert tolva maga elé. Ha ezúttal se vállalja, Orbán erővel nem tudja rákényszeríteni, hogy

az államfői poszton menjen nyugdíjba.

A jelöléssel még nem kell sietni, több mint egy év van hátra Áder mandátumából. Abból, hogy Orbán általában nem kapkodja el a döntéseit, Margaret Thatcher tanácsát követve csak akkor dönt, ha már nagyon muszáj, arra lehet következtetni, hogy a HVG-cikket nem ők (Orbán környezete, Rogán, Habonyék) sugallták, és nem ők vették elő a témát.

De ha már előkerült, akkor igyekeztek irányba terelni a dolgot, és Kövért belekényszeríteni abba a szerepbe, hogy nyilvánosan kelljen állást foglalnia.

Zajlik a Big Game.

Kövér viszont visszavágott: a második cikk már Balogot említi, mint Orbán szíve szerinti jelöltjét. Külön hozzátéve, hogy Kövér ajánlotta őt Orbán figyelmébe. Az újságírónak feltehetően maga Kövér (vagy környezete) adta az információt, cserébe azért, hogy ne ragaszkodjon a házelnök megszólaltatásához.

Ez mindjárt két dologra utal:

  1. Kövér továbbra se kapott kedvet a protokollszerephez,
  2. Orbán nem úgy látja, hogy Áder a schmittpáli értelemben vett motor szerepét töltené be a NER-ben, ezért már Kövér se tudja támogatni.

Ott tartunk tehát, ahol az utóbbi 3-4 évben mindig. Hiába volt a Fidesz alapítója, a vezérkar tagja házelnökként, ügyvezető pártalelnökként, frakcióvezetőként, 10 éve olyannyira megromlott a viszonya Orbánnal, hogy Áder csak egyszer, kényszerhelyzetben, jobb híján lehetett államfő, másodszor már nem kap lehetőséget.

Orbán már 2012-ben is azért engedte el Schmitt kezét, hogy ha már mennie kell, akkor legalább lehetősége nyílik megvalósítani a másik tervét, megszabadulni a politikai riválistól,

felfelé buktatni Kövért.

A házelnököt a HVG-cikk úgy említi, mint akit félreértenek, aki a liberális szabadságjogok védelmezője Orbánnal szemben is, ami egyrészt bizalmas, belső forrásra utal, másrészt megpróbálja feldicsérni Kövért az ellenzék szemében.

Ez azért meglehetős túlzásnak tűnik, tekintve például Kövér decemberben elkövetett ámokfutását a nők kívánatos életcéljáról. Kövér sokkal inkább a párt lelkiismerete, azaz

a Fidesz fundamentalistáinak vezetője.

A hét elején a dúvadnak erre a szerepére még rá is erősített:

Arra várok, hogy végre kikiabálják magukat. Ha van még mondanivalójuk, akkor kis szünetet tartunk, nyugodtan mondják el. Képtelenek, és alkalmatlanok arra, hogy öt percig csendben maradjanak. Mi van? Kérdeztem önt? Kérdeztem önt? De nem kérdeztem.

Ezután pedig a DK szóvivőjét, Gréczy Zsoltot tiltotta ki az Országházból, aki – bár nem képviselő – meg mert szólalni egy sajtótájékoztatón a parlamentben (amit egyébként párttársa, Varju képviselő tartott). Kövér szerint ki kellett volna küldeni a sajtóteremből az újságírókat, a folyosón elmondani véleményét, majd visszaküldeni őket Varjuhoz. 

Ez teljesen komolytalan, mondvacsinált indok, ráadásul nem előzte meg semmilyen, se szóbeli, írásbeli figyelmeztetés.

Kövér ezekben az esetekben úgy viselkedett, mintha övé volna az Országház:

házelnök helyett házmestert játszott.

Egészen olyan, mintha szántszándékkal erősítene az ellenzék ostora szerepre, hogy Orbánnak számolnia kelljen a felzúdulással, ha mégiscsak őt jelölné államfőnek.

Ezt alighanem sikerült is elérnie. Mivel az alaptörvény még mindig a nemzet egységének kifejezőjeként jellemzi a köztársasági elnököt, Kövér jelen állás szerint csak akkor tudna eleget tenni a feladatnak, ha Magyarország tényleg – vagy még mindig – a házmesterek országa lenne.

Facebook Comments