Egyedülálló vármakettek egy Velencei-tó melletti kertben

Egyedülálló vármakettek egy Velencei-tó melletti kertben

Vármakettek kőből és fából: megcsodáltuk Dinnyésen a világ egyetlen, anyaghűen megépített vármakett parkját.

14215354_845316358969633_1536506019_o.jpg

A dinnyési Várpark egyedülálló módon mutatja be a középkori magyar várakat. A várpark megálmodója, Alekszi Zoltán ugyanis, a legvalósághűbb megjelenés érdekében

az épületek eredeti anyagából: fából és kőből készíti el a maketteket.

14151929_845316385636297_18216344_o.jpg

Alekszi 2012 februárjában kezdett el komolyabban foglalkozni a várpark megvalósításával, amit hosszas előkészítő munka és kutatás előzött meg. Végül a dinnyési Hagyományőrző Központtól néhány lépésnyire,

a saját udvarában építette fel a kuriózumnak szánt látványosságot. 

A maketteket egy Nagy-Magyarország formájú sétányon járhatjuk be. Vagyis a várakat tulajdonképpen az eredeti helyükön nézhetjük meg. A sétányon emlékoszlopok között sétálhatunk át, amelyek egy-egy magyar királynak, kormányzónak és fejedelemnek állítanak emléket, a bejáratnál pedig Emese szobrát is megcsodálhatjuk.

Nagyon érdekes volt látni miniben a régi kőből és fából épült várak sokaságát, hiszen ez eredetikből ma már igen kevés áll.

14215642_845316498969619_571076976_o.jpg

14152066_845316322302970_790963501_o.jpg

14152174_845316435636292_863364245_o.jpg

14191574_845316335636302_991263057_o.jpg

14191731_845316412302961_1958346707_o.jpg

14215264_845316288969640_1485571442_o.jpg

14215287_845316388969630_2041104248_o.jpg

14215383_845316438969625_633547462_o.jpg

14215520_845316445636291_482423432_o.jpg

A nyitvatartásról és belépőkről a várpark honlapján találnak további infókat.

Facebook Comments