Özönlenek a kínaiak, pár 10 milliárdot még lehúznak Rogánék az államról

Özönlenek a kínaiak, pár 10 milliárdot még lehúznak Rogánék az államról

roglaz.png

A levegőben maradt a kínzó kérdés:

Orbán miért nem mentette meg legalább a látszat egy részét,

és hozott össze legalább egy semmire se jó alkotmánymódosítást az érvénytelen népszavazás után?

Ehhez mindössze annyit kellett volna tennie, hogy elfogadja Jobbik ajánlatát, és megszünteti a letelepedési kötvényt mg októberben, vagy legkésőbb november elején.

Presztízsveszteség lett volna persze, de az is presztízsveszteség, hogy 15-20 milliárd forintos, kb. 8 hónapos kampány után még csak egy vacak alkotmánymódosítást se tudott produkálni, ha már a népszavazás bebukott.

Mert persze, hogy a népszavazás nem irányulhat az alkotmány módosítására. De mit számít, ha úgyis érvénytelen lett?

Meg persze, hogy az alkotmánymódosítás legfeljebb fenéktörlésre lett volna jó. Ezt Orbán tudja, a Fideszben tudják, de a Fidesz szavazói nem tudják. Ők azt az üzenetet hiszik igaznak, amit a transzmissziós szíj (a kormány- és a Fideszmédia) közvetít számukra. Szóval szinte bármit.

Ha elhiszik, hogy ide arabok jönnek, hogy arabok akarnak jönni elvenni a munkánkat, hogy ide arabokat akarnak telepíteni, akkor

bármit elhisznek.

Az se eléggé plauzibilis magyarázat, hogy Orbán a Jobbikon akart ezzel ütni. Hiszen eléggé úgy látszik, hogy inkább a Jobbik ütött ezzel rajta.

Meg a Jobbik elleni támadások függetlenek a népszavazástól (a kudarcától mindenképpen) és az alkotmánymódosítástól is: azok már nyáron elkezdődtek.

A letelepedési kötvényt pedig amúgy is meg akarták szüntetni: már augusztusban beszéltek a felülvizsgálatáról. Felülvizsgálatot meg nem szokás elrendelni, ha rendben mennek a dolgok. Nem fognak felülvizsgálni valamit, amit eszébe se jut senkinek felülvizsgálni. (Már kormányoldalon, persze.) A vizsgálat bejelentése után már nyilvánvaló volt, hogy nem a megszüntetéséhez, hanem a megtartásához kellenek megfelelő érvek és jó okok. A vizsgálat ténye már előrejelezte, hogy meg fogfák szüntetni.

Nem kellett volna mást tenni, mint

előrehozni a zárást 2 hónappal.

Akkor mégis miért? Miért nem ezt lépte, és söpörte be  hasznot az agymosottak előtt? Ti. az “új egység elérte, hogy módosuljon az alkotmány, és senkit ne lehessen betelepíteni”. Blablabla, ésatöbbi.

A Magyar Nemzet keddi híre lehet, hogy rámutat valamire. Eszerint megindult a roham a letelepedési magyar államkötvények piacán: a kínaiak olyan tempóban veszik a letelepedési kötvényt, hogy az ügynökségek nem bírják az iramot. Hivatalos adatok még nincsenek

a külföldiek befizetése és az állampapír lejegyzése között bő másfél hónap is eltelhet, emiatt csak a novemberi, de leginkább a decemberi statisztikákból fog kiderülni, hogy mennyien vettek részt a megszűnés előtt álló programban.

Ha a hír igaz, és a hivatalos adatok visszaigazolják az állítást (ha a hivatalos adatokhoz való hozzáférést meg nem szüntetik addig), akkor ez arra utal, hogy Orbán alapos megfontolás után azért nem menet bele Vonával a politikai alkuba, mert nem tudta megtenni.

  • Nem akart gyengének látszani?
  • A Jobbik elleni mesterterv miatt?

Ugyan. Ez volt az alku az oligarcháival.

A Nemzet finoman úgy fogalmaz:

A kötvényprogram igazi hasznát az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága által forgalmazási engedélyekhez jutott cégek zsebelik be.

Azaz a letelepedési kötvény Rogánhoz kötődik (ő volt a gazdasági bizottság elnöke 3 éven át). A homályban működő, átláthatatlan, offshore cégek extraprofitját ő kezdeményezte, ő járta ki. És ő sem él olyan nagyon rosszul.

A letelepedési kötvény Rogán hűbérbirtoka.

Október végéig kicsit több mint 4000 ügyfél vett kb. 100 millió forintért, összesen 400 milliárd forintnyi hosszúlejáratú magyar államkötvényt. A kamat alacsony, de tartózkodási, illetve letelepedési engedély jár cserébe a hitelért.

A megszüntetés hivatalos indoka fals: nem igaz, hogy a piaci kamatok a felminősítések miatt már jobbak lennének. Nem a két hónapos, hanem az ötéves államkötvényekkel kell összevetni a letelepedésit. Annak kamata azon a piacon prémiumnak mondható.

Ha pedig a letelepedési kötvény megszüntetésének nincsenek fiskális indokai, akkor az nyilván a Rogán hűbérbirtokának csökkentésére irányult. Pénzt von el a propagandaminiszter saját oligarcháitól. A Nemzet számításai szerint a forgalmazó cégek kötvényenként 28 millió, azaz három és fél alatt összesen 110 milliárdot nyertek az üzleten.

Innen nézve (de csak innen nézve), persze igaz, hogy az állam sokat bukott az üzleten. Gyakorlatilag ezt a pénzt egy offshore-birodalom feltőkésítésére használták. Eredeti tőkefelhalmozás.

110 milliárd forint elveszítette közpénz jellegét. 

(Mennyi az lélegeztetőgépben számolva? Plakátkampány kijönne belőle vagy öt. Az egész életet helikopteren lehetne tölteni ennyi pénzből.)

De hogyhogy ez csak most tűnt fel? Ez így van már három éve, és ennek semmi köze nincs a piaci viszonyokhoz vagy a kamat aktuális szintjéhez.

Aki tehát Vonának kiadta az információt a Fideszből, hogy

kérjétek ezt, már el van intézve, ti csak előbbre hozzátok, nagy siker lesz,

az

Rogánék zsebéből akarta kivenni az utolsó néhány 10 milliárdot.

(Nyilván nem Rogán barátja volt az illető, és nyilván hozzáfért az informális döntésekhez. Ennél jobban nem tudom körülírni L. J. minisztert.)

Rogánék viszont ezt nem hagyták. Inkább rávették Orbánt, léptesse következő fokozatba a Jobbik elleni mestertervet (erről valamikor később), és ha már ahhoz nem volt erejük, hogy megtartsák a kötvényt, kompromisszumként ragaszkodtak az eredeti ütemtervhez a kivezetésénél. Tűnjön bár Orbán bénának a bukott alkotmánymódosítás miatt, náluk a sajtóbirodalom, ők majd gondoskodnak róla, hogy Vona jöjjön ki rosszabbul belőle. Orbánnak nem volt ereje nemet mondani, és kompromisszum született.

Így, karácsony előtt jól jön még az a néhány 10 milliárd, mindenki megértheti.

Erről szól az egész, minden más csak pávatánc.

 

Facebook Comments