Szegény Kósa Lajost levegőnek nézik a Fideszben

Szegény Kósa Lajost levegőnek nézik a Fideszben

Neki nem szólnak semmiről.kl1.jpg

Szóval az van, mostanra a Fideszben is belátták, hogy ostoba, agyament ötlet a kormányhivatalnokokkal – mint küldönc-rabszolgákkal – kézbesíteni Népünk Bölcs Vezérének személyes ajándékát az idős magyar embereknek. 

Négy nap kellett nekik annak belátásához, ami első pillantásra is nyilvánvaló volt. Ehhez képest Kósa frakcióvezető hétfő reggel a TV2-ben még vehemensen védte az ötletet, és kétségbeesésében még el is pofázta a stratégiát. (Komplett hülyeségeket beszélni, abban neki igazán van rutinja.)

Miközben:

  • Orbán múlt hétfőn jelentette be, hogy küld 10 ezer forintos utalványt a nyugdíjasoknak.
  • Lázár csütörtökön közölte, hogy kormányhivatalnokokat használnak postásnak.
  • A közalkalmazottak és köztisztviselők szakszervezete levélben akart találkozót kérni Lázártól, hogy meggyőzzék, azt ötlet kivihetetlen.
  • A levelet még fel sem adhatták, amikor Lázár máris fogadta a szakszervezeti vezetőket.
  • És ami még meglepőbb: el is fogadta az érveiket, nem söpörte le élből, ahogy ezt szokták.

A rejtély magyarázatát az atv.hu adja meg: Orbán kérte Lázártól, hogy találkozzon a szakszervezettel, és ebben már benne volt az is, hogy egyezzen meg velük. A lap szerint

Orbánt Kövér győzte meg az ötlet tarthatatlanságáról,

akinek a felesége maga is kormányhivatalnok: Dr. Bekk Mária négy éve a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal vezetője.

A meggyőzés, ahol Kövér állítólag nonszensznek nevezte az ötletet, valamikor csütörtök és vasárnap között történhetett, tekintve, hogy Lázár hétfő délelőtt már találkozott is a szakszervezettel, és vissza is vonta az ötletet.

Kósa viszont simán bement a TV2-be, hogy megvédje azt, ami akkor már nem is volt érvényben. Amikor ő interjúzni ment, már eldőlt a dolog, de neki nem szóltak. Ő a frakcióvezető, de

elfelejtették tájékoztatni az éppen érvényes vonalról.

Hagyták, hogy hülyét csináljon magából. Ezért kár volt odahagyni Basahalmot.

Amit a hvg.hu ír, az talán még ennél is durvább. Azzal mindenki tisztában volt, hogy olcsóságra hivatkozni nettó hazugság – a kormányülésen Lázár nem is ezzel érvelt (a lap szerint az ő ötlete volt, hogy a kormányhivatalnokokat használják).

  • Egyfelől arra kellettek volna, hogy Orbán névre szóló levelét is kézbesítsék.
  • Másrészt arra, hogy “élő kapcsolatot teremthetnek a választókkal”.

Ha pedig sikerül eredményesen levezényelni az akciót – érvelt Lázár – akkor a 30 ezres hivatalnoki gárdát a későbbiekben is mozgósítani lehet majd hasonló, kapcsolattartási vagy kézbesítési célokra.

Az állami alkalmazottakból félig-meddig hivatalosan is Fidesz-aktivistákat akartak csinálni. 

Egyre közelebb kerülünk valamiféle pártállamhoz.

Ez az ötlet most elbukott, de szinte csak véletlenül. Csak azért, mert az egyik vezető elvtárs közeli hozzátartozóját is rosszul érintett volna az ügy. Az eset erősen emlékeztet a pont 2 éve elbukott drogtesztre: talán rendszeresen pisilniük kellene a diákoknak, politikusoknak és újságíróknak, ha Lévai Anikó véletlenül nem elnöke a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának.

Facebook Comments