Pont ennyit ér Orbán szava: semmit

Pont ennyit ér Orbán szava: semmit

Még ez év végéig megszűnik a letelepedési kötvény – közölte nagy mellénnyel Lázár János hetekkel ezelőtt. Még Vona Gábort is leszólta, mondván: ezt megígérte Orbán Viktor is, és akinek a miniszterelnök szava kevés, az menthetetlen. Most már látjuk, mennyit ér pontosan az orbáni szó.orban-rogan.jpg

A letelepedési kötvények rendszere az intézményesített, országgyűlési felhatalmazással folyó lopás tipikus esete. Rogán Antal gazdasági bizottsági elnökként haveri off-shore érdekeltségeknek kijátszotta az árusítás jogát – a cégek pedig 100 milliárdos haszonnal értékesítenek államkötvényeket.

A Jobbik politikai akciója persze alapvetően független volt a rogáni tolvajtempótól – egyszerűen keresni kellett egy indokot, amiért meg akarják magukat különböztetni a Fidesztől. Épp a kötvényüzelmek estek kézre, ennél nem bonyolultabb az ellenzéki logika.

A kormányzati reakció már érdekesebb: bár nem engedtek a jobbikos zsarolásnak, azt mégis jelezték, hogy a ráfizetéses ügyet, amely messziről bűzlik a korrupciótól, maguk is megszüntetésre méltónak tartják. Orbán maga mondta a parlamentben, hogy

felülvizsgálják a rendszert és kivezetik az államadósság finanszírozásából.

Erre fel Lázár János nagy mellénnyel tromfolt: még idén megszűnnek e kötvények, hisz ezt maga a miniszterelnök mondta.

Az igazság: a parlament kedden tartja idei utolsó ülését. A kormány nem nyújtott be olyan törvénymódosítást, amely beszüntetné a kötvények – még egyszer: a magyar állam számára ráfizetéses – forgalmazását. Más módja pedig jelenleg (még) nincs egy hatályos törvény felülírásának. Magyarul:

ebben az évben biztos, hogy nem szűnik meg a letelepedési kötvény, bármit is mondott Orbán vagy Lázár.

Vagyis az egész nem volt más, mint porhintés, olcsó hazudozás. Legalább újra pontosan kiderült, mennyire is érdemes adni Orbán vagy emberei szavára.

ashwood

Facebook Comments