Talált magának egy jó szót, elvan a Rétvári, ha játszik – a mi milliárdjainkból

Talált magának egy jó szót, elvan a Rétvári, ha játszik – a mi milliárdjainkból

Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni

– jelentette ki Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében elnevezésű nemzetközi konferencián.

retvari_keresztenyuldozes2.jpg

Rétvári Bence úgy vélekedett, hogy

ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában; minden öt vallási üldözött közül négy keresztény.

Ezért arra kérik a közel-keleti vallási vezetők a magyar kormány képviselőit, hogy a többi között Irakban és Szíriában teremtsenek jövőképet, nyújtsanak humanitárius segélyt a nyugati demokráciák a keresztényeknek,

ne a befogadásukkal akarjanak segíteni

– mondta a politikus a hét ország tizenhét szervezetének részvételével megtartott tanácskozáson.

(A konferenciára a 444 újságíróját nem engedték be, érdemes elolvasni az erről szóló cikket a 444-en.) 

Török Tamás, az Emmi üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságának vezetője arról beszélt, hogy

kétezer éves keresztény kultúrák felszámolása zajlik a Közel-Keleten és az Európai Unióban is nő a vallási indíttatású terrorcselekmények száma.

Kiemelte, a helyettes államtitkárság létrehozását a többi között az indokolta, hogy koordinációt teremt a kormányon belül a keresztényüldözés elleni fellépés érdekében, illetve jogszabályokat is kezdeményezhet. Továbbá együttműködnek a külügyi tárcával és az egyházakkal, civil szervezetekkel is, illetve kapcsolatban állnak az ENSZ-szel, a hágai bírósággal és az Európai Parlamenttel.

Török Tamás közölte, speciális ösztöndíjprogramot dolgoztak ki az üldözött keresztények képviselői számára és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen előadássorozatot tartanak az üldözött keresztény egyházakról.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy

Európa nem tud egységet felmutatni a keresztényüldözés ellen, ezért volt szükség a magyar kormánynak a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság létrehozásáról szóló döntésére.

A tanácskozás második részében zárt ajtók mögött külföldi keresztény szervezetek képviselői számoltak be működésükről, illetve a közösségüket ért atrocitásokról.

Korábban már írtunk arról, hogy gyakorlatilag a Fidesz-KDNP dönti el, melyik egyház legyen tiltott, tűrt vagy támogatott, illetve, hogy miért háromszoros öngól a keresztényüldözéssel foglalkozni Magyarországon. (Hogy az Európai Uniónak mennyire feladata egységet alkotni a keresztényüldözés ellen – erre ne is vesztegessünk szót, orbitális baromság.)

Csak néhány adatot sorolunk fel, milyen adóforintok másznak ki a zsebünkből itt, a keresztényüldözés közepén, a hitetlen Európában: 

Nemrég jelent meg az Emmi idén áprilisig megítélt támogatásainak a listája. Ezt böngészve az Átlátszó szedte össze, milyen szervezetek, intézmények kapták a legtöbbet a közel 100 milliárdnyi kiosztott forintból. 

  • A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a legnagyobb nyertes az oktatás terén, áprilisig 7,4 milliárd forint támogatást kapott. A Pázmánynak adott támogatás mértéke egyébként már majdnem eléri a Magyar Olimpiai Bizottságnak adott összegét, a MOB 9,5 milliárdot kapott az Emmitől.
  • A Károli Gáspár Reofirmátus Egyetem 2,9 milliárddal lett gazdagabb ebben az időszakban az Emmi jóvoltából.
  • Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola végzett a harmadik helyen a nem állami fenntartású felsőoktatási intézmények támogatási listáján.

Itt még nincs vége:

  • Két éve még a Fidesz-KDNP által üldözött és beszántott NOL írta meg, hogy egy ciklus alatt 50%-kal növekedett az egyházi fenntartású iskolák száma Magyarországon. Úgy tűnik, az állam egyfajta egyházi iskolahálózatot akar létrehozni – idemenekítheti a gyerekét a felső középosztály a lebutított állami köznevelésből.
  • 2016 decemberében összesen 121,1 milliárd forint fejlesztési támogatást kaptak magyarországi egyházak – olvasható a Magyar Közlöny utolsó 2016-os számában. A határozat szerint a kormány egyetért az egyházi célú támogatások megvalósításával, ezért felhívta az emberi erőforrások miniszterét, hogy még idén tegye meg a szükséges lépéseket. 

A határozathoz csatolt táblázat szerint

  • a Magyar Katolikus Egyház mintegy 85 milliárd,
  • a Magyarországi Református Egyház mintegy 24 milliárd,
  • a Magyarországi Evangélikus Egyház mintegy 2,2 milliárd forinthoz juthat.

 A maradék összegen a kisebb egyházak és a szerzetesrendek osztozhatnak.

Facebook Comments