„Soros fizet, Juhász fütyül”: ha ma lenne a ’48-as forradalom, a Fidesz az elnyomók mellett állna

„Soros fizet, Juhász fütyül”: ha ma lenne a ’48-as forradalom, a Fidesz az elnyomók mellett állna

’48-ban is menő volt fütyülni, Léderer Pált a márciusi ifjúság ki is fütyülte. Macskazenével. 

juhasz_peter_futyul.jpg

Léderer Pál Wikipédia-oldalán találtuk, hogy a pesti egyetemi ifjúság macskazenével tüntetett a báró (és többek között: császári és királyi tábornagy, az 1848. március 15-ei forradalom idején budai főhadparancsnok) lakása előtt, aki erre ráküldte az osztrák katonaságot az ifjakra. Juhász Péteréknek pedig megengedte a bíróság, hogy akár a március 15-i ünnepségeken is osztogathassanak sípot a hatalom kifütyülésére.

„1848. április 18-án a minisztertanács küldöttségének nem engedte meg a fegyvertár átvizsgálását, és megtagadta a nemzetőrség felfegyverzéséhez kért fegyverek kiadatását. A pesti egyetemi ifjúság ezért május 10-én a Szent György téren lévő várbeli lakása előtt – a korban szokásos tiltakozási formával – macskazenével tüntetett az eljárás ellen. Lederer előre értesült az ifjúság tervéről, ezért a szomszéd házak udvarán néhány osztály katonaságot rejtett el, akik a tüntetéskor rejtekhelyükről előretörve, megrohanták a tüntető fiatalokat és közülök sokat megsebesítve, átszorították Pestre. A következő nap vizsgálat indult ellene, ami elől titokban Bécsbe távozott.”

 

Korábban írtunk arról, hogy a hatalom úgy viselkedik, mintha a Metternich-rezsimben élnénk. Orbán Viktor nem a nemzet, rá csak az ország kisebbsége szavazott. Mindenkinek joga van kifütyülni a közszereplőket, főleg, ha azok nem állnak szóba az országgal, csak a hazug és uszító propaganda útján. 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig tegnap eltörölte a rendőrség azon határozatait, amelyekkel megtiltották Juhász Péternek és pártjának, hogy kifütyüljék Orbán Viktort március 15-én.

Így végül az Együtt tüntetése szerda délelőtt 10 órakor az eredeti tervek szerint kezdődhet meg a Nemzeti Múzeum közelében.

“A gyülekezési törvény értelmében a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatják.”

– írja a Fővárosi Törvényszék keddi sajtóközleményében. Juhász Pétert a TASZ ügyvédje, dr. Hüttl Tivadar képviselte. A végzés jogerős. 

Korábban a hatalom által kéziirányításra kapcsolt rendőrség határozatban megtiltotta az Együtt elnökének, hogy szerdán kifütyülje a Nemzeti Múzeumnál a miniszterelnököt. A tüntetést azért nem engedélyeztek, mert a rendőrség szerint Juhászék akadályozták volna a bejelentett állami rendezvényt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt is megtiltotta, hogy a párt sípokat osszon a kormányellenes tüntetőknek. Juhász már akkor jelezte, hogy a rendőrség határozata sérti a gyülekezési törvényt. 

Abszurd az abszurdban 1: a Fidelitas bejelentette, tiltakozik a tiltakozás ellen.

Abszurd az abszurdban 2: azt is megmondták, ki áll a tiltakozás mögött. Egyet találhat: Soros pénzeli az egész tiltakozást.

A Fidelitas elnöke szerint Juhász Péter, akit a szervezet ősszel még azzal gyanúsított, hogy Portik Tamás pénzéből járat le kormánypárti politikusokat, most Soros György pénzéből fog fütyülni Orbán Viktor beszéde alatt – írta a 444.

Böröcz László szerint a kormány lépéseit kritizáló civil szervezetek nem tisztelik március 15-ét, amit az elmúlt napokban mutattak meg, hogy támadták a kormányt.

Az elnök úgy érzi, hogy fel kell emelniük a hangjukat ez ellen, ezért szerdán a „Soros fizet, Juhász fütyül” feliratú tábláik segítségével „békésen, csendben” fognak tiltakozni.

Facebook Comments