Palkovics kétszínű és gyáva magyarázkodásba kezdett a CEU bezárása miatt

Palkovics kétszínű és gyáva magyarázkodásba kezdett a CEU bezárása miatt

Pontosan ugyanazzal a kétszínű dumával jött elő az oktatási államtitkár, mint amivel a kormány nekiment a civileknek – a törvényes működéssel. palkovics.jpg

“Majd ha olyan dolgok történnek, mint Oroszországban, akkor sírjatok, libsik” – írják rendszeresen a B1 blog (amúgy idézhetetlen szellemi mélyrepülést produkáló) kommentszekciójában. Hát üzenjük Orbánnak és fanatikus rajongóinak:

most történnek.

Kormányuk ugyanis harcban áll — de nemcsak Sorossal, hanem a józan ésszel is. Orbánék ugyanis be akarják záratni a Közép-Európai Egyetemet, ami Magyarország egyik legjobb egyeteme, a szakmában talán a legelismertebb Times Higher Education lista alapján Kelet-Európában is egyértelműen a legjobb.

Csak, hogy a kedves olvasó el tudja helyezni az egyetem bezárását, ez körülbelül egyenértékű

a nácik könyvégetéseivel.

 

Orbán egyébként az ötletet nem mástól, mint Putyintól lopta: ott az az 1994 óta működő Szentpétervári Európai Egyetem (European University at St. Petersburg, EUSP) engedélyét vonták be múlt télen, így ott már nem is tartanak órákat. Az EUSP 2007-től működtethetett doktori képzést is, több mint 94 oktató tanított itt, és főleg a társadalomtudományos képzések domináltak, szociológusokat, antropológusokat, történészeket és közgazdászokat is oktattak.

Egyetem bezárására egyébként még a Trianon előtti időkben került sor Magyarország környékén, a románok Kolozsvárról kergették el az akkori magyar egyetemet. Rákosiéknak sem igazán tetszett a szociológia, mint burzsoá tudomány, egészen a hatvanas évek végéig be is volt tiltva a magyar egyetemeken. Hasonló kulturális forradalmat utoljára Mao elnök hirdetett meg, annak is könyvégetés és egyetembezárás lett a vége. Meg szellemi mélyrepülés.  

Mindezt a példátlan surmóságot és pitiáner bosszút ma az oktatás irányítója, Palkovics László védte meg.

Közölte: a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. 

Palkovics László oktatási államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azzal a magyarázattal szolgált a CEU tervezett bezáratására, hogy ötévente áttekintik az egyetemek működését, és az Oktatási Hivatal mostani, külföldi intézményeket érintő vizsgálata azt mutatta, hogy több felsőoktatási intézmény szabálytalanul működik Magyarországon.

Kifejtette: a vizsgálat tapasztalatai nyomán módosítják a felsőoktatási törvényt, és feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön.

Palkovics bele merte mondani a kamerába:

nem CEU-, vagy Soros-ellenes vizsgálat zajlott,

az a 28, itt működő külföldi egyetemet érintette. Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: minden intézménynek meg kell felelnie a magyar törvényeknek.

Palkovics László kitért arra is: a feltételeknek 2018 februárjáig kell megfelelni, és ha ez nem történik meg, akkor 2018 szeptemberétől új képzés már nem indítható, az addigiak befejezhetők. Jelezte: a CEU rektorával szerda este ülnek le áttekinteni a helyzetet. 

Csak azt nem értjük, miért nem lehet kiállni és azt mondani, hogy utáljuk Soros Györgyöt, ostobák vagyunk, még több hatalmat akarunk és nem tűrjük a kormánytól független szellemi műhelyeket. (Lásd: Politikatörténeti Intézet, vagy éppen a baloldali filozófusokkal szembeni rágalomhadjárat.)

A CEU rektora még tegnap riadót fújt az egyetemet ért támadás miatt. Michael Ignatieff, a Közép Európai Egyetem rektora levélben fordult a munkatársaihoz, egyetem tanárokhoz és diákokhoz. Azt írta:

„itt az idő, hogy az egyetem polgárai megvédjék az egyetemet”.

Hozzátette:

 „A CEU a jelenlegi formájában nem működhet tovább felsőoktatási intézményként, ha elfogadják azt a törvényt, amit benyújtottak a magyar parlament elé”.

A CEU-t gyakorlatilag ellehetetlenítő törvényről azt írja a rektor, hogy alapos jogi elemzés után úgy látják, hogy ha elfogadják, a jövőben a CEU nem adhat ki olyan, az Egyesült Államokban és Magyarországon is elfogadott diplomákat, mint most.

„Ez a törvény egyetlenegy intézmény ellen irányul. Diszkriminatív. Szíven szúr mindent, amit évtizedek óta csinálunk a CEU-n”

– írja, hozzátéve, hogy minden lehetséges fórumon meg fogják támadni a törvényt.

A rektor arra is kitér a levélben, hogy az Origo cikke, miszerint a CEU-n súlyos szabálytalanságok, sőt csalások lettek volna, tele van hazugságokkal.

„Itt az idő, hogy közösségünk összetartson és megvédje az egyetemünket”

– írja Ignatieff, aki hangsúlyozza, a CEU egy büszke magyar intézmény, aminek veszélybe került a szabadsága. A CEU amellett, hogy évi egymilliárd forintnyi adóval járul hozzá a magyar kormány bevételeihez, mélyen beépült a magyar akadémiai életbe is, gyümölcsöző együttműködést folytat magyar állami intézményekkel az ELTE-től az MTA-ig.

Ez a törvény viszont mindent elpusztítana,

írja a CEU rektora.

Nem sok esélyt látunk egyébként arra, hogy Orbán valóban bezáratja a CEU-t: a múltkor is meghátrált, amikor a kommunikáció szakhoz akartak hozzányúlni, a hallgatók pedig az utcára mentek.  

Itt olvashatja a CEU levelét a törvénytervezettel kapcsolatban. 

Facebook Comments