Az USA helyre tette Magyarországot: nem akarnak és nem is tudnak tárgyalni a CEU-ról

Az USA helyre tette Magyarországot: nem akarnak és nem is tudnak tárgyalni a CEU-ról

  • A washingtoni Külügyminisztérium közleménye nem hagy kétséget afelől, hogy a Trump-kormányzat is a CEU mögött áll. Az Orbán-kormány adja az ártatlant, de nem kizárt, hogy Trócsányi valamilyen arcmentő húzással igyekszik kivágni a kabinetet a csávából.
  • Magyarország szénája nem áll jól az EU-ben sem: a nyugati tagok mind ellene fordultak, miközben Budapestnek két napon belül válaszolnia kell a brüsszeli kifogásokra.
  • Egy elemzés szerint nálunk is bármikor megtörténhet az, ami a törököknél, hogy ti. módszeresen felszámolják a demokráciát.

 

 

New York Times/Yahoo/Reuters

new_york_times.jpg

Az Egyesült Államok megismételte, hogy nem kíván tárgyalni Magyarországgal az új felsőoktatási törvényről, amely távozásra kényszerítheti az egyik legjobb egyetemet, a CEU-t. A washingtoni Külügyminisztérium közleménye ezúttal is hangsúlyozza, hogy a magyar kormánynak közvetlenül az érintett tanintézményekkel kell párbeszédet kezdenie, éspedig olyan megoldás érdekében, amely lehetővé teszi, hogy az érintett iskolák szabadon működjenek. Mint kifejti, az amerikai szövetségi kormányzatnak sem jogköre, sem szándéka, hogy megbeszéléseket folytasson a Közép-Európai Egyetemről, vagy bármely más magyarországi felsőfokú oktatási intézménnyel. Az állásfoglalás újólag sürgeti, hogy Budapest függessze fel a jogszabály alkalmazását. A hírügynökség megjegyzi, a lépés kizárja, hogy a tárgyaló asztalnál jöjjön létre kompromisszum a magyar és amerikai kormány között. A Szíjjártó Péter vezette külügyi tárca úgy reagált a bejelentésre, hogy Magyarország egyértelműen egyezséget szeretne, ám ehhez nem kap támogatást az USÁ-tól. A nyilatkozat szerint a reform nem diszkriminatív és nem fenyegeti a tanszabadságot.

 

New York Times/Washington Post/AP

washington_post_1.jpg

A CEU képviselője úgy reagált a washingtoni Külügyminisztérium új szóvivője által kiadott nyilatkozatra, hogy a magyar kormány remélhetőleg figyel. Az amerikai állásfoglalás azért fontos, mert a magyar kormány elvetette a State Department korábbi, hasonló állásfoglalásait a Közép-Európai Egyetem ügyében, mondván, hogy azokat olyan diplomaták fogalmazták, akiket még Obama nevezett ki. A mostani közlemény ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy a magyar fél súlyos feltételeket írt elő, és azok az egyetemi autonómiát fenyegetik. A hírügynökség rámutat, hogy a CEU-ügy része a Soros György elleni szélesebb kormánykampánynak, mivel az üzletember által szorgalmazott nyílt társadalom ellentétben áll Orbán tervével, mármint hogy Magyarország legyen illiberális állam, meg azzal is, hogy a politikus élesen elutasítja a migrációt.

 

Die Zeit

die_zeit.jpg

A lap szerint megvan annak az oka, hogy a CEU kapcsán Orbán Viktort nem bírja jobb belátásra sem a sok tüntetés, sem az unió által indított jogállami eljárás. Az egyetem, amely a világ 50 legjobb felsőoktatási intézménye közé tartozik, a kormányfő elleni tiltakozás jelképe lett. Az iskola és annak alapítója a nyílt társadalmat pártolja, a miniszterelnök viszont szabadulni igyekszik a társadalom liberális felfogásától. Csakhogy a politikus nem tudja befolyásolni a CEU-t, mivel az anyagilag független. Soros egyébiránt privát ellenfél Orbán számára, aki úgy gondolja, hogy az üzletember világszerte fel akarja számolni a nemzetállamokat. Szerinte még a migrációs hullám mögött is ő van.

 

Le Monde

le_monde.jpg

Orbán Viktort azzal vádolják, hogy antiszemita légkört gerjeszt – a Soros György elleni támadások idegesítik a nyugati országokat. A tekintélyelvű kormány által kirakott óriásplakátok, amelyek úgy ábrázolják az amerikai zsidó emberbarátot, mint aki madzagon rángatja Botka Lászlót, nos, ez a kétes erkölcsű hirdetmény igen rossz emlékeket ébreszt Konrád Györgyben, a holokauszt egyik utolsó szemtanújában. De a Bizottság alelnökében Orbán strasbourgi beszéde is egyértelműen antiszemita benyomást keltett, még ha a magyar kormány vissza is utasít minden vádat. Konrád azt mondja, a központi propaganda egyre alávalóbb. Rejtett utalásaival táplálja az antiszemitizmust, éspedig azzal a céllal, hogy semlegesítse a szélsőjobbot.

A tévéreklámok Brüsszel ellen uszítanak, mondván, hogy az EU védi Sorost és migránsokat akar rákényszeríteni Magyarországra. Több nyugati diplomata szerint azonban az ártalmas propaganda sem képes elkendőzni, hogy Orbán a gyengeség jeleit mutatja az unióval vívott szkanderban, amit amúgy ő maga kezdeményezett. Trócsányi Lászlónak e hét péntekig kell megküldenie a részletes magyarázatot a Lex CEU ügyében. A nyugati államok teljes mértékben azon vannak, hogy kinyilvánítsák: Junckert mellett állnak és pont ez az, ami igen csak gondot okoz a magyar kormánynak. Lehet, hogy Orbán ezúttal túl nagy fába vágta a fejszéjét. Mert az igaz, hogy Soros személyes ellenség Trump számára is, ám a magyar politikus ott követte el a legnagyobb melléfogást, hogy nem érzékelte: a tanszabadság ügye az Egyesült Államokban szent. Egy diplomata szerint az elnök sosem vállalná annak a kockázatát, hogy ejti rendkívül befolyásos honfitársát, csak azért, hogy segítsen egy olyan ország vezetőjének, amelyről jószerével azt sem tudja, hol van.  

Csaba László, a CEU tanára bizakodik, mert úgy gondolja, hogy Trócsányi László a jogi kiskaput keresi, aminek révén Orbán meg tudná őrizni az arcát a vitában. A professzor úgy gondolja, a miniszter pontosan ezért nem vesz részt a sárdobálásban.

 

Bloomberg

bloomberg.jpg

A hírügynökség szerint megvannak a tanulságai annak, hogy Törökország a diktatúra felé halad, és legújabban a folyamatos rendkívüli állapottal próbálja meg felszámolni a demokráciát. Az első számú lecke, hogy a demokrácia nem egyirányú utca, de Erdogan éppen a nagyfokú szabadságnak köszönhette, hogy hatalomra került. Ám ami azután történt a törököknél, az könnyen megeshet Magyarországon, az egyre inkább tekintélyelvű Orbán alatt, illetve Lengyelországban. A következő megszívlelendő következtetés, hogy a meghiúsult puccs isten ajándéka volt az elnök számára, mert lehetővé tette, hogy felszámolják a hatalmi ágak különválasztását. Majd az államfő megkezdte a még megmaradt ellensúlyok: a hadsereg és az igazságszolgáltatás megtisztítását az ellenfelektől és a kétkedőktől. Vagyis mindenkitől, aki nem hűséges hozzá. A nemrégiben megrendezett népszavazás pedig csupán arra szolgált a politikusnak, hogy bizonyítsa: van mögötte támogatás és ehhez az egyszerű többség is elégnek bizonyult számára. Az ellenzék gyenge, ha volnának tiltakozások, azokat valószínűleg brutálisan szétvernék. Az török-ügy lényege, hogy mindez másutt is nyugodtan bekövetkezhet, hacsak a kormány, az intézményrendszer és a nép nem lép fel ellene.

 

Guardian

guardian.jpg

Egy neves német közgazdászprofesszor igencsak üdvözlendőnek tartja az új francia elnök terveit Európai újraegyesítésére, ám megismétli, hogy a többsebességes unió kettészakítaná a szervezetet. Hans-Werner Sinn szerint ez esetben csak tovább mélyülnének az ellentétek az euróövezet tagjai, illetve az északi és keleti tagállamok, köztük Magyarország között. A müncheni egyetem tanára, az Ifo gazdaság kutató volt vezetője szerint nem kellene visszatérni az 1989 előtti megosztottsághoz. Ugyanakkor fontos lépésnek nevezi a szakember, hogy mélyítsék el az integrációt, illetve a béke érdekében felveti, hogy számolják fel a nemzeti hadseregeket. Mert az EU csak ily módon lehet a gyakorlatban is a béke szövetsége. Viszont meg kell teremteni a közös haderőt, illetve a biztonsági partnerséget. Ám ha nem hozzák létre a politikai uniót, az örökre elzárja az utat az európai egyesülés előtt és egymás ellen fordítja a földrész népeit.  

 

 Hangos sajtószemle. 

Facebook Comments