Magyar püspökök a menekültek mellett állnak ki

Magyar püspökök a menekültek mellett állnak ki

Két papi ruhába öltözött ember. Mindegyikük nyakában súlyos kereszt lóg. Szembenéznek a kamerával és lassan – paposan – azt mondják, hogy ők kiállnak a menekültek mellett, akik éppen olyan emberek, mint ön vagy én.

A képen ekkor egy szétlőtt város látható, egy romos házban egy férfi szemléli a pusztulást, szemmel láthatóan egy arab kendőt visel.

A két keresztény püspök szerint az erőszak elől menekülnek, mindenüket hátrahagyják, csak a reményüket nem, hogy egy békésebb jövőt találnak. Hisszük, hogy minden menekült megérdemli, hogy biztonságban éljen.

Mi a menekülteket támogatjuk. Kérjük, hogy csatlakozzanak hozzánk.

Ennyi.

Két igaz keresztény, keresztyén ember.  Fabinyi Tamás evangélikus püspök és Beer Miklós katolikus püspök.

Akik tudják, mi a dolguk s nem dőlnek be a kormánypropagandának, nem hagyják magukat megvesztegetni és megfélelmlíteni.

Büszke lehet rájuk közösségük, az ország.

Facebook Comments