Trump Varsóba megy kettészakítani Európát

Trump Varsóba megy kettészakítani Európát

  • A lengyelek saját szerepüket próbálják kidomborítani Trump közreműködésével, de ez nem mindenkinek tetszik a térségben.
  • Varsó a német-francia integrációs törekvéseket igyekszik ellensúlyozni.
  • Aki ma nem segít az olaszoknak menekült-ügyben, az holnap esetleg hiába fordul a többiekhez, amikor maga is bajba kerül.

 
new_york_times.jpgEurópa azt figyeli, hogy mit végez Trump holnap a jobbra billenő Lengyelországban. A hivatalos Varsó a mellét döngeti, hiszen az elnök – úton a G20-as csúcsra – előbb a lengyel fővárost ejti útba, sokkal jelentősebb szövetségesek helyett. Hát, majd kiderül, mit sikerül intézni a baráti, populista Kaczynskiékkal, akik egy sor kulcskérdést pont úgy ítélnek meg, mint Washington, beleértve a bevándorlást. Az ellenzék ugyanakkor attól tart, hogy az útból a lengyel politika hallgatólagos jóváhagyása sül ki. Mások félnek, hogy a látogatás elmélyíti a kelet-nyugati törésvonalat az EU-ban, és felbátorítja az olyanokat, mint Kaczynski és Orbán akit szintén bírálnak Brüsszelben a laza tekintélyelvűség miatt. A lengyel fél ugyanakkor árgus szemekkel követi majd, hogy Trump kitér-e a Nato-tagok kölcsönös segítségnyújtási kötelezettségére, ha bármelyiküket támadás éri. A vendég egyébként a látogatás során beszédben körvonalazza, hogy miként képzeli el a jövőben az Egyesült Államok és Európa kapcsolatait.   
 
financial_times.jpgA lengyel vezetés igyekszik úgy beállítani az amerikai elnök jövetelét, hogy az megerősítse Varsó szándékát, mármint hogy a lengyelek vezetik a kelet-európai országokat a kontinens nyugati fele ellenében. Washingtonban azt közölték, hogy az úttal alá kívánják támasztani, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az USA Közép-Európának. De Jog és Igazságosság ennél többre vágyik, nevezetesen arra, hogy élharcosként jelenjen meg a régióban a régi tagok , azaz a németek és a franciák dominanciájával szemben. A térség több állama ugyanis attól tart, hogy Macron győzelme után Berlin és Párizs mélyebb integrációt akar, amit az érintett keleti országok nem szeretnének. A lengyelek törekvését azonban gátolja, hogy nyugaton kevésbé hajlanak komolyan venni Varsó biztonsági aggályait, miután Kaczynki Magyarországot majmolja és gyengíti a demokratikus fékeket és ellensúlyokat. Ennél fogva a 3 tenger-kezdeményezés tömbje sem képes jelentős politikai súlyra szert tenni az EU-n belül. Olyannyira nem, hogy egynémely kormány a térségen belül már elhatárolódik a lengyelek szándékától, tehát hogy ellensúly jöjjön létre a németekkel és a franciákkal szemben. Tudják ugyanis, hogy ahhoz túlságosan is függnek Berlintől, miközben Trump látogatása éppen arra szolgál, hogy bátorítsa őket a szembefordulásra.
resse.jpgA holnapi varsói regionális csúcsértekezleten, amelyen az amerikai elnök is részt vesz, az egyik fő törekvés az, hogy a Kelet-Európa közelebb kerüljön céljához, azaz az eddiginél nagyobb függetlenséget csikarjon ki az EU nyugati államaival szemben. Ily módon egyfajta ellentömböt képezne az unió magországaival szemben, miután a lengyelek és mások egy sor kérdésben tengelyt akasztottak Brüsszellel. A „3 Tenger” elnevezésű találkozótól az érdekeltek azt remélik, hogy elnyerik Trump támogatását az észak-déli gázfolyosóhoz, amely 2-3 éven belül készülne el. A tervek szerint ennek keretében megépül egy gázvezeték, amely Lengyelország keleti-tengeri partjától Magyarországon át Horvátországba vezet majd.
          
 
suddeutsche_zeitung.jpgA kommentár arra figyelmeztet, hogy Európa nem testálhathatja rá a migráció minden terhét Olaszországra. Azaz érvényt kell szerezni annak, hogy a többiek fix kta alapján átvesznek az olasz földön rekedt menedékkérőkből. Mert aki ma elárulja az olaszokat, az holnap könnyen egyedül találhatja magát, miközben ő magának is szüksége lenne a segítségre. A franciák nem hajlandók meghallani Róma segélykiáltását, az osztrákok páncélosokat küldenek a Brenner-hágóra. A magyarok és a lengyelek megtagadnak minden szolidaritást és beássák magukat nacioanalista egoizmusukba. Azaz tovább tart Európa válsága, a  menekültek pedig továbbra is tízezrével jönnek. Az világos, hogy a földrész nem fogadhatja be a világ összes nyomorultját, de nem is nézheti tétlenül, hogy kapuja előtt emberek fulladnak a tengerbe, illetve mennek tönkre a rettenetes táborokban. Közös erővel kell megpróbálnia, hogy segítsen, és erre meg is volna a módja, ha mindenki jóakarattal állna hozzá a kérdéshez. Ez épp olyan, mintha a nyugat azt mondaná a lengyeleknek, hogy Putyin ugyan fenyegeti őket, de ez az ő dolguk. Ha valamelyik kormány mégis ellenáll, azt nem lehet kényszeríteni akarata megváltoztatására, mert ez az unió szétesésével fenyeget. Csak a tisztességre és a józan észre lehet apellálni. De az ellenkezés könnyen visszaüthet. 
Facebook Comments