4 eszköz, ahogy goebbelsi módszerekkel manipulálja az agyunkat a Fidesz-propaganda

4 eszköz, ahogy goebbelsi módszerekkel manipulálja az agyunkat a Fidesz-propaganda

Elolvastuk, mit mondott Orbán Viktor pénteken a közrádióban (egyebek mellet üzent Nyugatra, hogy ne merjék leváltani). Mit mondott Németh Szilárd a Népszavának (azt, hogy ő a király). És végül, hogy mit mondott Kövér László a Figyelőnek. (Muszáj volt, ez a munkánk.) Még a szófordulatok is ugyanazok. Nyilvánvalóan egy ember írta meg nekik, hogy mit kell mondaniuk. 

orban_viktor_a_kozradioban_170707.jpg

A rossz hírünk az, hogy önt manipulálni próbálja a Fidesz. A jelek szerint sikerrel. (Ráadásul sok esetben, az ön pénzén.) A jó hír az, hogy védekezhet ellene, ha felismeri a manipulációt.

Figyelje csak meg, hogy mindez hogyan történik!

  1. Ellenségkép gyártása, ellenőrizhetetlen állításokkal való dobálózás, összeesküvés-elméletek:

„Soros György akar egymillió migránst Európába telepíteni.”

– Orbán Viktor.

„Van egy Soros György nevű amerikai milliárdos spekuláns, akinek az a terve, hogy Európát elárassza migránsokkal. Ennek áll útjában a magyar kormány és a magyar emberek. Soros mindent elkövet Magyarország szétzilálásáért, megtámadott bennünket, nem kicsit, nagyon.”

– Német Szilárd.

„Miután a parlamenti ellenzék mély intellektuális, hitelességi és vezetési válsággal küzd, a Soros által finanszírozott úgynevezett civil szervezetek és a baloldali sajtó segéderőkből főszereplőkké léptek elő. Természetesen ott van még a „Soros-frakció” az Európai Parlamentben, amely már leplezni sem nagyon igyekszik, hogy nem az európai választóknak, hanem a Gazdának akar megfelelni.”

– Kövér László.

Mindent kipipálhatunk ezeken a zseniális mondatokon: van ellenségkép, az állítások ellenőrizhetetlenek és még van benne összeesküvés-elmélet is. Mindegyik ugyanúgy működik. 

  1. A nyelvhasználat: migráns, a magyar emberek, a Soros-féle szervezetek.

„A magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják és úgy szerveződnek, úgy viselkednek, mint a Cosa Nostra.”

– mondta Németh Szilárd.

„… ezeknek a fiatal balosoknak annyi gátlásuk sincs, mint amennyi a politikai felmenőiknek eredetileg talán még megvolt, csak időközben rúgták le magukról. Kétségkívül, a rendszerváltás óta ilyen esemény még nem fordult elő, ezzel együtt egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”.

– Kövér László

„Az NGO-kkal, azaz a nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatban a kormányfő arról beszélt, hogy Olaszország most szembesül azzal, amivel Magyarország 2015-től: ezek a nemzetközi hálózatok akkor, amikor a migránsok fő útvonala a Balkán volt, ugyanazt csinálták, mint most Olaszországban. Ezeket a szervezeteket Soros György finanszírozza, támogatják az illegális határátlépést, bűnözőket, terroristák mentegetnek – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezeket a “nyilvánvaló tényeket” csak a magyar baloldali sajtó és Soros György magyarországi “kitartottjai” nem hajlandók elismerni.”

– Orbán Viktor.

Figyelje meg, hogy minden interjúban segítenek olyan képeket társítani a nekik megfelelő ellenséghez, amiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe.

Cosa Nostra – a maffia.

„Öntudatos legénykék” – a nácik. (Akik egy sorral feljebb még balosok voltak. Balos nácik. Érti.)

„Támogatják az illegális határátlépés, bűnözőket, terroristákat mentegetnek” – Soros György NGO-i.

Régebben menekültek voltak, de Habonyék kitalálták a migránsokat. Régebben Európai Unió volt, de kitalálták a „Brüsszelt”. Ez mind-mind úgy történik, hogy ún. fókuszcsoportos vizsgálattal megnézik, hogy az emberek melyik szóra reagálnak negatívabban és azt a szót helyezik a kampány – a manipuláció – középpontjába. Így fordul át az Európai Unió „brüsszelita, láthatatlan kormánnyá”.

Az új szavak alkotása óriási kommunikációs előnybe kerül, aki elsőként ad nevet egy általa alakított fogalomnak (pl. migráns) vagy terjeszt el egy kifejezést egy létező vagy egy nem létező jelenségre. Ezeket a szavakat van,  hogy a sajtó engedelmes és magába olvasztja, illetve saját eszközeként használja. (Mostanra a baloldali, vagy független média is átvette a migráns, meg a Brüsszel szó használatát, ahelyett, hogy menekülteket mondana.) 

A Fidesz sokszor a negatív és a pozitív hangulatú szavak segítségével manipulál. Akadnak olyan szavak amelyek negatív hajlamokat, érzéseket keltenek a befogadóban. Mivel ezeket a szavakat akárhányszor hallotta csak negatív élményt tud hozzákötni. Ilyen szavak például a „Brüsszel”, „Soros”, vagy „NGO”. Ezek a szavak nagyjából ugyanazt a jelentést tartalmazzák, mint az „Európai Unió”, vagy a „civil szervezet” mégis más hangulatot keltenek.

A pozitív és a negatív szavak használata áll a legközelebb a nyílt befolyásoláshoz. A pozitív szavak, semleges hangulatú szavak úgy festenek, mint céljukat rejtegető manipuláció, míg a negatív hangulatú szavaknál könnyen észreveszi a befogadó, hogy mi a közlő szándéka. A közlőnek ezért jól megkell választania a szavakat mivel ezek nagy hatást gyakorolnak a befogadóra.

  1. Ismételd sokszor!

Nem idézünk többet a fenti uraktól – minek? Hiszen untig hallja őket ön is minden nap, sőt, minden órában. Ott vannak a közmédia híreiben, Mészáros Lőrinc 190-valahány médiájában, az óriásplakátokon, a szórólapokon, a graffitiken.

(A fenti mondatszerkezet hányszor került az ön szeme elé, az ön fülébe az utóbbi hetekben. És vajon miért nem került elő három évvel ezelőtt? Akkor még nem fenekedett Soros György és az „ő NGO-i”, (hehe) a világ ellen?)

Teljesen mindegy, hogy a mondatnak van-e igazságtartalma, vagy nincs: ha sokat ismételgetik, igazzá válik. Ha az ember sok helyről hallja, automatikusan fogadja el.

Észrevette, hogy amikor új ellenséget jelölnek ki, akkor az összes plakátot lecserélik, hirtelen minden fideszes politikus ugyanarról kezd el beszélni, ugyanazokat a szavakat ismételgeti, mint a papagáj? Hogy hirtelen a Fidesz tévében és az rádiójában (gyakorlatilag mostanra mindegyik az), ugyanazt ismételgetik, naponta többször? Nos, ez is azt szolgálja, hogy önt manipulálni tudják!

Azt ugye tudja, hogy tőlünk pár száz kilométerre, nyugatabbra körberöhögik azokat, akik ekkora hülyeségeket beszélnek? Hogy ott nincs tele a média ennyi uszítással? Nem tudta? Hát nyisson ki egy igazi újságot (Pl. CNN, BBC, Washington Post, Frankfurter Allgemeine Zeitung), ne a Magyar Időket / Origót!

 

  1. Kelts félelmet!

A Fidesz folyamatosan tragédiákat és félelmetes dolgokat mutat be: migránsok ezrei próbálnak áttörni a határon, terroristák vannak közöttük, meg akarják erőszakolni a gyerekeinket, asszonyainkat, el akarják venni a földünket (amit a fideszes strómanok felvásároltak mind, ez mellékes), nem dolgoznak, de elveszik a magyarok munkáját, stb., stb., stb.

Mindezt azért mondják el le, hogy félelembe tartsák az embereket. Csak az legyen hír a befogadó számára, amiben pusztulás és tragédia megtalálható. Ezzel a manipulációs technikával félelmet szítanak a befogadóban. Aki fél, az visszahúzódik, megmentőt keres. Ők pedig ilyenkor, mint valami ezüst páncélú lovag, előlépnek, hogy megvédjék a „magyar érdekeket”.

Ismerős, ugye? Orbán Viktor minden interjúja így kezdődik: vannak “ők”, akik pusztulásba döntik a nemzetet, meg vagyunk, “mi, akik megmentik. Ugye, hogy ön sem állna át “hozzájuk”?

Eláruljuk: a trükk az, hogy “ők” nem léteznek. 

Ezzel a trükkel “csak” azt érik el, hogy az emberek magukba forduljanak és ne az adott média vagy a kormány ellen. Senki se boldog, akinek 24 órában haláleseteket, migránsválságot, a sátáni Soros összeesküvését és egyéb rossz dolgokat sorolnak.

Ha az ember negatív érzelmeket érez, ilyenkor magába fordul, negatív érzéseket sugároz ki magából. A kapcsolatai is megmérgeződnek; így romlik a kapcsolata a családdal, csoportokkal, akikhez tartozik. (Lásd: a fideszes nagyik és bácsik, akik a retiküllel fejbevagdossák a Juhász Péter által odahívott fütyülőket a nemzeti ünnepen.)  

A végső cél az, hogy ön ne gondoljon bele, ne álljon ellen és lehetőleg maradjon otthon, ne beszélgessen senkivel a politikáról. 

Gondoljon bele: miért akkora nagy a bizonytalanok, nem szavazni akarók aránya Magyarországon? Ők a Fidesz legnagyobb támogatói azzal, hogy passzívak! Pontosan ez a cél a propagandával: minél mocskosabb dolognak tűnik a politika, annál kevesebb embert lehet politizálásra bírni. Mert aki elkezd politizálni, elkezd gondolkodni ezeken a dolgokon, elkezd érveket, tényeket keresni, beszélgetni, érvelni – érvek és tények pedig nincsenek igazán a Fidesz oldalán.

Facebook Comments