Mindeközben a Balatonról már a takarítók is eltűntek

Mindeközben a Balatonról már a takarítók is eltűntek

Előbb a szakácsoknak veszett nyomuk, majd a pincéreknek, végül eltűntek a takarítók is. Dupla órabérét se találni már segédmunkást.cleaners.jpg

És már korábban eltűntek az informatikusok, az orvosok, az ápolónők, mindenféle szakma mesteremberei, gyakorlatilag mindenki, akinek nemzetközi, nyelvtől független a hozzáértése. Szinte csak azok maradtak, akik

  • lusták vagy gyávák országot váltani,
  • túl idősek hozzá, 
  • vagy még túl fiatalok (még túl fiatalok)
  • vagy akik nem akarnak sokat keresni,  mert kevéssel is beérik,
  • esetleg akiknek a szakmája kötődik a magyar nyelvhez és/vagy a kultúrához,
  • valamint azok, akik nem értenek semmihez.

Illetve már azok sem.

Mert ahogy morpho nevű kedves olvasónk tájékoztatott bennünket, már a takarítók is eltűntek. Egyúttal arra biztatott, hogy járjuk körül a témát. (Talán azért bennünket, mert két éve megtaláltuk az eltűnt magyar pincérnőket.)

Azonban olyan nagyon sokat nem tudnák hozzátenni ahhoz, amit morpho írt:

Esetleg írhatnátok egy posztot arról, hogy a Balatonnál konkrétan nincs takarító. Egyáltalán nincs! Elmentek Ausztriába négyszer annyiért és németül is ugyanúgy kell takarítani. A magánpanziókban és apartmanokban a tulajok takarítanak családostul. Mikor takarítók után érdeklődtem, volt hely ahol szó szerint kiröhögtek a kérdés hallatán. Próbáltuk azt is, hogy megduplázzuk az órabért, de úgy sem. Persze pincér sincs. Lellén az egyik étteremben a következő felirat volt kirakva:

“Kedves vendégek! Kéretik nem baszogatni a pincért! Vendégből sok van, de pincérből csak ez az egy!”

Aztán nem lehet szakmunkást sem találni semmire. A csempés Fonyódon februárban októberi!!!!! időpontot mondott a fürdőszoba felújításra. Budapestről kellett lehívni egy arcot kétszer annyiért + benzin. A duguláselhárító forma 5!!! nap múlva ért rá és potom 26 ezerért megoldotta 10 perc alatt a problémát. 

Morphónak az egész egy Index-hírről jutott eszébe, ami arról szólt, hogy megdupláznák a vendéglátósok fizetését.(A fenti képen nem az eltűnt magyar takarítók láthatók, hanem ausztrálok. Az persze nem kizárt, hogy esetleg magyarok ők is.)

Írhatnák belőle persze cikket mi is, és remekül le tudnák vonni a következtetéseket. De morpho ezt is megtette helyettünk:

Úgy felmerült, hogy ki a fasz fog Magyarországon dolgozni, járulékot fizetni??

Miközben a nemlétező migránsok távol tartása a legfontosabb, már segédmunkás takarítót sem lehet találni,

mert ők is elmentek…. Ha meg mégis, kétszer annyit kér egy napra, mint amennyit egy tanár keres.
(tőlem takaríthatna egy eritreai is, pont leszarnám amúgy, ugyanis jelenleg a másik két opció az, hogy nem takarít senki, vagy nekifeszül a család) Mi a fasz jön ki a végén ebből?? De most tényleg!
Ez a jelenség kb 5 éve kezdődött és úgy tűnik mára a végére is értünk.

Talán csak annyit tudnánk hozzátenni, ebből is látszik, hogy már megint igaza van Orbán Viktornak. Két dologban is.

  • Egyrészt abban, hogy Magyarország büszke, erős, jó erőben lévő ország.
  • Másfelől meg abban, hogy nincs a világnak olyan rendezvénye, legyen sport-, vallási, kulturális, politikai, bármilyen, amit ne tudnánk megrendezni.

Feltéve persze, ha takarítót mindenkit hoz magával, mert nekünk az már nincs.

 

Facebook Comments