A magyarok fele el sem tud menni nyaralni, Mészárosék luxusyachttal szelik a habokat

A magyarok fele el sem tud menni nyaralni, Mészárosék luxusyachttal szelik a habokat

Az igazán mélyszegénységben élőkhöz valószínűleg ez a hír el sem jut, hiszen nincsen otthon internetük, a „közmédia” erről pedig nem számol be.

artemy7w.jpgAz Eurostat friss, tavalyi évre vonatkozó adatai szerint az EU-s tagországok állampolgárainak mintegy 33 százaléka nem tudja megengedni magának, hogy egy hétre elmenjen valahová nyaralni. Talán nem meglepő módon ez az arány magasabb, majdnem 35% a gyermekes családok, és alacsonyabb, 31,3% a gyermekek nélküli családok esetében – írta a Portfolio.hu pár hete.

A legkevesebb gondja a nyaralás kifizetésével Svédországban, Luxemburgban és Dániában van az embereknek, de rajtuk kívül a finnek, az osztrákok és a hollandok sem panaszkodhatnak.

A legrosszabb helyzetben a románok és a horvátok vannak, ott 10-ből 6 ember nem tud megengedni magának egy hét napos kiruccanást. Romániában egyébként a legmagasabb az arány 66,6 százalékkal.

Magyarország Ciprussal, Görögországgal és Bulgáriával van egy szinten ebben az összevetésben:

nálunk az emberek felének nincs pénze arra, hogy egy egyhetes nyaralást kifizessen.

Van egy jó hír is. 5 év alatt 15,6 százalékponttal javult a helyzet, vagyis ennyivel kevesebben lettek azok a magyarok, akiknek anyagilag gondot jelent a nyaralás.

Van azonban egy magyar, aki 2024-re a világ leggazdagabb embere lehet és többet keres, mint Neymar: Mészáros Lőrinc. Neki – ennyi pályázat, közbeszerzés és megbízás elnyerése után –

nincs semmire gondja és idén is luxusjachttal szeli a horvát vizeket.

Sőt, idén a felcsúti milliárdos lánya és újdonsült férje is használja a rejtélyes csodahajót- írta a Magyar Narancs

Fitnesszterem, BBQ, bárpult, yakuzzi a luxusyachton

Az Artemy egy több mint 35 méter hosszú luxusjacht, amelyet 2008-ban építettek. A fedélzeten 12 vendég és egy maximum 6 fős legénység fér el kényelmesen. A hajó középső szintjén 12 személyes étkező található, az ott elhelyezett 5 kabin mindegyikének külön fürdőszobája van. A középső szinten még egy fitneszteremben is rágyúrhat a következő kivitelezésre Mészáros Lőrinc, a felső, napozószinten pedig bbq, bárpult, egy másik étkező és egy jakuzzi is gondoskodik a milliárdosoknak kijáró kényelemről. 

Az Artemy névre keresztelt fehér luxusjacht – amelyre elsőként a magyarnarancs.hu talált rá tavaly nyáron – az elmúlt két hétben többször is kikötött a horvátországi Cres szigetén, de nem Mészáros Lőrinc, hanem egyik lánya és az ő vendégei voltak a fedélzeten. Az első alkalommal csak Homlok-Mészáros Ágnest látták a lap forrásai a hajóról leszállni és több ismeretlen vendéget, de egy néhány nappal későbbi kikötéskor ott volt az újdonsült férj, Homlok Zsolt is, aki korábban a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 

Idén Mészárosék még az Artemy nevét is letakarták egy darabig, vélhetően azért, hogy ne vegyék észre olyan magyarok, akiknek ismerős lehet a hajónév. A második alkalommal már nem voltak ennyire elővigyázatosak. Pedig Mészáros nem tartja magát átlagembernek, hogy egy liberális szennylap csak úgy leleplezze… 

Kikapcsolták a navigációs rendszert, mint a migráncsokat csempésző hajók 

A Magyar Narancs írta meg először tavaly a hajó történetét; az AIS (Automatic Identification System) nevű navigációs rendszer – amely egyebek közt a hajó pozícióját és sebességét, valamint annak statikus adatait rögzíti és jeleníti meg egy arra alkalmas eszközön – adatait felhasználó egyik nyilvános hajókövető oldal, a www.vesselfinder.com adatai alapján tudták követni. Idén azonban sem ezen, sem pedig a hasonló oldalakon nem találták nyomát a hajó mozgásának. Mészárosék minden bizonnyal kikapcsolt műholdas azonosítóval szelik nappal a hullámokat – nyilván nem véletlenül, hiszen a nemzet nagytőkése és a család aligha szereti a nyilvánosság előtt élvezni a közbeszerzések útján elnyert százmilliárdok gyümölcsét. (Az AIS-t kikapcsolni kb. olyan, mintha valaki este fényszóró nélkül közlekedne az autópályán és az afrikai embercsempészek is így hajóznak.) 

A Magyar Narancs szerint június óta nincs látható rögzített adat a fentebb említett rendszerben. Mindez azért is érdekes, mert a tengeri élet biztonságáról szóló S.O.L.A.S. (Safety of Life at Sea) nemzetközi tengeri egyezmény elvileg kötelezővé tenné az AIS meglétét és annak használatát azokon a 2002. július 1. után épült hajókon – azok méretétől függetlenül –, amelyek nemzetközi vizeken hajóznak. (A máltai felségjelzés alatt közlekedő Artemynek a horvát partok nemzetközinek számítanak.) Az AIS ki nem kapcsolható, útközben és horgonyzáskor is működnie kell. Egy esetben lehet szüneteltetni a működését, ha a kapitány úgy ítéli meg, hogy használata – például kalóztámadás esetén – veszélyezteti a hajó biztonságát. (Érdekességként megjegyeznénk, hogy a Daily Mail márciusi cikke szerint 2017 első két hónapjában több száz, Szíria és Líbia felől közeledő hajó közelítette meg kikapcsolt AIS-szel az európai vizeket. A feltevések szerint többnek köze lehet terroristákhoz és embercsempészekhez.)

Fidesz: korrupció a Jobbiknál merült fel

Budapest, 2017. augusztus 9., szerda (MTI) – A Fidesz szerint tiltott pártfinanszírozás és áfacsalás a Jobbiknál merült fel, amely “egy milliárdos bábjává vált”.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Volner János jobbikos frakcióvezető előzőleg azt mondta, meg kell vizsgálni a Fidesz 2010-es kampánykiadásait, ezért az ellenzéki párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja.

A Fidesz közleményében azt írta, a legnagyobb korrupció Magyarországon, hogy a milliárdos Simicska Lajos “megvette és burkoltan pénzeli a Jobbikot”. Hónapokon keresztül irreálisan alacsony áron adott plakáthelyeket a Jobbiknak, az utóbbi időben pedig a milliárdos cégei már a párt logója nélkül teszik közzé a jobbikos üzeneteket – olvasható a közleményben.

A vádaskodás a Fidesz szerint nem más, mint Simicska Lajos kétségbeesett próbálkozása, hogy mentse a Jobbikot.

Közölték továbbá: a Fidesz minden egyes választási kampányában a törvényeknek megfelelően járt el és számolt el, amelyet az Állami Számvevőszék minden esetben ellenőrzött és törvényesnek talált.

Facebook Comments