A nemzet biztonsága senkit sem érdekelt a Nemzetbiztonsági Bizottságban. Ehelyett mindenki a saját pártpolitikai hasznát nézte.
Nem újdonság, hogy mind a kormányerő, mind az ellenzék a saját belpolitikai előnyszerzésére használná fel a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését. A tegnapi ülés inkább hasonlított egy haldokló pelikán vergődésére, mintsem felnőtt, a hazáért szolgálatot teljesítő politikusok, döntéshozók higgadt megbeszélésére.
A tegnapi ülést főleg azért hívták össze, mert Rogán Antal propagandaminiszter az M1-en Orbán Viktor kötcsei beszédének értékelése után egy újságírói kérdésre válaszolva „forró őszt” vizionált, melynek során “Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki”. Az ellenzék nyilván ráharapott erre a mondatra és szerette volna tudni, honnan szerezte a propagandaminiszter az információt miszerint
„A terv lényege, hogy elhárítsák az útból a Magyarország déli határainál álló kerítést. Ez a kampányban valószínűleg éles küzdelemhez fog vezetni, ezért én akár olyan eszközökre is számítok, amelyekkel még nem találkoztunk magyar választási kampányban: utcai zavargásokra és hasonló akciókra, például amilyenek Hamburgban voltak legutóbb.”
Rogán Antal ugyan nem jelent meg az ülésen, de Németh Szilárd, nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke rátett Rogán kijelentésére egy-két lapáttal: a 444-nek azt mondta, hogy
- a nemzetbiztonsággal foglalkozó szolgálatok megerősítették Rogán értesüléseit,
- aztán megtagadta a választ, mondván 2026-ig titkosították az ülésen elhangzottakat,
- majd végül kinyögte, hogy az ellenzéki aktivisták „ülősztrájkokat” helyeztek kilátásba és ez veszélyezteti a magyar demokráciát.
(Az ellenzéki képviselők szerint a titkosszolgálatok nem erősítették meg Rogán információit a zavargásokról.)
Ugyanakkor Németh Szilárd a testület zárt ülésén név szerint említett is három ellenzéki aktivistát, Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és később Vágó Gábort. A megnevezettek természetesen tiltakoztak.
Nézzük, mire következtethetünk mindebből:
1. Rogán Antal nagyot akart mondani és mivel miniszter, a médiának komolyan kell vennie a nagyotmondását is.
2. Németh szilárd ugyanezt csinálta – a Fidesz egyik legtöbbet szereplő politikusa mostanság, a médiának komolyan kell vennie, amit mond.
De mi van akkor, ha mindkét politikusi nyilatkozat komplett őrültség?
Nyilván azzal mindenki tisztában van, hogy a Fidesz mindenkiből közellenséget szeretne csinálni, aki nem ért egyet a politikájukkal: az Európai Uniótól a civil szervezetekig, az aktivistáktól a nem létező ukrán oktatási törvényig mindenki ellenség lett, akit – Németh szavaival – el kell takarítani.
De néhány ellenzéki politikai aktivistát azzal gyanúsítani, hogy az amúgy sem létező magyar demokráciát veszélyeztetné – ülősztrájkkal -, az az elmebaj egyik lépcsőfoka.
Tényleg forró ősz lesz.