Elromlott a fűtés a János kórházban, fáznak a betegek, de MINDEN RENDBEN!

Elromlott a fűtés a János kórházban, fáznak a betegek, de MINDEN RENDBEN!

Elromlott a kazán a budapesti Szent János Kórházban – adta hírül az RTL szombati híradója. A kórház azt állítja, már intézkedtek a javításáról. Megnéztük, mit mond az Orbán-kormány az egészségügy helyzetéről és azt találtuk: MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN!

balog_laszlo_beszedet_mond_surgossegi_gyerekellatas.jpg

Hidegek a radiátorok, kabátban dolgoznak a takarítók, pulóverben fekszenek a betegek, fáznak az ápolók és az orvosok is – írta a 444 a János kórházban uralkodó állapotokról. Nincs fűtés ott sem, ahol a betegek kénytelenek megválni ruháik egy részétől, így a műtőben és a kötözőkben sem.

A kórház plusz takarítókat osztott ki, de a hozzátartozók figyelmét is felhívták arra, hogy vigyenek be meleg holmit.

Az Orbán-kormány legutóbbi nyilatkozatai szerint minden rendben van az egészségügyben, sőt, szuperkórházak épülnek az egész országban. Balog Zoltán mostanra olyan szerepet tölt be az egészségügyben, mint a vonósok a Titanicon, akik az utolsó pillanatig húzták, miközben a hajó elsüllyedt.

Az MTI egészségügyről készült „tudósításait” olvashatják:

Rétvári: Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik meg

Budapest, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) – Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik – hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, a Fidesz budapesti választmányának elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Szentes Tamás: csökken a kórházi fertőzések száma

Budapest, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) – Több területen is csökkenő tendenciát mutat a kórházi fertőzések száma – mondta az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

 

Novák Katalin: családbarát szülészeteket hoz létre a kormány

Győr, 2017. szeptember 21., csütörtök (MTI) – A születésszám növekedése érdekében családbarát szülészeteket alakít ki a kormány – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Gyermekorvosok Társasága kongresszusának megnyitóján csütörtökön Győrben.

 

Ónodi-Szűcs: sikerült megfordítani a romló tendenciákat az egészségügyben

Balatonfüred, 2017. szeptember 20., szerda (MTI) – Az egészségügyet korábban jellemző romló tendenciákat az elmúlt hét évben sikerült megfordítani, bár még sok teendő van hátra – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden.

 

Balog: tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást

Budapest, 2017. szeptember 19., kedd (MTI) – Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

 

Egyeztetést kezdeményezett az OMSZ főigazgatója a szakszervezetek vezetőivel

Budapest, 2017. szeptember 15., péntek (MTI) – Egyeztetést kezdeményezett Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a mentődolgozókat képviselő szakszervezetek vezetőivel, a két érdekképviselet közül azonban csupán az egyik vett részt a pénteki budapesti tárgyaláson – közölte az OMSZ szóvivője az MTI-vel. 

Győrfi Pál azt írta, a találkozón Csató Gábor arról beszélt, hogy a kinevezése óta eltelt nyolc hónapos időszakban komoly lépéseket tett a mentődolgozók anyagi-erkölcsi megbecsültségének, munkakörülményeinek javítása érdekében.

 

Egyetlen egyszer lóg csak ki a lóláb, de akkor is megfeddi a lakosságot az MTI: ne költsön számla nélkül a magánegészségügyben! 

Felmérés: évente tízmilliárdokat költ el a lakosság számla nélkül a magánegészségügyben

Budapest, 2017. szeptember 20., szerda (MTI) – Egy felmérés szerint évente 54 milliárd forintról nem kap számlát a lakosság a magánegészségügyi ellátása után Budapest és Pest megyében, ez az összeg a becslések szerint országosan meghaladhatja a 100 milliárd forintot is.

 

(Címlapkép: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2017. szeptember 19-én sajtótájékoztatót tart a Heim Pál Gyermekkórházban, ahol bejelentette, hogy tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban. Mellette Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár (j2) és Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa (j). MTI Fotó: Soós Lajos)

Facebook Comments