Leállt Magyarország finanszírozása Brüsszelből

Leállt Magyarország finanszírozása Brüsszelből

Az Uniónak is feltűnt, hogy a Fidesz-kleptokrácia ellopja a pénzt.unpenz.jpg

Bármit is mond Orbán Viktor arról, hogy a magyaroknak nem kell a németek és a Nyugat pénze, a helyzet éppen ennek ellenkezője. Ezért is érinti az államháztartást tragikusan, hogy az Unió gyakorlatilag felfüggesztette Magyarország finanszírozását.

A 24.hu szerint

2017 első tíz hónapjában Brüsszelből mindössze 326 milliárd forint támogatás érkezett, a magyar költségvetés ezzel szemben már több mint 1700 milliárd forint előleget utalt át a projektekre.

Az 1700 milliárd forint óriási összeg, a magyar büdzsé csaknem 10 százaléka. 

A Miniszterelnökség az utaslások felfüggesztését indirekt módon el is ismeri, amikor a lapnak azt állítja, idén már 1,2 milliárd euró (több mint 1000 milliárd forint) számlát nyújtott be  a kormány Brüsszelnek, és abból már 100 millió euró meg is érkezett Magyarországra. Tehát csak 100 millió érkezett meg; az igény 90 százalékát visszatartják.

Miközben ezt az összeget a költségvetés már kifizette, el is költötték. Épült belőle stadion például Szombathelyen, amelynek olyan drága a fenntartása, hogy a sportolók nem tudják használni.

A 24.hu szerint a számlák kifizetésének leállásához hozzájárul az informatikai rendszer hibája, de az elsődleges ok, hogy Brüsszelben durván túlárazottnak tartják a magyar közbeszerzéseket. Magyarul, rájöttek végre, hogy

a Fidesz ellopja a pénzt.

Az Európai Bizottság a jövő héten Magyarországra küldi az ellenőreit, akik “nagyítóval” vizsgálnak majd meg az 1000 milliárdnyi projektet. Például, hogy

  • miért drágult 39-ről 60 milliárdra a 3-as metró felújítása,
  • miért lett 72 milliárd az eredetileg tervezett 55 helyett a dél-balatoni vasúti projekt.
  • mi szükség volt 3, egyenként 5-6 milliárdos tanácsadói szerződére.

Ebből egyrészt az látszik, hogy a kormány klientúrája minden projektből eltesz 15-20 milliárdot a tisztes profiton felül, másfelől az, hogy ez már szemet szúrt Brüsszelnek, és megvan a politikai akarat a rendszer felülvizsgálatára.

A lap szerint azzal is számolni kell, hogy az összes uniós támogatás folyósítását felfüggeszti a bizottság, ha az ellenőrzési rendszert nem találja rendben.

Ez drasztikus csapás lenne Magyarország költségvetésének; durva megszorításokra kényszerülne a Fidesz-kormány alig fél évvel a választás előtt.

Facebook Comments