Szembefordult Orbánnal korábbi helyettese és minisztere

Szembefordult Orbánnal korábbi helyettese és minisztere

Gyakorlatilag bűncselekménnyel vádolta meg.ovnav.jpg

  • 1998 és 2002 között az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának főosztályvezetője volt.
  • 2003 és 2006 között a Fidesz elnöki kabintejének vezetője, Orbán Viktor jobbkeze.
  • 2006 és 2010 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
  • 2010 és 2014 között, a második Orbán-kormány miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
  • 2014-ben, a harmadik Orbán-kormányban 4 hónapig külügyminiszter.
  • Utána Orbán Viktor jelölte a brüsszeli Európai Bizottságba.

Ha ez nem régi kapcsolat, bizalmi viszony, tartós politikai szövetség, akkor semmi sem az.

És most ennek egyszerre vége, végleg vége.

Navracsics Tibor ugyanis egyrészt szóbaállt a szintén volt barát, Simicska Lajos tévéjével, másrészt olyat mondott a Hír TV-nek, hogy

nem is létezik olyan, hogy Soros-terv.

Én ezt a választási kampány retorikájának tartom, az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat.

Mindezt akkor, amikor a Fidesz éppen forintmilliárdokat tervez költeni a fiktív ellenségek irányítójának fiktív terve elleni uszításra, a tájékozódásból kizárt vidéki lakosság teljes félrevezetésére.

Fogalmazhatott volna keményebben. Mondhatta volna, hogy ez egy aljas, népbutító propaganda, amelyet kultúr- vagy jogállamban nemhogy a kormány, de senki nem engedhet meg magának. Mondhatta volna, hogy az uszítás vége erőszak lesz, mint aminek már vannak jelei.

De – talán a régi idők emlékére – tompítani akarta a kritikát, és annyit mondott, hogy hja, ilyen a politika, meg a választási kampány. 

Amivel gyakorlatilag bűncselekménnyel vádolta meg Orbánt. Ez a választási kampány ugyanis közpénzből zajlik, a Fidesz éppen mást tiltotta meg – amúgy alaptörvénysértő módon -, hogy a pártok kampányoljanak.

Navracsics nemcsak azt mondta ki, hogy a Soros-terv nem létezik (ezt tudhatta mindenki, aki nem a föld alatt élt az utóbbi hónapokban, a B1 blog is írt erről többször), de egyúttal azt is, hogy 

a magyar kormány a hatályos törvényeket semmibevéve pártcélokra költi a közpénzt.

Mondjuk ez se nagy újdonság, mondott már ilyet a magyar és a külföldi sajtó, meg az ellenzék is. De az mindenképpen nóvum, hogy

  1. ezt Orbán bizalmasa, volt helyettese és minisztere mondta ki,
  2. ráadásul egy olyan testület képviseletében, amelynek éppen a kormány felügyelete a dolga.

Ha már nincs más, aki felügyelje.

Ami biztos, hogy Navracsics elbúcsúzhat az újrajelölésétől. Valószínűleg számot vetett már azzal, hogy Orbán akkor se őt választja, ha még kormányon lesz két év múlva.

Három dolog viszont nem történt:

  • nem szólalt meg a kormánypropaganda,tökéletesen elhallagatta a nyilatkozatot,
  • nem reagált Szijjártó, és nem szakította meg a kapcsolatokat Brüsszellel a nyilatkozat visszavonásáig, 
  • nem szólalt meg az ügyészség, és jelentette ki, hogy nyomozást indít.

Amúgy milyen érdekes, hogy Brüsszelből is pont úgy látszik, mint Budapestről mindehonnan. Leszámítva a Markó utcát természetesen.

Az ügyészekről eddig is tudtuk, hogy nem olvasnak újságot. De most az is kiderült, hogy Szijjártó és Rogán, meg Habony se olvas.

Facebook Comments