Nem is lenne szükség újságíró-kamarára, elhatározás kérdése csak eltiporni a maradék sajtót

Nem is lenne szükség újságíró-kamarára, elhatározás kérdése csak eltiporni a maradék sajtót

Miért nem lépek be a sajtókamarába? Miért, miért, nem lépek be és kész, nem mindegy, hogy miért?

Na jó, mégis elmondom. Azért mert nem tetszik a neve.

sajtoszabadsag.jpg

Persze nekem a MÚOSZ neve sem tetszik már egy ideje, pontosan azóta, hogy díszpinttyé, örökös taggá szavazták meg benne (ki szavazott erről, én ugyan nem) Kecskési Tollas Tibort, eredeti nevén Kohlman Tivadart, a Nemzetőr főszerkesztőjét, költőt, nem mellesleg korábbi csendőr hadnagyot, a beregszászi gettó egykori parancsnokát. Onnan 1944-ben tízezer kiéheztetett, rossz bánásmóddal tovább gyötört zsidót szállítottak a biztos halálba, az auschwitzi gázkamrákba.

Ezzel az úrral nem kívántam közös szervezetbe tartozni, nemhogy örökösen, de percekig sem, ezért kiléptem a fentebb említett újságírószövetségből, ahová 1990 óta tartoztam. (Korábbi, talán hetvenes években fogant tagságomtól 1981-es disszidálásom után ők fosztottak meg; akkor természetesen a népköztársaság érdekeit sértettem a létemmel, szöges ellentétben például Bencsik Andrással, a Népszabadság pártrovatának érdemdús munkatársával, és testvérével, Bencsik Gáborral, a MÚOSZ rendszerváltás idején volt főtitkárával.)

Persze, nincs illúzióm szemernyi, azóta sem.

Rezignáltam vettem tudomásul: hírlik, hogy a kormány azon töri a fejét, milyen felvételi követelmények legyenek a leendő keresztény sajtókamarában- még ha a jelzőt egyelőre, álszeméremtől vezettetve nem is biggyesztik oda.

Nem tudom előre, ezen feltételek között szerepelni fog-e, hogy zsidó nem lehet tag, legfeljebb mittomén, öt százalék erejéig, már ha találnának öt százaléknyi kormánypárti zsidó újságírót.

A leendő újságírókamara elnöke persze Gazsó L. Ferenc lesz, aki tavaly az MTI éléről vonult nyugdíjba, de úgy hírlik, hogy azóta erősen unatkozik. Gazsó, bár csupán a hatalom előtti gazsulálás terén alkotott maradandót, korábban – jelentős személyi leépítéseket, politikai tisztogatásokat levezényelve – gleischaltolta a Magyar Hírlapot, a Magyar Rádiót, majd létrehozta azt a katyvaszt, amivé az MTI és a tévéhíradó az elmúlt években lerohadt, vagyis szinte egy személyben felelős azért, hogy azóta a fél ország hírek helyett csak rendkívül színvonaltalan, szájbarágós kormánypropagandát, valamint ügyetlenül összefércelt álhíreket fogyaszthat.
Egyébként tök mindegy, ki lesz majd annak a sajtókamarának az elnöke, és nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a választások után – legalábbis a kormány jelenlegi tervei szerint – a sajtószabadság még fennmaradt sovány morzsáinak is annyi lesz, azok az újságírók pedig, akik ezt nem hajlandók tudomásul venni, az új helyzethez rugalmasan alkalmazkodni, még a mainál is marginálisabb helyzetbe kerülnek, és ne lepődjenek meg, ha (köz)munka nélkül maradnak, esetleg kényszerlakóhelyet jelölnek ki számukra. Előbb-utóbb amúgy is így jár minden antiszociális elem.

Szerény véleményem szerint egyébként

már megint egy kicsit túl akarják biztosítani magukat,

hiszen ehhez az egészhez nem is lenne feltétlenül szükség újságíró-kamarára. Elég lenne a mai helyzet egyszerű továbbfejlesztése, langy extrapolálása, bár tény, hogy akkor néhány zsíros állással – a kamarai vezetőkével – kevesebbet lehetne kreatívan elkönyvelni, és az persze tiszta veszteség lenne, mármint nekik.
Marad még az, hogyan képzelem én ezt a fentebb említett „langy kreativitást”.

  • Amióta megszüntették a Népszabadságot,
  • a felcsúti Mészáros karámjába hajtották a megyei lapokat,
  • Schmidt Máriával lenyúlatták a Világgazdaságot,
  • átállították az Origót,
  • az erkölcstelen, ízlésficamos, tolvaj Vajna rabigáját nyögi a TV2,
  • és már a hvg.hu is rendkívül furcsán belpolitizál,
  • nem is szólva két maradék ellenzéki orgánum, a Népszava és a Klubrádió esetenkénti furcsa ingadozásairól, amelyet talán a tulajdonosi összetétel finom változásaival lehetne magyarázni,

szóval mindezen felszíni és a mélyben zajló jelenségek összessége jelzi, mire számíthatunk középtávon mindenféle sajtókamara vagy más törvényi, hatósági beavatkozás nélkül is.

Marad persze az internet és annak káros kinövései, mint amilyen például a 444.hu is, amelyek egyelőre még tisztán tartják magukat az MTI „híreitől”, illetve a jelenlegi, titkosszolgálatiasított szovjet–magyar baráti társaság fake news-szolgáltatásaitól, de ami késik, nem múlik, ha meg mégis, fel lehet majd vásárolni, földbe lehet tiporni ezeket is, elhatározás kérdése csak. Ehhez sem kell feltétlenül kamara, bár kétségtelen, hogy az is egyfajta megoldás. Hiszen bármi, ami fenn van a neten, nevezhető akár országosnak is, és mint ilyen, nem foglalkoztathat (majd, nyugi, hamarosan) kamarán kívüli, önjelölt újságírókat, ha meg nem tetszik, lehet bírságolni, erre van már számos pozitív példa.

Onnan pedig már csak egy apró, tippenő lépés az általános adóellenőrzés, és végső soron következik csak a törvény minden szigorát latba vető betiltás.

Hogy nincs ilyen törvény? Ezt csak tessék rájuk bízni, lesz.

Nem kell ám félteni a volt ellenzéki úgynevezett újságírókat sem, találnak azok majd maguknak munkát, és nem is feltétlenül közmunkát. Ha ez utóbbi nem tetszik, még mindig elmehetnek Londonba mosogatni, ha elég gyorsak, és kihasználják, ameddig még nyitva áll – persze csak kifelé – a magyar határ.

T. J.

Facebook Comments