Bayer Zsolt egyetlen mondatával meghazudtolta a kormánypropagandát

Bayer Zsolt egyetlen mondatával meghazudtolta a kormánypropagandát

24.jpgA G-nap pillanatában az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa sem volt azzal tisztában: milyen méreteket ölt majd a Fidesz múltátírási hajlandósága. Így történhetett, hogy Bayer egyetlen őszinte mondata fúrja meg az állampárt összes hazugságát.

Fölösleges a régmúltba révedni: egy átlagos kapacitású hosszútávú memóriával rendelkező 20 éves magyar állampolgár is könnyen visszaemlékszik még arra az időre, amikor Simicska Lajos volt a Fidesz, majd 2010 után az ország első számú nemzeti nagytőkése. Egy 30-as arra is, ahogy a most halállistán lévő civilek még Orbán Viktort védték a bíróságon a Gyurcsány-kormánnyal szemben. 40-esek még arra is, ahogy Orbán, mint kedvezményezett, használta és védte Soros Györgyöt.

A Fidesz azonban sokat tanult Sztálintól és a kommunistáktól, többek között a múlt végleges eltörléséről. A múlt most látott mértékű meghamisítását tán még a nagy elődök is elirigyelnék. A korábbi diktátoroknak azonban szerencséjük volt, regnálásuk alatt még nem létezett a kollektív emlékezetet megtámasztó internet, amely a cenzúra minden támadását képes visszaverni.

Aki ma véletlenségből belepillant a kormányzati propaganda valamely termékébe – szándékosan ilyet csak igazhívő orbánista tesz – arról értesülhet, hogy Simicska Lajos az ellenzék pénzelője, aki megvásárolta a Jobbikot, áttételesen pedig egyenesen Soros György helyi fióküzeme. Arról, hogy valaha, bármi köze lett volna a Fideszhez – semmit. Aki nagyon kutat, annyit mégis talál, hogy imitt-amott, sarokba szorított fideszesek elpöttyentik: Lajos egy ideig ugyan szimpatizált a Fidesszel, de amikor Orbán a nép érdekeit nézte és nem a vállalkozóét, azonnal megsértődött, a többi pedig történelem… O1G

A propaganda egyik lángpallosa, a szépszavú Bayer Zsolt sajnos minden ilyen erőfeszítést épp oda helyez, ahol annak lennie kell: a kukába. Pontosabban: a leleplezett hazugságok hulladékgyűjtőjébe. Lássuk, miként reagált a zaklatott G-napon Bayer, az ötös számú Fidesz párttagkönyv büszke tulajdonosa: “Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos.” Elfogadjuk Bayer őszinte zaklatottságát, amikor ennyire csúnya szóval illeték az ő drága vezérét. De nézzük újra a kijelentés elejét:

“Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne.”

Mi is tudjuk.

Facebook Comments