Lázárt tette meg bűnbaknak Bayer a hódmezővásárhelyi katasztrófáért

Lázárt tette meg bűnbaknak Bayer a hódmezővásárhelyi katasztrófáért

Orbán az 5-ös számú  párttagkönyvvel küldte el miniszterének a selyemzsinórt.baylaz.jpg

Mert Bayer nyilván semmit nem tesz és mond egyeztetés, biztatás vagy külön felkérés nélkül. Önként és ingyen ő nem csinál semmit, de többmilliós honoráriumért a végtelenségig lojális.

Külön beszédes, hogy nem saját blogján, újságjában vagy tévéműsorában jelölte meg a kudarc felelősét, hanem a kormánypropaganda egy másik orgánumába zarándokolt el interjút adni, ami persze további utalás arra nézve, nem magánvéleményét közli, amikor arról beszél, hogy

Lázár a hibás.

Azt hiszem, hogy ketté kell választani Hódmezővásárhely ügyét és az országos politikát. (…) Hódmezővásárhelyen sajnos a protestszavazás Lázár János személye ellen szólt.

Valamiért sokan nem szeretik őt helyben.

Ez szerintem szerepet játszott a vereségben. (…) Csak az számított, hogy bármi áron meg kell verni Lázár Jánost. Ez a választás sajnos róla szólt, és szerintem János egy picit magára is húzta. 

Tehát Lázár a felelős aki már el is szenvedte a büntetését, Rogánnal és Kósával Orbán hátrasorolta őket a Fidesz listáján. (A fenti képen az a mentalitástörténeti pillanat, amikor Bayer 2016 augusztusában átveszi a lovagkereszt nevű állami kitüntetést a kancelláriaminisztertől.)

Ez a legújabb verzió, mert a Fidesz és a kormány mögött álló agytröszt, a Századvég a napokban az ellenzéki médiát jelölte meg a kolosszális pofáraesés okaként. De sem Bayer, se a Századvég nem tulajdonít semmilyen felelősséget 

  • sem az évek óta tartó kormányzati gyűlöletkampánynak,
  • se az arroganciának,
  • se az eufemisztikusan korrupciónak nevezett jelenségnek, ami valójában egy jól meghatározható, szűk kör elképesztő mértékű vagyonfelhalmozása.

Nem ezek ellen szavaztak az emberek Vásárhelyen, annak semmi köze nincs az országos politikához. Hogy is lenne, hiszen akkor Orbán felelősségét kellene firtatni. Bayer szerint arról szó sem lehet, sőt, Orbán embereit, Mészárost és Tiborczot mindenáron meg kell védeni, ki kell mosdatni, a kényes kérdésekre válaszolni kell.

Mészáros esetében a vértollnok el is mondja, miként:

Sem Mészáros Lőrincnek, sem Tiborcz Istvánnak nincs szégyellni valója (…) felállnak a lakossági fórumon a helyi szőlészek meg borászok, tehát

nem a helyi fideszesek, hanem a helyi parasztemberek,

és elmondják, hogy a Jobbik nem normális. Tényleg Mészárosé az Andrássy-kúria, csak előtte egy francia tulajdonosé volt, aki csinált másfél milliárd forint adósságot, csődbe vitte az egészet, aztán elment haza. Tönkrement miatta egy csomó ember, mert mindent leszart. Jött helyette Mészáros Lőrinc, aki átvette az adósságot, konszolidálta a helyzetet és most működteti az egészet. És eddig mondjuk nyolcvan forintot kaptak a gazdák egy kiló szőlőért, most meg már száznegyvenet kaptak. Ezt elmondják nekem. És nem értem, hogy ezt miért nem mondjuk el minden alkalommal ugyanígy. Ez persze csak egy példa, de meggyőző példa. Miért hagyjuk, hogy minden szar ránk égjen?

Más kérdés, hogy Bayer konkrétan hazudik: Mészáros nem a francia tulajdonostól vette meg az Andrássy Rezidenciát, az már 10 éve kiszállt belőle, hanem a banktól, amelynek Mészáros olyan pénzből fizetett, amit a közösből vett ki az irányított közbeszerzések és barátja, a miniszterelnök útján.

Figyelemreméltó, hogy Orbán Ráhel férjét Bayer még egy ilyen nyilvánvaló hazugsággal sem volt képes mentegetni. Nehéz is elmagyarázni, hogy miért adta át az Unió csalás elleni hivatala szervezett csalás (maffiabűncselekmény) miatt adta át az ügyészségnek a Tiborcz-gyerek ügyét, ha nem történt semmi. (Korábban írtunk arról, hogy először el akarták titkolni a miniszterelnök vejének milliárdos lopását, azután pedig egyszerű hazugságokkal, valamint további hazugságokkal próbálták kimosdatni a királyi család tagját.)

Amúgy meg az mennyire életszerű, hogy a helyi parasztemberek, akiknek semmi közük sincs a Fideszhez, Bayer-fórumokra járnak?

Facebook Comments