Több olvasónk jelezte, majd mi is megbizonyosodtunk róla: hatalmas rendőri erőt csoportosítottak az országgyűlés környékére. A rendőrök a rakparton és a környező utcákban parkoló kisbuszokban várakoznak – eddig ismeretlen okból.
Ellenzéki pártok főhadiszállásáról azt az információt kaptuk, hogy a pártvezetők úgy tudják: vidékről is a fővárosba hoznak rendőri erőket. A 444 is ugyanerről számolt be.
A parlamenthez közeli Szabadság térre ugyan meghirdettek egy eredményváró bulit, ám ez, a szervezők szerint is inkább viccesnek szánt, “voting after techno party” inkább vicces, fiatalos piknik, mint ellenzéki demonstráció.
Így érthetetlen, miért koncentrál a hatalom ekkora rendvédelmi erőt az országgyűlés környékére.
UPDATE: a Rendőrség ezt írta az Indexnek a konvojok mozgásáról:
Rendőrségi gépjárművek közlekedése az ország közútjain – például az autópályákon – ma már nem szokatlan. Ahogy szinte mindennapos a négy-hét furgonból álló konvoj, mint közlekedési forma. Közismert: a Készenléti Rendőrség (KR) diszlokáltan látja el feladatait országos hatáskörű szervként. A KR közlekedésben résztvevő gépjárműveinek száma a vidéki városokból a fővárosba, a fővárosból vidéki városokba vagy éppen vidéki városok között, közel azonos. A választások időszakában a rendőrség szakmai protokollja 1994 óta változatlan.
UDATE 2: A rendőrség kordonnal vette körbe az NVI épületét, ahol épp üléseznek a testület tagjai. A rendőrök mindenkit igazoltatnak, aki be szeretne lépni, csak az juthat el a kapuig, aki bizonyítani tudja, hogy az épületben van dolga.