Az ország hálás lehet Orbán Viktornak: megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére

Az ország hálás lehet Orbán Viktornak: megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére

A második ellenzéki tömegtüntetés 8 következménye: mi történik, ha folytatják? Van-e esélye annak, hogy Orbán kiegyezzen? tuntetes_180421.jpeg

  1. Konkrétabb célokra lenne szükség

A tegnap esti tüntetésen már kezdett kikristályosodni, hogy miért is tüntetnek a tömegek: úgy érzik, nem képviseli őket senki. A tüntetések célja, hogy ezeknek az embereknek legyen reménye és ne érezzék magukat egyedül. Vagyis: megteremtődik az új ellenzéki közösség, amiből pár éven belül felállhat a Fidesszel szemben egy ütőképes párt, vagy születhetnek ütőképes pártok. De a mostani  két tüntetés egyelőre egészen rémisztően konkrét célok nélkül zajlott, csupán a belső feszültség levezetésére szolgált.

  1. Kiegyeztek egymással az ellenzéki tüntetők szélsőjobbtól a baloldalig

Egészen elképesztő az egység, hogy jobbikosoktól lmp-sekig mindenki ott volt és tüntetett, akinek fontos a hazája. A szavazók már összehozták azt az összefogást, ami az ellenzéki pártoknak nem sikerült a választás előtt.

  1. Nem tudni, meddig tartható még a tüntetések ekkora volumene

Megint több tízezer ember vonult Budapest utcáin Orbán Viktor és pártja ellen. Bár Márki-Zay Péter szerint minden hétvégén ki kell menni tüntetni, de félő, hogy erre nem lesz ideje, energiája az ellenzéki szavazóknak. Ezért a színpadon felszólalók már most megpróbálták transzformálni az emberek lelkesedését valami hasznosabbra: hogy lépjenek be civil szervezetekbe, legyenek tudósítók, szervezzék meg magukat.

  1. Orbán tanította meg a tömegeket a demokrácia értékére és a tudatos politikai cselekvésre

Akár tetszik, akár nem, Orbán Viktornak elmaradhatatlan érdemei vannak abban, hogy megmutatta, milyen Magyarország demokrácia nélkül; milyen a félelem és az elnyomás légköre. Milyen, amikor újságokat zárnak be, vásárolnak fel és propagandaként működtetik őket; milyen, amikor a hatalom visszaél az erejével és mindenkivel szembefordul, aki mást gondol. Az emberek mindezt a bőrükön érzik. Vége a politikai apátia korszakának Magyarországon – a rendszerváltás óta az emberek Orbán alatt tanultak meg tömegesen, egységesen politikai cselekedeteket végrehajtani. A magyar társadalom most tanulja a szolidaritást és a tömeges érdekérvényesítést.

  1. Még sosem volt ekkora vákuum az ellenzéki oldalon a pártok szintjén

Bár az új ellenzék már a színpadon áll és tanulja, hogyan kell beszédet mondani, tömeget irányítani, szervezkedni, a régi ellenzék a parlamentbe készül és láthatóan vak és süket. Az LMP most akarja azt az új pólust létrehozni, amit az Együtt és a Párbeszéd szeretett volna velük megalakítani fél évvel a választás előtt. Akkor kikosarazták őket. A Párbeszéd és az MSZP azzal vannak elfoglalva, hogy milyen frakciójuk lesz az újonnan alakuló parlamentben. És akkor még nem is beszéltünk az LMP-n, illetve  a Jobbikon belüli súlyos válságról. Egyedül Márki-Zay Péter forog a történések sűrűjében. Mintha az ellenzéki pártok  még mindig ugyanazt csinálnák, mint az utóbbi nyolc évben: próbálják utolérni az eseményeket. Ez megint gyalázatosan gyenge teljesítmény, pedig most lenne igazán szükség és igény jó ellenzéki politikusokra.

  1. Márki-Zay Péter, Gulyás Balázs és a többiek az új ellenzék

Mivel az ellenzék még most próbál felállni a földről a ringben, nagyon valószínű, hogy az ellenzéki tömegtüntetésekből fog kinőni az új ellenzék. Még a Momentum is csak a lufiosztás szintjén erős a tüntetéseken, mintha ők is csak sodródnának az eseményekkel.

  1. Még sosem volt olyan kormány, ami ellen még a megalakulása előtt tüntettek volna tömegek

A magyar demokrácia történetében még sosem volt olyan, hogy egy kormány még meg sem alakult, de már két tömegtüntetésen küldték el melegebb éghajlatra. A választók nagy része pontosan tudja, hogy még négy év ugyanebben a rendszerben igazi katasztrófa, a másik része, a fideszes, értetlenül áll a tömegtüntetések ténye előtt. Annak idején Orbán Viktor hasonló mutatvánnyal szórakoztatta a politikát fogyasztó közöséget: tömegtüntetéseket szervezett, polgári köröket alakított, készült a négy év múlva esedékes választásra. Nem adta fel. De ilyen tüntetéseket ő sem tudott szervezni a regnáló kormány ellen, még a megalakulása előtt.

  1. Orbán nem fog meghátrálni

Bár korábban azt írtuk, hálásak lehetünk Orbán Viktornak, mert megtanította a demokrácia tiszteletére és a közösségi cselekvésre a magyarokat, de abban biztosak lehetünk, hogy Orbán fel fogja venni a kesztyűt. Minden lehetséges eszközt be fog vetni, hogy a konfliktust tovább élezze és az ellenzéket megsemmisítse, hiszen pontosan ilyen a habitusa: a harc élteti. Ezt a harcot is ő hívta életre, a polgárháborús hangulat is neki köszönhető. Régen kiegyezhetett volna az ország nem-fideszes részével, de nem tette, sőt, még hergelte is őket. Sosem fog engedni. Mivel az ellenzék kiismerhette már az utóbbi nyolc évben, ezért meg is találhatja ennek a logikának a gyenge pontját. Vajon rájönnek-e, hogy mi az? 

Facebook Comments