Egy újabb újságot gyilkolt le a Fidesz

Egy újabb újságot gyilkolt le a Fidesz

Egyszerűen tombol a sajtószabadság Magyarországon. bg_1.jpg

Borókai Gábor főszerkesztő szerdán jelentette be, hogy nyomatott formában megszűnik a Heti Válasz. Csütörtökön jelenik meg utoljára, azután csak elektronikusan lesz elérhető. Borókai, az egykori sportújságíró, az első Orbán-kormány szóvivője (a fenti képen a Fidesz tusnádfürdői táborában) nyilvánvalóvá tette:

az újság politikai okok miatt szűnik meg:

a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.

Írásában Borókai arra utal, Simicska nem nem tudta, hanem nem akarta tovább finanszírozni a lapot, amelynek így egyéb tulajdonosok után kellett néznie, de

  • előbb a lehetséges magyar vevőjelöltek,
  • majd egy amerikai aspiráns (“egy magyar gyökerű, republikánus üzletember) is visszalépett az üzlettől.

Borókai azt is elárulja, 3 éve, a G-nap után a Fidesz az újságíróknak pénzt ajánlott, hogy lépjenek le Simicskától, és csináljanak új lapot, de ezt elutasították:

Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve,

de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk. 

Borókai szerint a lap 2007-2015 között nyereséges volt, a G-nap után 20 százalékot veszítette olvasótáborából, de 82 százalékot hirdetési bevételeiből. 

A főszerkesztő az is állítja, többször kérték a tulajdonost, hogy adja el őket, de Simicska nemet mondott, és csak abba ment bele, hogy “a politikai elképzeléseit nem érvényesíti” náluk.

  • Simicska azonban az elveszített választás után hivatalosan is kivonult a lap mögül.
  • Az Orbán-kormány megakadályozta az eladást, és a lap torkára lépett.
  • A HV csődöt jelentett, gyakorlatilag megszűnt, az emberek utcára kerülnek.

A Heti Válasz jól szolgálta a Fidesz érdekeit, amíg hajlandó (sőt, köteles) volt szolgálni. Ha viszont az övék nem lehet, akkor megakadályozzák, az eladását is, mert akkor inkább ne legyen senkié.

Ilyen tehát a Fidesz elképzelése a sajtószabadságról – szabadon éhen lehet halni mindenkinek, aki nem hajlandó a pártállam érdekeit szolgálni.

Facebook Comments