Ő legalábbis nagyon azt akarja. 
Orbán Viktor Európa Hunyadi Jánosa akar lenni, aki megmenti a kontinenst a muszlim inváziótól. De legalább Európa Donald Trumpja, aki leváltja a liberális elitet. Ezek nem újkeletű vágyak a magyar miniszterelnök részéről, de most úgy tűnik, komolyan nekilátott a nagyratörő tervei megvalósításához.
Magyarországon már nincs több ambíciója, háromszor nyert kétharmaddal zsinórban. Szombati tusnádfürdői beszédét úgy értékelték a tudósítások, hogy bejelentkezett Európa vezetésére. Mi is azt írtuk róla, hogy Minden problémát megoldott Magyarországon, Orbánnak hirtelen szűk lett az ország, mások meg azt, hogy szinte csak világpolitikával foglalkozott, Európáról és az Unióról beszélt, sőt, hogy kampánynyitó beszédet tartott.
Kampánybeszédeket akkor szoktak tartani, ha választás jön, és Orbán el is mondta, milyen választásra készül: a 2019 júniusi európai parlamentire. Ami azért tűnhet különösnek, mert az EP-választásoknak hagyományosan nincs nincs tétjük. Az Uniót a kormány- vagy államfők tanácsa irányítja, nem a parlament. Az utóbbinak még még együttdöntési (azaz vétó-) joga sincs (kivéve a Bizottság megválasztását), ezért hagyományosan a visszavonulásra készülő, a belpolitikában már súlytalan politikusok nyugdíj előtti, jól fizető elfekvőjeként használják.
Ez a helyzet azonban az utóbbi években megváltozott. Az Unió irányítása a Tanács kezéből egyre inkább átcsúszott a Bizottságéba, amelyik az Unió tulajdonképpeni kormányává vált. A tengernyi érdek összehangolásában kulcsszerepe van a Bizottság elnökének, korábban a portugál José Manuel Barrosónak, most éppen a luxemburgi Jean Claude Junckernek. Ezt a helyzetet amúgy Orbán – mint miniszterelnök – a befolyásának csökkenéseként élte meg, ami miatt a Fidesz kritizálta eleget (“Állítsuk meg Brüsszelt!”)
Másfelől éppen az EP és az EP-választás jelentőségének növelésére találták ki 5-6 éve azt, hogy a pártok egy közös listavezetővel, az ún csúcsjelölttel (német kifejezéssel: Spitzenkandidaten) induljanak. Juncker már ilyen spitzenkandidaten volt, ennek ellenére a szintén néppárti Fidesz nem szavazta meg a Bizottság elnökévé választását (de mivel a többiek tartották magukat az alkuhoz, Juncker kapta a megbízást).
A Fidesz ezúttal is tiltakozott a csúcsjelölti rendszer ellen, de az EP megszavazta, hogy csak olyan elnöke lehessen jövőre az Európai Bizottságnak, aki listavezetőként vesz részt EP-választáson jövő júniusban.
Az ismert jeleket (ti., hogy ilyen rögeszmésen uniós ügyekkel még egy nagyhatalom vezetője sem foglalkozik, miközben a magyar választókat jobbára hidegen hagyja a téma) és fent említett ehetőségeket, továbbá a tusnádfürdői beszéd fordulatait összevetve nemigen lehet másra következtetni, minthogy
Orbán nem a levegőbe beszél, konkrét célja van: jövő nyáron meg akarja magának szerezni az EB elnöki posztját.
Minden jel erre mutat, és semmi nem mond neki ellent. Az ambícióra Tusnádfürdőn maga is elég világosan célzott, amikor
- kifejezetten a Bizottságról beszélt, mint amelyik az alkalmatlan elit elképeződése (pedig saját pártcsaládja adja az elnököt),
- valamint arról is, hogy most mi jövünk (azaz ő), aki Európai reménye (míg korábban az ő reményük volt Európa).
Az nem érv Orbán bizottsági elnökké választásával szemben, hogy Magyarország kis ország, amelynek vezetője nem irányíthat egy egész államszövetséget. Juncker jelenlegi elnök Luxemburgot miniszterelnöke volt, elődje Barroso meg Portugáliáé, ami szintén nem mondható éppen nagyhatalomnak.
Az új Bizottságot majd a júniusi választás után összeülő új Európai Parlament és a Tanács választja meg. A Bizottság elnöki posztjának elnyeréséhez 3 dolog kell:
- a Néppárt csúcsjelöltnek válassza,
- a konzervatív jobboldal megnyerje a választást,
- a Tanács tartsa magát az alkuhoz, miszerint a Bizottság elnöki tisztségét a választáson legerősebb pártszövetség spitzenkandidatja kapja.
Az elsőre jelen állás szerint van esély. Érdemes emlékezni, Orbánt és Szájert május elején rendelte magához a Néppárt elnöksége rapporta, hogy még egy utolsó lehetőséget adjanak a Fidesznek, néhány feltételt, amellyel elkerülhetik a kizárást. Ehhez képest sem akkor, sem azóta nem történt az ügyben semmi: Orbán preventív csapással élt: felajánlotta, hogy hátára veszi a Néppárt kampányát.
Érdemes felidézni Havasi Bertalan május eleji, az elvileg a kizárásról szóló találkozó utáni közleményét:
„A mai találkozó az egy év múlva következő európai parlamenti választási felkészülésről szólt. A helyzet nehéz, az elmúlt évben az Európai Unió elvesztette az Egyesült Királyságot, Brüsszel pedig nem tudta megfékezni a bevándorlást. Az Európai Néppárt kényes helyzetben van, hiszen az Európai Unió vezető ereje. A Fidesz és személyesen Orbán Viktor is készen áll, hogy részt vegyen az Európai Néppárt választási kampányában, és támogassa az EPP jelenlegi vezetését.
Ebben minden benne volt, csak nem direkten kimondva. Igazán akkor lehet ezt értelmezni, ha tudjuk, hogy
résztvenni a kampányban = csúcsjelölti szerep, néppárti győzelem = EB-elnökség.
Orbánnak nem reménytelen a helyzete. Vannak emberei a Néppárt pozíciójukért küzdő vezetésében, mint Joseph Daul pártelnök vagy Manfred Weber EP-frakcióvezető (ők ketten a lenti képen), de mindenképpen idesorolható Horst Seehoffer korábbi bajor miniszterelnök, jelenlegi német belügyminiszter, a CSU elnöke, aki júniusban sikertelenül próbálta Merkelt megpuccsolni és átvenni a kancellári posztot.
Ellenzői és ellenfelei ugyanúgy szépszámmal akadnak a Néppárton belül, főként a Benelux (lásd: Juncker) és a skandináv jobboldaliak. Őket nevezte Orbán 68-asoknak Tusnádon, a liberálisok leváltása valójában a párton (a Néppárton) belüli liberálisok (Junckerék) leváltását célozza.
Az európai jobboldal azzal a problémával küzd, hogy az EP-választáson hagyományosan erős a populista-radikális-szélsőjobboldal, amelyik főként a konzervatívoktól vesz el szavazatokat. Egy gyenge szereplés pedig az eredményezheti, hogy az ősellenség szocdemek kezébe kerülhet a Bizottság már 2004 óta néppárti politikus által betöltött elnöki posztja. (Barroso ugyan szociáldemokrata volt, de a Néppárt tagja, a szociáldemokraták Portugáliában jobboldali párt.)
Orbán ajánlata a következő:
a populista szélsőjobbtól akkor lehet szavazatokat elvenni, ha magukévá teszik a kampánytémájukat, ezt hangoztatta Tusnádon is. A xenofóbiát, az idegen-, migráció- és bevándorlóellenességet, amivel Magyar- és Olaszországban választást, Nagy-Britanniában népszavazást lehet nyerni. Ugyanezt csinálta Kurz Ausztriában: a kampányban lenyomta migránsellenességben a Szabadságpártot. És persze ugyanazt csinálta, csinálja Orbán nálunk: attól tartva vagy arra hivatkozva, hogy a Jobbik felül a xenofób kampánylóra, az események elébe szaladt, és bejött neki.
Orbán ezzel a bevándorlásellenesség európai kampányarca, a xenofóbok referenciapontja lett. Vele még csak megközelítően azonos súlyú és ismertségű kampányszereplőt se az európai szocialisták, se a populisták, se a zöldek vagy a liberálisok nem tudnak felmutatni.
Innen nézve a rossz sajtó csak használt neki, mert ismertté tette a nevét azok között az elitellenes szavazók között, akik az EP-választáson hagyományosan a lázadó, a radikális szélsőjobbra szoktak szavazni.
Az világos, hogy a magyar miniszterelnök még nem mondott le arról, hogy a Néppárt kampányát vezesse jövő tavasztól. (Például ezért is nevezte át az illiberalizmust kereszténydemokráciára, nem azért, mert Semjn Zsolt megerősödött a magyar jobboldalon.) Erre utal az is, hogy Tusnádon arról beszélt, a Fidesz csak elzavarni lehet a Néppártból, maguktól nem távoznak. Ergo: az ambícióihoz szüksége van a legerősebb európai pártszövetség támogatására.
Vakmerő terv meglepte a Néppártot, azóta sem jutnak szóhoz. De a Fidesz kizárása se téma pillanatnyilag. Döntés még nincs, de a Néppárt tulajdonképpen tényleg csak két dolog között választhat:
elzavarja Orbánt vagy Európa vezetőjévé teszi.
Pillanatnyilag úgy tűnik, a Fidesz elnöke jól méri fel a helyzetet. Két célcsoportban kampányol.
- Egyfelől a Néppárt hatalomért, fizetésért, stallumokért küzdő vezetői és tisztviselői között. Nekik szól a liberálisellenesség. (Hiszen szerintük már a szocik is liberálisok, sőt, ők csak igazán.) Ráadásul Néppárton belül is vannak olyanok, akik a generációváltásért dolgoznak, nekik Orbán uralma ugyancsak felemelkedést ígér.
- A másik célcsoport természetesen a választóké. Közöttük nincsenek többségben a rasszista xenofóbok, de egy igen jelentős kisebbséget alkotnak. A Néppárt hagyományos, rurális, vallásos, idős szavazóival együtt bőven meglehet velük a választási győzelem.
A Néppártnak tehát lenne oka Orbán kezébe adni a választást. A hezitálás oka azonban az, hogy jól tudják, valójában kit és mit szabadítanak ezzel Európára, kinek és minek a kezébe adják az Unió sorsát.
Orbán azzal fenyegeti őket, hogy nem választják meg listavezetőnek, akkor a populistákból kovácsol választási szövetséget, és egyáltalán nem kizárt, hogy egy az olasz Ligától a francia Nemzeti Gyűlésig, a lengyel Jog és Igazságosságtól a magyar Fideszig, az osztrák és a holland Szabadságpártig, meg a német AfD-ig tartó single issue, bevándorlásellenes pártszövetség képes volna megnyerni a választást. Egy ilyen koalíció összekovácsolására 6-8 hónapja van, ha a Néppárt kikosarazná (és egyúttal alighanem ki is zárná a Fideszt).
De nem ez az A-terv, mert akkor lehet Orbán bármilyen erős, egy vállaltan szélsőségest nemigen fognak Bizottsági elnöknek választani (legalábbis jelen állás szerint). Ez csak a B-terv, de fenyegetésnek jó.
A korábban említett 3 feltételből Orbánnak az elsőt (a Néppárt támogatását) és a harmadikat (a Tanács szavazatait) lesz a legnehezebb megszereznie, a másodikkal, ti., hogy egy xenofób kampánnyal a Néppárt megnyerheti a választást, alighanem jó számol. Mivel még a Néppárt belegyezését sem kapta meg, arról még találgatni se igen lehet, hogy az Európai Tanács tarthatja-e magát majd a dealhez (ha, esetleg, adott esetben, netántán), és megválasztja a Bizottság elnökének.
Ahhoz például Merker támogatása is kellene. Könnyebb lenne a helyzet, ha Merkel megbukik, és Seehofer a kancellár, de sokatmondó lehet, hogy Merkel akkor hívta meg magához Berlinbe, miután a puccs elbukott. Orbán ezután nyilatkozta, hogy intenzív beszélgetés volt, ami virágnyelven éles vitát jelent, és azt sugallja, hogy
még nem kapta meg Merkel támogatását.
Ugyanakkor az egyértelmű elutasítását sem.
Ami Orbán terveinek keresztbe tehet, az éppen a nemzeti szuverenitás, azazhogy a tagállamok miniszterelnökeit semmi nem köti abban, hogy tényleg a listavezetőre szavazzanak, Orbán sem szavazott Junckerre 5 éve, pedig saját pártcsaládjának jelöltje volt. Orbán alighanem ezért fogott diplomáciai turnéba Izraeltől Oroszországig a nyáron. Ami egy választás előtt kampányszempontból érthető volna, vagy akkor, ha Magyarország eminens érdekei múlnának az egyes tárgyalásokon. Ám semmi ilyenről nincs szó. Orbán egyszerűen saját magáért lobbizik, illetve azt szeretné mutatni, hogy egyáltalán nem elszigetelt, igenis komoly tárgyalópartnere a világ összes nagyhatalmainak.
Alighanem ezért kapar olyan nagyon egy washingtoni meghívóéért is. Nem pusztán a hiúsága vezeti, hanem az is eszköz lehet a Bizottság elnöki posztjáért folytatott kampányában.
Orbán esélyeit javítja, hogy a Parlament februárban rögzítette: nem hajlandó megszavazni egyetlen olyan bizottsági elnökjelöltet sem, aki nem vett részt listavezetőként a kampányban. Ráadásul nem működhet az a modell sem, ami a francia elnökválasztáson szokásos, hogy a szélsőséges rém ellen összefogg mindenki. Az EP-választás pártlogikán működik, hiába lesz Orbán a Néppárt listavezetője, nem fognak közös listán indulni a baloldaliak, liberálisok, zöldek, csak azért hogy legyőzzék. Nem a többség, hanem csak a legnagyobb kisebbség élén állva is el lehet foglalni a hatalmat. Pont ez történt, illetve történik, Magyarországon is, szóval ha valaki, akkor Orbán tudja ezt.
Most alighanem ez Európa legnagyobb kérdése, de a kontinens jobboldalának vezetői között mindenképpen ez lehet a fő téma. Azon fog múlni, hogy Orbán az az ismert és kétségtelen sármjával mennyire képes kontrollálhatónak mutatni magát, és mennyire látnak át rajta valójában.
Ha Orbán terve sikerrel jár, és jövő tavasszal a Néppárt spitzenkandidatja, nyártól meg az Európai Bizottság elnöke lesz, annak persze az a következménye, hogy a magyar miniszterelnöki poszttól meg kell válnia. Ez már gyakorlatilag megtörtén. Mi is írtunk arról, hogy informálisan Rogán propagandaminiszter és Gulyás kancelláriaminiszter kezébe helyezte a kormány vezetését, magának csak a titkosszolgálatokat és a napirend irányítását tartotta fenn. Egy Fidesz-frakcióülésen el is árulta (Balog exminiszter idézte): ezután
nem vezetni, hanem irányítani akar.
Azaz kimarad a napi ügyekből, nem akar már az adminisztrálás nyűgös dolgaival foglalkozni, a háttérből vezényel.
Választhatta volna azt is, hogy prezidenciális állammá alakítja Magyarországot az újabb kétharmad bortokában, mint Erdogan Török- vagy Putyin Oroszországot. Örökös elnök lehetett volna, de addig mindenképpen övé a hatalom, amíg tart a konjunktúra és működik a pártállami kampánygépezet. Alighanem azért nem ezt választotta – már a választás utáni napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján kizárta ezt a lehetőséget – , mert elnökként lehetőségeit behatárolja az ország lakosságának, gazdaságának vagy haderejének világpolitikailag jelentéktelen mérete.
Az európai ambícióról régóta lehet tudni, az akkor még létező, mi több fideszes Heti Válasz 3 éve címlapon hozta, hogy Orbán Európa erős embere. Eddig azonban nem volt világos, hogy milyen formában próbálja kiélni a vágyait, mert a politikában csak az számít, ha hatalmi pozíciókat tud elfoglalni valaki, az ismertség vagy a népszerűség legfeljebb eszköz ehhez.
Azt nyilván nem lehet megjósolni, hogy meddig ér a takaró, és hogy meg tudja-e szerezni Orbán Magyarország után az Európa feletti uralmat is, de annyi elmondható, hogy esély van rá. Legalábbis nem teljesen kizárt, hogy egy év múlva ilyenkor már nem Magyarország miniszterelnöke, hanem az Európai Bizottság elnöke lesz; mi meg tanakodhatunk, jó-e az nekünk, ha felfelé bukott, vagy éppenhogy rossz, mert ugyanaz fog történni egy teljes kontinenssel is, amit eddig csak egy ország tapasztalt meg.
Illetve, ha Amerikát is beleszámoljuk, akkor már kettő. De hogy elbír-e a világ egy európai Trumpot is az eredeti mellé, az legalábbis kétséges. Miközben Orbánt az sarkallhatja, ha egy Trump-szerű félnótásnak sikerült elfoglalni egy világhatalmat, miért ne sikerülhetne neki is.