Havi 800 ezer forintért lett Tarlós ökle a VEKE elnöke

Havi 800 ezer forintért lett Tarlós ökle a VEKE elnöke

 Egyből nincs is semmi baj a budapesti tömegközlekedéssel.dorner.jpg

Mintha megállt volna az idő és még Demszky Gábornak hívnák a főpolgármestert, illetve Hagyó Miklósnak a BKV-ért felelős helyettesét. Legalábbis ez az érzése támad az embernek, ha ránéz a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalára.

Nem lehet ugyanis azt állítani, hogy minden rendben volna a budapesti közlekedéssel. Csak, hogy amiért baloldali, liberális vezetés esetén hisztizett a VEKE, azért most nem teszi. Emlékezetes, hogy a BKV-ügyben azért ítéltek el jogerősen cégvezetőket, mert a vállalat reklámozta magát, illetve végeztek marketingtevékenységet. Akkoriban a VEKE kikelt ez ellen, a jobb sorsra érdemes civil egylet azonban mára egyszerűen

Tarlós István ökle lett.

  • Itt van például a 3-as metró felújítása, amit racionálisabb lett volna a régebben épült szakaszokkal kezdeni, de finanszírozási okok miatt inkább a később épült északi szakasszal kezdték a rekonstrukciót, s a VEKÉ-nek nem volt egy szava sem.
  • Szintén a 3-as metró az, amelynek szerelvényeire nem jutott klíma, így 34 fokban szaunázhatnak rajta az emberek. De a VEKE most emiatt sem emelte fel a szavát.

Mióta Vitézy Dávidot menesztette Tarlós István főpolgármester, azóta a civil szervezetnek

nincsen baja a budapesti tömegközlekedéssel,

s Facebook-oldalukon is csak az Alstom-metrókocsik beszerzését ekézik, ami több mint 10 éves döntés volt. De azért izgalmas VEKÉ-éknek, mert az üggyel kapcsolatos büntetőeljárás nem a Tarlós-érát érinti. Hogy mi köze a VEKÉ-nek Tarlóshoz? Csak annyi, hogy elnökük, 

Dorner Lajos, a főpolgármester fizetett tanácsadója.

Havi 800 ezer forintért osztja az észt a szervezetvezető. Így máris érthető, miért volt kritikus Vitézy Dávid BKK-vezérigazgatósága idején a szervezet: Tarlósnak baja volt Vitézyvel és a civil szervezet a főpolgármester ökleként ekézhette a korábban szintén e szervezetből startoló Vitézyt.

De volt már máskor is Tarlós ökle a VEKE: amikor két éve Bokros Lajos egykori főpolgármester-jelölt Tarlós Istvánnak nyílt levelet írt. Bokros azt írta, ne a kormánnyal hadakozzon, hanem vezesse a várost jól és akkor lesz pénz is a tömegközlekedésre, illetve feleslegesnek nevezte a budai fonódóvillamos-projektet. Erre Tarlós tanácsadójának szervezete idióta baromnak nevezte az egykori riválist.

Érdemes böngészni a szervezet Facebook-oldalát amúgy, elvileg a fővárosi közlekedésre fókuszáló szervezetnek van véleménye bármely vidéki város közlekedéséről, vagy az európairól, de a budapestiről nincs. Amihez azért lehet valami köze a már említett 800 ezer forintos tanácsadói díjnak is.

Pelikán József

(Kép: Index)

Facebook Comments