Az a Lázár János lett a dohányzás visszaszorításáért felelős biztos, aki nyakig benne van a dohánylobbi zsebében

Az a Lázár János lett a dohányzás visszaszorításáért felelős biztos, aki nyakig benne van a dohánylobbi zsebében

Hatékonyan fogja visszaszorítani a dohányzást, az biztos!lazar_janos_csiki_sor.jpg

Lázár János gyakorlatilag a dohánylobbit képviselte a kormányban, amíg miniszter volt: ő hozta tető alá a trafiktörvényt, méghozzá egy közeli barátjával, „társadalmi egyeztetés” keretében, aki akkor éppen a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke és a Continental dohányipari vállalt vezetője volt. Most pont Lázárra eset a választás, hogy visszaszorítsa a dohányzást.

A trafikok államosításának egyik legnagyobb nyertese a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Continental és annak vezetője, Sánta János volt, aki kezdettől fogva együttműködött a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában. Annyira, hogy állítólag az ő gépén írták a törvényt; sőt, annak elfogadásakor ő volt a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke. A koncessziókat úgy osztották ki, hogy a Continental és Sántáék több területen is degeszre keresték magukat a dohánypiac újrarendezésén.

A botrányt az robbantotta ki különösen, hogy a javaslat egy Uniónak elküldött verzióját egyenesen egy “Sánta János” névvel regisztrált gépen hozták létre, később a törvényt jegyző Lázár is elismerte, a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt.-nek. (Bár Sánta tagadta, hogy ő írta volna a törvényt.) Sánta Jánosról Lázár akkor azt mondta, tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét, ez a társadalmi egyeztetés része.  

Lázár János annak idején 3 indokot mondott a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó indítvány megszületésére:

  1. hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását,
  2. az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön,
  3. és támogassa a magyar dohány-előállítókat.

Mindez teljesült is, igazi magyar családok, Fidesz-közeliek kerültek remek pozícióba és csökkent is valamelyest a dohányosok aránya. Az Index akkori cikkéből kiderült: a piac újraosztása előtt a multik (a Philip Morris, a British American Tobacco (BAT) és az Imperial Tobacco) által előállított áru a piac 85-90 százalékát fedte le, míg a maradék az egyetlen, a kormányoldalon hazainak tartott gyártó Continentálé, amelynek adózott eredménye a piac megreformálása előtt mindössze 172 millió forint volt. Viszont a dohhánytörvény elfogadása után Sánta családja, barátai és üzletfelei által termelt termékek azonos méretű eladói felületen tudtak megjelenni, mint a jóval nagyobb vetélytársak árui. A Continental disztribúciós részlege ráadásul a Lázár János irányította városhoz, Hódmezővásárhelyhez kötődik, emellett a Continental felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya.

A központi dohányellátó üzemeltetési jogosultságát a trafikosztáskor taroló Continental-csoport terítő cége, a Tabán Trafik Zrt., valamint a brit BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kapta meg, pályáztatás nélkül, 20 évre. A trafikok csak ettől a cégtől vehetnek majd dohánytermékeket. Sőt: a trafiktörvényt később úgy módosították, hogy az a dohányipari vállalkozásoknak kedvezzen.

Meg is lett az eredménye: 2012-ben még 122,1 millió volt a Continental adózott eredménye, 2014-ben már 616,4 millió forint.

Lázár tehát nyakig benne volt a hazai dohánypiac újraosztásában és a Continental kistafírozásában,

nem mondhatjuk, hogy ne ismerné a hazai dohánypiacot.

A Népszava, amely megszellőztette Lázár kinevezését, megnézte a legfrissebb uniós statisztikákat is, aminek alapján az európai középszinten állunk a dohányzás szempontjából. A Current Smokers In Europe 2017-es adatsora szerint Magyarországon az emberek 27 százaléka dohányzik, amivel az európai középmezőnyben foglal helyet, de legalább lassan csökkenő tendenciát mutat (2009-ben még a felnőtt lakosság 31 százaléka dohányzott). A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által számított dohányzásnak tulajdonítható halálozási adatok időbeli változása alapján megállapítható, hogy 2005 óta a férfiak körében csökkenés, míg nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg. A férfiaknál 2005-ben 303 volt a 100 ezer főre számolt standard halálozási arányszám, 2015-re ez 249-re változott. A nőknél ez 2005-ben 81, míg 2015-ben 84 volt 100 ezer főre vetítve.

Ennél nagyobb poén egyébként már csak az lenne a Csíki sör-Heineken-botrány után, ha Lázárt az alkohol visszaszorításáért felelős kormánybiztosnak is kineveznék. Hiszen a kormány ott is keményen beleavatkozott a piaci működésbe.

Facebook Comments