Leila hercegnő is innen kereste meg a saját lábra valókat

Leila hercegnő is innen kereste meg a saját lábra valókat

Marslakó elégedetten csettintett mind a 3 nyelvével, amikor észrevette, hogy a Margitszigeten milyen praktikus leszállópályát alakítottak ki neki a fák és bokrok kiirtásával. Amikor legutóbb itt járt még minden ronda zöld volt és a lombok beleakadtak a leszállóegységbe, alig tudta földre manőverezni magát. Most meg ugye, sima az ügy. Letarolva minden. (Itt azért jegyezzük meg, hogy Marslakó nem a legügyesebb pilóta volt a galaxisban. Azért is növesztett 3 nyelvet, hogy jobban tudjon bizonyos marsi ülepeket nyalni. Úgy érezte, hogy a két nyelvvel nyalás csak azokon segít, akik azért maguktól is át tudnak jönni a Plutóra és vissza. Szerencsére egy volt iskolatársa, egy ügyeskezű gáz- és atomerőmű szerelő, akinek 15 nyelve volt, cserében nem maradt hely az agyának, igaz nem is volt rá nagy szüksége, meglehetősen jelentős karriert csinált és az bevitte a bizniszbe. A Tejutat kellett tovább építeni, háromszoros áron, persze kellett rendesen visszacsorgatni, de aztán az már senkit nem érdekelt, hogy savanyú tejből, nem egyszer íróból dolgoztak,. Később innen került át az idegenforgalomba, ami a legbizalmasabb munkakörök közá tartozott, lévén Leila hercegnő is innen kereste meg a saját lábra valókat. Százlábú volt mondjuk.)

marslako.jpg

Marslakó egy zökkenővel leszállt, kikötötte az űrhajót egy cölöphöz. (Itt jegyezzük meg, hogy másnapra a cölöp is eltünt a járművel együtt,de a rendőrség már keresi, a malomtulajdonos kulákot, semmi izgalom.)

Marslakó felfedező útra indult. Taxival ment, szép sárgával, hivatalossal, mert azt hallotta, ez így biztonságos. Előbb a Városligetet tekintette meg, az is szépen alakul, rövidesen ott is lesz ám hely rendes leszállópályának, a hülye fákat végre elviszik . Aztán tovább hajtatott a Népligetbe. Körülszimatolt, hogy ott mi a helyzet, megnyugtatták, hogy rövidesen itt is eltünnek a fák, s lesz helyette rendes, tisztességes stadion, ahogy az kell.

Marslakó elégedetten bólintott. Mint a Vörös Bolygó lakója pontosan tudta, hogy a fák és a bokrok teljesen feleslegesek. Náluk sincsenek és tessék, milyen fejlett a kultúrájuk.

A stadionokat meg kifejezetten szerette, mert abban jó sok betont lehetett beleönteni, mondta is a gáz- és atomszerelő barátja, hogy rövidesen ebbe a buliba is beveszi.

És arra is kérte, ha már a Földön jár, akkor kérdezze meg milyen trükkel tiltották ki a lakókat a stadionokból. Ugyanis az üres stadionok, amelyek még a Marsról is jól látszanak, sokkal praktikusabbak, ugyanis úgy nem derül ki, hogy mennyi betont, játékost, labdát spóroltak ki az egészből.

Marslakó megigérte, s feltárcsázta Németh Szilárdot, vele értették meg egymást a legjobban. Marslakó nem tudott embernyelven, sőt Németh Szilárd esetében még a gondolatátvivő rendszere sem működött, valószínűleg azért mert Német Szilárdnak nem termettek gondolatai sem. Ráadásul úgy termetében, mint nyelvszerkezetében, mind agyi kapacitásában jelentősen hasonlított 15 nyelvű marsi barátjára.

Szilárd azt akarta mondani, hogy ő például isten haza család feliratú pólóban szokott elmenni Felcsútra és ott fotografáltatja magát, ha valamit el akar érni

. De nem jutott eszébe se az isten se a haza se a család szó – a fogalmak értelmét pedig sosem tudta. Ezért fénypostán elküldött egy jó babos-káposztás körmöspacal receptet, amit Marslakó nyomban továbbadott –s a Marson ma is ebből a bonyolult, de jól dokumentált tervből építik a stadionokat. Nincs is bennük egy lélek sem.

Marslakó elégedetten kászálódott ki a szép sárga taxiból, amikor a sofőr utánaszólt. Figyelj migránskám. Az, hogy az óra 4700 forintot mutat nem azt jelenti te szalajtott réti nigger, hogy ennyit fizethetsz. Este van és este a dupláját kell ám nekem adnod, különben leverem a sorosista buzi pofádat. És húzd be a nyelved ha velem beszélsz, mert  rátaposok.

Marslakó próbált érvelni a pesti taxisnak, hogy azt még ő is tudja, hogy annyit kell fizetni, amennyit az óra mutat. És eszébe sincs feltételezni, hogy a kedves sofőr úr előre tekerte volna az órát.

De a pesti szép sárga taxis – akinek állami engedélye volt a külföldiek módszeres fosztogatására, ugyanis úgynevezett független, más néven hiéna taxis volt, akire nem vonatkoznak a szabályok és nem is ellenőrzi éppen ezért senki őket – egy csavarkulcsot lóbálva kijelentette, hogy letöri az antennáját és behúz egyet a migráns fekete pofájába, és a borravalót is kéri és neki ilyen alak többet be nem ül a kocsijába és takarodjon ahonnan jött, ja és húszezresből sajnos nem tud visszaadni. Ezzel bevágta az ajtót és elszáguldott.

A Marslakó csak annyit mormolt az orra alatt: Budapest, Budapest, te csodás.

Facebook Comments