Nagy kérdés, hogy az europopulisták a hatalom igézetében le tudják-e gyűrni belső ellentéteiket?

Nagy kérdés, hogy az europopulisták a hatalom igézetében le tudják-e gyűrni belső ellentéteiket?

neo.jpg

  • Az Osztrák Szabadságpárt a színfalak mögött arról győzködi a Fideszt és a PiS-t, hogy álljanak át a Salvini-féle EU-ellenes tömbhöz.
  • A szélsőjobb lába már benn van az EU ajtónyílásában, a nagy néppártok búcsút vehetnek a langymeleg politikai állóvíztől.
  • Mosonmagyaróvár a fogászati turizmus Mekkája lett.

 Guardian

guardian.png

A populisták vihart gerjesztenek, miközben Európa azzal szembesül, hogy jobbra billen. A nacionalisták az egész földrészen bevándorló- és iszlámellenes, valamint antiszemita érzelmeket keltenek, hogy jól szerepeljenek az EP-választáson. Kiaknázzák a megszorítások, valamint a brüsszeli bürokrácia vélt nagyképűsége fölött érzett közfelháborodást. Az EU-ért folyó csata a tetőpontjára ér és a szélsőjobbos, populista-nacionalista pártok mozgósítanak. A közvélemény kutatások pedig arról árulkodnak, hogy támogatottságuk nő. Céljuk, hogy újra első helyre kerüljön a szűk értelemben vett nemzeti identitás és megállítsák az európai tervet.

Ám itt igazából szedett-vedett népségről van szó, rengeteg, egymással versengő vezérrel, illetve politikai nézetkülönbséggel. A nagy pártcsaládok, valamint a bizottsági fejesek ezzel együtt figyelmeztetést kaptak, hogy vége felé közeleg a közép kényelmes többsége, a szélsőjobb kopogtat az ajtón. Az Európai Parlament saját felmérései alátámasztják ezt az irányzatot. A populisták ugyan nem veszik át az ellenőrzést az EU-ban, több szavuk lesz és ez fokozza a feszültségeket. Sok ellentétet és holtpontot okoz majd. Félreérthetetlenek a küszöbön álló felfordulás jelei.

Rohamléptekkel zajlanak a kísérletek, hogy egybefogják ezeket az erőket, ám vegyes sikerrel. Nem tudni, hogy Orbán, Le Pen és Kaczynski a jövő hónapban csatlakozik-e a Salvini által meghirdetett nagy választási platformhoz. Az AfD vezetője a minap kijelentette, hogy a személyes összecsapások valószínűleg megakadályozzák a páneurópai „hazafias szövetség” megalakulását, de Meuthen ettől még a szélsőjobb előretörésére számít. Ám eközben az unió még sosem volt ennyire népszerű. Csakhogy a fő áramlat kulcsszereplői közül csakis Macron korteskedik a nemzeti határokon túl.  Nem véletlen, hogy Salvini és Orbán őt tekinti fő ellenfelének. Ám a francia elnöknek segítségre van szüksége, ahhoz, hogy vissza lehessen verni az ellentábort, de nemigen áll mögé senki sem. És amikor Európa az összecsapásra készül a reakció erőivel, Nagy-Britannia dicstelenül távol tartja magát a csatától és ezt sosem lehet neki megbocsátani.

Yahoo/AFP

yah.png

A jobboldali-populista pártok megindították a választási hadjáratot, ám a sok politikai véleménykülönbség, valamint a Brexit-dráma veszélyezteti a jobboldali egység álmát. Sokan mégis attól félnek, hogy május 26-án kiderül: a migrációsellenes és völkisch-nacionalista pártok immár benyomultak a politikai paletta közepére. Akár a helyek egynegyedét is elhódíthatják. Onnantól kezdve azután befolyásolhatják a vitákat és legitimnek tüntethetik fel követeléseiket. Az AfD vezére azt állította tegnap a választási program közzétételekor, hogy meg kell teremteni a hazák Európáját, a lényeg pedig az identitás. Holnap Salvini le akarja tenni egy új, keményen jobbos csoportosulás alapjait.

Ezek a nacionalisták jelenleg még megosztottak, az olasz belügyminiszter – Steve Bannonnal egyetértésben – létre akarja hozni belőlük a „Nacionalisták Internacionáléját”. Ám nézeteik eltérnek pl. a gazdaságpolitika ügyében. Továbbá a Fidesz, a Liga és a PiS a keresztény gyökerekre hivatkozik, de Le Penék ugyanezt nem merik hirdetni a túlnyomórészt világi Franciaországban. Salvini szét kívánja osztani a menedékkérőket, mások inkább a bevándorlás teljes leállítását szorgalmazzák. Vita van az orosz elnökhöz fűződő kapcsolat ügyében is. Orbán ugyan csodálja a Liga vezérét, de nem valószínű, hogy holnap ott lesz Milánóban, hiszen a Fidesz a felfüggesztés ellenére még mindig az EPP tagja. Ezzel együtt nem szabad lebecsülni a szélsőjobb által jelentett fenyegetést.

Der Standard

der_standard.jpg

A Brexit véget vetett az európai jobbos pártok számára a kéjes érzésnek a meglebegtetett kilépés kapcsán, így ezek az erők mostanában belülről akarják „megváltoztatni” az uniót. Ráadásul a 27-ek ritka egységet tanúsítottak Londonnal szemben a kiválási tárgyalások során. Ezek után nem csoda, hogy a polgárok nagy része kedvezően vélekedik az EU-ról. A jobboldali-populisták erre persze már régen rájöttek és fordítottak egyet a stratégiájukon. Szerintük a szövetséget most a nemzeti igényekhez kell hozzáigazítani, illetve megfelelő irányba állítani. Pl. Le Pen ma már egyáltalán nem beszél arról, hogy a szervezetet szét kell verni. Az Osztrák Szabadságpárt is szívesebben foglalkozik a migrációval, az Öxitről már szó sincs.  A pályamódosítás bejött, sok országban szárnyalnak ezek a pártok. 9 államban vannak hatalmon.

Az FPÖ hírek szerint hónapok óta diszkrét tárgyalásokat folytat a PiS-szel, valamint a Fidesszel a Salvini által megálmodott jobbos-populista összefogásról.  Azt akarja elérni, hogy ezek az erők a jövőben egyetlen frakció tömörüljenek Strasbourgban, a jelenlegi három helyett. A magyar kormánypárt azonban egyelőre nem kapható rá, a jövőt az EPP-ben képzeli el. Az új szövetség magja a „Nemzetek és a Szabadság Európája”-frakció, amely azonban e pillanatban politikailag elhanyagolható, ráadásul a többi pártcsalád teljesen elszigeteli. Egyszerűen nem hajlandó együttműködni vele. Az Osztrák Szabadságpárt strasbourgi vezére azonban abban bízik, hogy együttes erővel a jövőben több mint 100 képviselőt tudnak majd kiállítani.

Ha a briteknél is lesz EP-választás, az nem volna jó hír a Salvini-féle közös frontnak, mert akkor továbbra is három jobbos frakció működne. Közülük kettőben a briteké lenne a döntő szó.

Die Welt

die_welt.jpg

Mosonmagyaróvár mára a fogorvosi beavatkozásra váró betegek zarándokhelye lett, németek tízezrei vándorolnak minden évben a településre, merthogy alacsony a koronák, hidak, implantátumok árai. Akár 75 %-kal kedvezőbbek az osztrák vagy a német szinthez képest. A lap szerint a kérdés mégis az: megéri-e? A pácienseket 150 klinika, illetve egyéni rendelő várja, a polgármesteri hivatal szerint a világon sehol sem ilyen magas az egy négyzetméterre jutó fogorvosok népsűrűsége.

A legtöbben Ausztriából jönnek, de növekszik a németek, svájciak, sőt a tengerentúliak száma is. Úgy hogy ma már csak előzetes bejelentés alapján érdemes jönni. A kezeléseket immár tb-pénztárak kasszájára is elvégzik. A munka minőségéről azonban nincsenek felmérések. Mindenesetre a beavatkozások futószalagon folynak. Sokan szájhagyomány útján értesülnek a lehetőségről. Az utánpótlásról hatalmas reklámgépezet is gondoskodik, amihez hatalmas kedvezmények társulnak. A klinikák persze összehangolják áraikat. De már Bulgária, Szerbia és Románia is rátalált a fogászatban rejlő üzletre, ott még olcsóbban dolgoznak a szakemberek.

Facebook Comments