Vasútépítésnek álcázva. 

A legnagyobb tévedést akkor követjük el, amikor egyáltalán csak leírjuk Mészáros Lőrinc nevét azzal Budapest-Belgrád vasútvonallal kapcsolatban, aminek megépítéséről a héten egyezett meg a magyar miniszterelnök és a kínai politikai vezetés.

Ehhez Mészárosnak éppen úgy semmi köze nincs, mint nekem vagy az olvasónak. Mészáros csak arca annak a cégcsoportnak, amelyik mögött titkos tőkealapok és bizalmi vagyonkezelők állnak. A haszon se Mészárosé, hanem az övék. Ezért nem Mészáros fog keresni az új vasútvonal építésén sem.

Valójában az történik, hogy Orbán Viktor megegyezett a kínaiakkal abban, elosztanak kb. 1000 milliárd forintot a magyar költségvetésből egymás között.

Hogy milyen arányban, azt nem kötik a pénzt összedobó magyar adófizetők orrára.

És egészet egy olyan építkezéssel álcázzák, ami soha nem fog megtérülni, amire Magyarországnak nincs semmi szüksége. (A dolog innentől kísértetiesen emlékeztet az Orbán-éra stadionépítési boomjára, ami szintén csak a közpénzjelleg elveszítését célozta.)

Most az fog történni, hogy kínai cégek a magyar adófizetők pénzéből építenek egy vasútvonalat, ami senkinek nem kell, és semmire nem jó.

Gyakorlatilag Orbán átjátsza Kínának a magyar költségvetés egy – nem jelentéktelen – részét, a semmiért – illetve a puszta jó viszonyért – cserébe.

Abból, hogy az építésre kiírt első tendert le kellett fújni, és a második már jelentősen magasabb összegről szól, arra lehet következtetni, hogy Kína az első körben elégedetlen volt a nekik jutó résszel. Ezért Orbán csaknem megduplázta az összeget.

A vonal hossza nem változott, továbbra is 160 kilométer, de az összeg 472 milliárd forintról hirtelen 750 milliárdra, kamatokkal kb. 950 milliárd forintra nőtt. Egy olyan vasútvonalért, mit ki lehet hozni ennek a tizedéből, 100-120 milliárd forintból is – ha valakinek éppen szüksége lenne az új Belgrád-Budapest vonalra.

De nincs. Valójában Kínának sincs semmi szüksége rá.

Egyfelől azért, mert az árut úgyis Hamburgon keresztül hozzák be, és onnan terítik Európában. A Szaloniki-Belgrád-Budapest irány abban az esetben értékelődne fel, ha a hamburgi vonal valamiért kiesne. Az viszont azt jelentené, hogy felbomlott az Európai Unió mint szabadkereskedelmi övezet, és Nyugat-Európa elszakad a keleti régiótól. Ebben az esetben Magyarország és Budapest azonban csak egy végpont lenne,

az átmenő forgalom hasznának lefölözésében reménykedni illúzió.

Másrészt Kínának azért nincs szüksége egy új Budapest-Belgrád vasútra, mert az a semmiből a semmibe fog vezetni. Hogy ezt a vonalat a jelenleginél nagyobb volumennel lehessen használni, jelentősen bővíteni kellene a szaloniki kikötő kapacitását, továbbá építeni kellene egy új vasutat onnan Belgrádig, amire se pénz nincs, se politikai akarat, se szükség: a jelenlegi kapacitás bőven elegendő a mostani kereslet kiszolgálásához.

Amire Kínának szüksége van, az a fölös pénz és ipari kapacitás lekötése. Magánbeszélgetésekben fideszes politikusok is elismerik, hogy az új – és fölösleges – vasútvonal nem több, mint a kínai vezetésnek tett politikai gesztus: Orbán azt jelzi, mellettük áll az Amerikával és Európával folytatott kereskedelmi háborújukban.

• Azzal az Amerikával szemben áll Kína mellé, amelyikkel katonai szövetségben vagyunk, és amelyik védőernyőjével a biztonságunkat – aka. az életünket – garantálja.
• És azzal az Európai Unióval szemben, amelynek Magyarország is tagja, továbbá amelyik támogatásával és forrásaival a pénzüket és a jólétünket biztosítja. (Az utóbbi 20 évben gyakorlatilag semmi nem épült Magyarországon, amire nem az Unió adott pénzt.)

Orbán csak egy új finanszírozót keres a rezsimjének.

Eddig a New York-i pénzpiac és a brüsszeli források biztosították Magyarország likviditását. Most az a terv, hogy ha ezek politikai okokból elapadnának, akkor Kínától kaphasson hitelt; hogy ne lehessen pénzügyi nyomásgyakorlással megingatni a pártállam stabilitását.

Mert Washingtonnal és Berlinnel-Brüsszellel szemben Peking nem akar semmiféle kívánalmat előterjeszteni Orbánnak; szóba se hozza a jogállamot, a közpénzek privatizációját, a politikai pluralizmust vagy a szabadságjogokat.

Kína semmi mást nem akar, mint pénzt.

Fölös saját pénze van, amit profitét és kamatra ki akar helyezni, amit csak újabb hitellel lehet visszafizetni, és a többi. Ördögi kör.

A világgazdaságban ennek már neve is van: kínai adósságcsapda. Mert a hitelek nem megtérülő beruházások finanszírozását célozzák, hanem olyan fölösleges – és túlárazott – infrastrukturális fejlesztésekét, amelyek egyetlen valós célja a kínai építőipari kapacitások lekötése.

Ez Orbán kínai biznisze. Amivel jól jár a kínai építőipar, pénzügyi szféra és politikai vezetés. Továbbá természetesen jól jár Orbán is, aki mindamellett, hogy új finanszírozót talál a rezsimjének, nem mellesleg egyetlen üzleten szakít kb. egymilliárd dollárt.

• Csak a nagyságrend érzékeltetésére: amikor 2010 után szintet lépett és állami szervezésűvé vált a fideszes korrupció, akkor Simicska – a pénzlenyúlás korabeli irányítója – 60-80 milliárd forintnyi pénzt szedett ki a magyar államból 4 év alatt.
• Ehhez képest újabb ugrás történt 2014 után, amikor 4-5 esztendő már arra volt elég, hogy kb. 380 milliárd forint kerüljön a rezsim strómanja, Mészáros nevére.

Most ugyanehhez a nagyságrendhez már ügyetlen üzlet is elegendő. 

Orbán mostanra már teljesen úgy kezeli a magyar költségvetést, mintha a saját bankszámlája volna, amibe akármikor belenyúlhat, és tetszőleges mennyiségű pénzt kivehet belőle.

És kétmillió szavazója ezt nemhogy elítélné, de egyenesen tapsol neki.