Hogy már megint hazudtak, azon senki nem lepődik meg. 
Először is le kell szögezni, hogy a kormány, a Fidesz és a NER egyéb csatolt részei hazudtak, amikor a zaklatási ügyekkel indokolták a kulturális szcéna tervezett államosítását.
Előbb a kormánylappal íratták le azt, hogy
A Magyar Nemzet információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.
Kocsis Máté, a Fidesz nagyképességű parlamenti frakcióvezetője egyenesen “a Gothár-féle zaklatószínházakról” hörgött.
Továbbá a Semjén által benyújtott törvényjavaslat indoklásában is az szerepel, hogy
A szabályozást az is indokolttá teszi, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő előadóművészeti szervezetekben, ami önmagában is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a Katona József Színház november 19-én közölte, hogy az egyik – akkor még meg nem nevezett – munkatársának távoznia kellett.
A törvényjavaslatot, amit állítólag erre az esetre hivatkozva készítettek, viszont már 3 héttel korábban, október 29-án tárgyalta a kormány közigazgatási államtitkári értekezlete. Két nappal később, október 31-én pedig a kormány ún. stratégiai kabinetje is.
Azaz vagy az a helyzet, hogy az okozat megelőzte az okot,
vagy pedig egyszerűen hazudtak, amikor a két dolog közötti összefüggésről beszéltek.
A valódi ok nyilvánvalóan az október 13-án a várásokban elveszített önkormányzati választás. Addig a Fidesznek nem volt szüksége arra, hogy államosítsa a színházakat, hiszen úgyis a saját emberei felügyelték őket. 13-án viszont változott a helyzet, reagálni kellett rá.
Az látható, hogy a Semjén-féle törvényjavaslat látszólag lényegesen enyhült az eredeti tervezethez képest.
- Nem szerepel már benne a kulturális szféra kvázi-önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap kiherélése.
- És az sem, hogy a kormány vétójogot kapna a színházigazgatók kinevezésében.
De ez csak látszólagos enyhítés. A tiltakozások és tüntetések hatására Orbán és Fidesz nyilván nem lett az önkorlátozás, a fékek és egyensúlyok, meg a hatalom megosztásának híve. (Ezeket valami gyanús nyugati ármánynak gondolják.)
Nem vonultak vissza, nem futamodtak meg, csak taktikát váltottak. Nem elveszik a színházakat az önkormányzatoktól hatalmi szóval, hanem
kiéheztetik, és ezzel rákényszerítik őket, hogy adják át maguk az államnak.
Az eredeti törvényjavaslathoz képest a Semjén-féle már nem jogot (a színházak autonóm működtetésének jogát) von el, hanem lehetőséget keletkeztet:
Ha az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, az önkormányzat a Kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott időpontig.
Magyarul: ha az önkormányzatnak nincs (elég) pénze a színházra, akkor kérhet a kormánytól, amely kormány ad neki, ha cserébe átveheti az irányítást, és a saját emberét neveztetheti ki igazgatónak.
A dolog vége ugyanaz, a művészeti autonómia megszüntetése, csak az addig vezető út más.
A világsajtó nem fog újabb antiliberális represszióról cikkezni, nem lesznek tüntetések, tiltakozások és petíciók, ha maguk az alulfinanszírozott színházak fognak lobbizni az önkormányzatoknál a közös működtetésre vonatkozó kérelemért. Azaz hogy
egy kicsivel több pénzért cserébe adják át a politikai-ideológia irányítást a Fidesznek.
Orbán ugyanígy járt (és jár) el a médiával: a nagy részét kiéheztette, majd felvásároltatta.
Nem árt emlékezni, hogy így alakult ki a jobbágyság is ókor végén. A nagybirtokosok nem leigázták a szabad parasztokat, hanem azok (a colonusok) önként ajánlották fel nekik a földjüket egy kis pénzért és védelemért cserébe.
Ez vár a magyar színházakra is. A hatalom próbálja elérni, hogy a történelem ismételje önmagát.
A színházak eldönthetik, hogy jól akarnak-e élni vagy szabadon. A szabadság általában nem tapsvihar közepette száll sírba, hanem egy kis pénzért cserébe.
Általában közpénzért, persze, mert úgy olcsóbb.