100 milliárdot költ a kormány a kínai vakcinára értelmetlenül

100 milliárdot költ a kormány a kínai vakcinára értelmetlenül

100 milliárdot költ a kormány a kínai vakcinára értelmetlenül

Miközben Kína meg nyugati oltóanyagot vásárol, mert a Sinopharmot nem adhatja be időseknek.

Erős lehet a hite a kormánynak, remélik a legjobbakat és a bíznak a csodában, vagy másképpen: nem látszanak magukat zavartatni a valóságtól.

Orbán miniszterelnök január végén jelentette be, hogy ő a kínai vakcinában bízik a legjobban; miközben ezt a bizalmat semmi nem támasztja alá, és ő se indokolta semmivel.

Azóta az is kiderült, hogy a kormány összesen 2,5 millió ember beoltására elegendő 5 millió adagot vásárol a távol-keleti autokráciától. Az első szállítmány már meg is érkezett Magyarországra. Ezzel akarják a regisztráltakat beoltani húsvétra.

Akad azonban néhány probléma tervvel.

1. A Sinopharm-vakcina a lehetséges 3 típusból (mRNS, vektor, inaktív), az utóbbi kategóriába tartozik, azaz a lehető, legrégibb és legkorszerűtlenebb technológiával működik. Elölt vírust juttatnak szervezetbe, hogy ezzel készítsék fel az immunrendszert az akítv vírusok leküzdésére.

2. Kína exportálja Sinopharmot a 3. világ azon országaiba, amelyek nem jutnak nyugati vakcinához, de ő maga

nem oltja vele se az időseket, se a krónikus betegeket.

3. Kína maga is Nyugati vakcinát vásárol erre a célra: a távol-keleti állam még decemberben leszerződött a Pfizer/BioNTech-kel 100 millió adagra, a WSJ szerint ezt a saját gerontokratikus politikai-gazdasági elitjüknek szánják.

4. Az időseket-betegeket érintő biztonságossága mellett a Sinopharm-vakcina hatásossága is kérdéses: a magyar gyógyszerhatóság, az OGYÉI csak jogszabálymódosítás után, politikai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a magyarországi forgalmazását. (Uniós, EMA-engedélye értelemszerűen nincs is az anyagnak.)

5. Az elégtelen adatszolgáltatás miatt a Sinopharm hatásosságát csak találgatni lehet. Egy másik kínai vakcina, a Sinovac Brazíliában csak alig 50 százalékosnak bizonyult, ami alig több a semminél.

6. Eközben a magyarországi oltási hajlandóság kevesebb mint 38 százalék, és KSH szerint a héten csökkent. A kínai vakcina elfogadottsága pedig még a magukat oltatni szándékozók között is kiugróan alacsony:

alig 1 százalékos.

(Bár 22% azt mondta, bármelyikkel beoltatná magát, amelyik engedélyezett, akkor még az volt a feltevés, hogy szakemberek, nem pedig Szijjártó Péter dönt az engedélyről.)

Budapesten csak minden 4. oltatni szándékozó adatná be magának a Sinopharmot, még a fideszeseknek is kevesebb mint fele.

A fentiekre tekintettel különösen érthetetlen, hogy miért éppen a kínai oltóanyagot választotta a kormány, és még érthetetlenebb, ha az is tudjuk, a 7. Sinopharm nemcsak a legkorszerűtlenebb, de messze a legdrágább is az elérhető vakcinák közül.

Több mint négyszer annyiba kerül, mint a Pfizer/BioNTech például.

Azt, hogy drágább lesz, egy interjúban Szijjártó is elismerte, de összeget nem közölt. A The Lancet brit orvosi lap azonban táblázatba szedte vakcinaárakat. Eszerint:

  • a Pfizer/BioNTech adagja 14 dollár, 4 ezer forint
  • Sinopharm adagja 62 dollár, több mint 18 ezer forint.

Ehhez még két dolgot érdemes tudni. A német SPD egészségpolitikusa pár hete azt állította, azért van (relatíve) kevés a Pfizer-vakcinából, mert az Unió alkudozott az áron, ami akkor még 20 dollár volt. Karl Lauterbach szerint ez “Ungarn” (azaz a magyarországi kormány) nyomására történt, mert Orbán Viktor sokallta a 20 dollárt az általa magyarnak nevezett vakcináért. (Egy rádióinterjúban ezt a miniszterelnök közvetve el is ismerte.)

Orbán tehát a 20 dollárt drágának tartotta az éltechnológia magyar-német-amerikaiért, majd

kifizet háromszor annyit a korszerűtlen kínaiért.

Azóta ugyanis csökkent a Pfizer/BioNTech oltóanyagának ára, de nekünk se korábban, se most kerül egy fillérünkbe se, mert beszerzését az Európai Unió állja, azaz a német, svéd, holland, etc. adófizetőnek kerül pénzbe, Magyarország ingyen kapja.

Az ún. nemzeti hatáskörben beszerzett Sinopharmot azonban a magyar költségvetésből kell kifizetni. A dollár aktuális árfolyamától függően

több mint 90 milliárd forintba kerül ez nekünk.

Elvileg elképzelhető, hogy az Orbán-kormány egy különalkuval olcsóbban jut a Sinopharmhoz a 62 dolláros listaárnál, de a tavaszi – szintén főként Kínával bonyolított – lélegeztetőgép-beszerzés rámutatott, hogy a Fidesz-kormány speciális üzletpolitikája inkább emeli az árat, mintsem csökkenti. Akkor 16 ezer lélegeztetőgépet vásároltak 300 milliárd forintért. A jelentős részüket a piaci ár három-négyszereséért – és teljesen fölöslegesen

Máshol – például Szlovéniában – ennek töredékért indult eljárás politikusokkal szemben, Magyarországon pedig inkább megismétlik a közpénzfaló bizniszt.

A jó minőségű, bizonyított és ingyenes gyógyszer helyett

a veszélyeztetettek számára használhatatlan oltóanyagot vásárolnak rettenetesen drágán,

amit ráadásul a lakosság túlnyomó része egyáltalán nem is akar beadatni magának.

Facebook Comments