Tusk és a lengyelek rúgatták ki a Fideszt a Néppártból

Tusk és a lengyelek rúgatták ki  a Fideszt a Néppártból

Tusk és a lengyelek rúgatták ki a Fideszt a Néppártból

Illetve persze maga lépett ki az EPP EP-frakciójából megelőző csapásként, miután a képviselőcsoport elfogadott egy olyan alapszabály-módosítást, hogy szavazni kell a Fidesz-delegáció felfüggesztéséről.

De ez csak kozmetika és kommunikáció, a lényeg ugyanaz.

A Fidesz eddig nem nevezett meg felelőst a dolgok ilyetén alakulásáért, a Néppárt egészét – illetve annak állítólagos balratolódását – hibáztatta. Pedig könnyű lett volna a Benelux- és a skandináv képviselőkre, esetleg az osztrákokra tolni a felelősséget, mivel ők régóta követelik, hogy szabaduljanak meg Orbán Viktor embereitől.

A Fidesz azonban más utat választott: a németeket hibáztatja. Egészen pontosan Manfred Weber frakcióvezetőt. Szijjártó vállalta magára a feladatot:

Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: az Európai Parlament legnagyobb frakciójának havonta sokezer eurót kereső vezetője hány munkaórát töltött oltóanyagok beszerzésével vagy bármi mással, ami az európai emberek életének, egészségének, munkahelyének megvédéséhez szükséges?A választ mindannyian el tudjuk képzelni.

Manfred Weber szégyellje magát!

Jó, hogy végre nem tartozunk olyan frakcióhoz, amit egy ilyen ember vezet.

Szóval az a baj, hogy Weber túl sokat keres – állítja a jachtrajongó külügyminiszter. A dolog érdekessége azonban, hogy bár Webernek lett volna oka utálni a Fideszt, mert

  • Orbán szerepet játszott az európai bizottsági elnöksége megfúrásában,
  • Deutsch meg legestapósozta,

az EPP frakció feltűnő egyöntetűséggel döntött a Fidesz távozásának megágyazó alapszabály-módosításról. A képviselők több mint 80 százaléka megszavazta ezt annak tudatában, hogy hogy ezzel

megszabadulnak a nagyobbik magyarországi tagpárttól.

Gyakorlatilag csak maga a Fidesz és 1-2 szatellitképviselő (mint a KDNP-é) szavazott saját távozása ellen. Nagyobb oknak kellett itt szerepet játszania, Weber személyes rokon- vagy ellenszenve nem sokat nyomott a mérlegen.

A megoldást azt a tweet jelentheti, amit az egyik lengyel EP-képviselő, Róza Thun osztott meg:

Eszerint a Fidesz néppárti, illetve frakciótagságát eddig támogató német kereszténydemokraták (CDU/CSU, köztük persze Weber frakcióvezető) fordulata mögött az volt a fő motívum, hogy

ultimátumot kapott a Néppárt a lengyel Polgár Platform képviselőitől, vagy a Fideszt teszik ki, vagy ők távoznak.

Az EPP vezetése ezután osztott-szorzott, és a matek nem Orbánnak kedvezett: a lengyelek 17-en vannak, míg a Fidesznek csak 12 képviselője van. Igaz ugyan, hogy van még néhány, aki támogatja (mint pl. a KDNP-é), de a lengyelek kilépését alighanem követte volna a skandináv, Benelux-, hb. az osztrák néppárti képviselők távozása is.

Róza Thun maga nem kommentálta az értesülést, de a retweettel alighanem megerősítette annak igazságtartalmát, hiszen maga is a Polgári Platform EP-képviselője. Az arisztokrata (Thun és Hohenstein grófnője) politikus csak annyit közölt:

ő nem fog sírni a Fidesz távozása miatt.

A lengyel Polgári Platform alapítója, legbefolyásosabb vezetője egyébként Donald Tusk, korábban Lengyelország kormányfője, az előző ciklusban az Európai Tanács, jelenleg pedig az Európai Néppárt elnöke.

Tusk decemberben már hangot adott annak az álláspontjának, hogy a Fidesznek nincs helye a Néppártban, de a németek ellenállása miatt eddig nem tudta keresztülvinni a kizárásukat/kiűzésüket. Ha azonban igaz a Brüsszelben elterjedt, Weber által nem cáfolt, Thun grófnő részéről gyakorlatilag megerősített információ a lengyel ultimátumról, az azt jelenti, hogy

maga a Néppárt elnöke fenyegetőzött távozással.

Nem árt emlékezni arra is, hogy Tuskot a Fidesz – magyar közpénzből finanszírozott – propagandája néhány éve azzal vádolta, hogy a nagyapja SS-katona volt. De gyorsan kiderült, hogy a kép meghamisított, és hazudtak.

Annyi eredménye azonban mégiscsak lett, hogy Orbánnak sikerült egy nagyon befolyásos ellenséget szereznie, aki nemcsak nem adta fel a harcot, de még saját személyes pozícióit is kész volt kockára tenni a Fidesz marginalizálása érdekében.

És el is érte, amit akart.

Facebook Comments