Mostantól Kiskunfélegyházán is van Horthy-szobor

Mostantól Kiskunfélegyházán is van Horthy-szobor

Mostantól Kiskunfélegyházán is van Horthy-szobor

Június 18-án volt 153 éve, hogy Horthy Miklós megszületett. Ez alkalomból az elmúlt napokban az ország több pontján tartottak kisebb-nagyobb megemlékezéseket. Elmondhatjuk, hogy a kormányzó emlékét ápolók idén kitettek magukért, és az ünnepségeken túl igyekeztek maradandó tárgyi emlékeket is létrehozni. Még el sem hervadtak a virágok a hajdúbagosi polgármesteri hivatallal szemben frissen felállított Horthy-szobor koszorúin, az egykori kormányzó tisztelői ismét szoboravatást ünnepelhettek. Június 19-én Kiskunfélegyházán adtak át egy mellszobrot. A mű a kormányzót a megszokott módon egyenruhában, kitüntetéseivel felékesítve ábrázolja, a talapzaton pedig az alábbi felirat olvasható:

“Bármit is hoz a jövendő, kérve-kérek minden magyart, aki e névre méltó, temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart”.

Ez a mű ezúttal magánterületen kapott helyet: így, bár egy nagyobb szabású rendezvény keretében leplezték le a szobrot, csak azok vettek részt az ünnepségen, akik erre meghívást kaptak, és a sajtó nyilvánosságától sem kellett tartania a szervezőknek.

A magyarországi pártok közül a Mi Hazánk képviseltette magát, személyes jelenléttel és rövid beszéddel támogatva Horthy emlékének ápolását. Dúró Dóra pedig megragadta az alkalmat, hogy Facebook-oldalán gyorsan párhuzamot vonjon az ország jelenlegi helyzete és a Horthy-korszak között, rámutatva, hogy egy hasonló modell lehetne most is a megoldás az ország felvirágoztatására:

A Mi Hazánk az egyetlen párt, mely felvállalja Horthy Miklós emlékét. A Horthy-korszak 25 évét összehasonlítva a rendszerváltás óta eltelt évtizedekkel, egyértelműen példaképnek tekinthető. A két világháború között gazdasági világválság, világszerte több tízmilliónyi halálos áldozatot követelő spanyolnátha-járvány és főként Trianon sújtotta az országot, Horthy Miklós mégis virágzásnak tudta indítani, lenyűgöző gazdasági fejlődést és kulturális pezsgést produkálva.

– írja, a tőle megszokott finomsággal célozva rá, hogy egy járványhelyzet és egy gazdasági válság egyetlen üdvözítő megoldása a jobboldali radikalizmus lehet. 

A kiskunfélegyházi szobor magánszemélyek adományaiból készült el. A Vitézi Rend által meghirdetett gyűjtés keretén belül kifejezetten Horthy-szobor állítására küldhettek pénzt a támogatók, nagylelkűségükért cserébe pedig emlékérmet kaptak. Úgy tűnik, szép számmal akadnak, akik számára ez fontos ügy, és szívesen áldoznak rá kisebb-nagyobb összegeket. Tíz évvel ezelőtt még csak egyetlen köztéri Horthy-szobor volt Magyarországon. Az utóbbi időben szinte minden évre jut egy-egy újabb, idén pedig kettőt is avattak egy héten belül. Most már leplezetlenül, a legkisebb ellenállás nélkül épülhet a kormányzó kultusza, és hangozhatnak el nyíltan, sőt, ünnepélyes keretek között olyan mondatok, amelyeknek már láttuk, tapasztaltuk a következményeit. Egy szobor szimbolikája sokrétű: azon túl, hogy valamit ábrázol, helyet foglal el a közös térből. És ez a tér egyre fogy, ahogy szaporodnak az emlékművek. 

Facebook Comments