Akinek nincsen állása, az dögöljön éhen?

Akinek nincsen állása, az dögöljön éhen?

Itt van egy újabb, igen ékes bizonyítéka annak, hogy a – mindenkori? – kormánynak nincsen pénze, csak a természetes-és jogi személyeknek, amelyet aztán jól bekasszíroznak mindenféle hókusz-pókusz adónemmel, intézkedéssel, bezárással, átszervezéssel. Elvégre többet adni valahová, egyéb helyekről elvonással lehet…

Hiába mondta azt Orbán Viktor Milánóban, az Ázsia-Európa Találkozón októberben, hogy “mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni, mint amilyen Magyarország” – ez azért nem teljesen igaz, sőt…

De ha nincsen pénze a kormánynak, miért viselkednek úgy, mintha a gazdaság működtetését hosszú-hosszú éjszakákba nyúló, Monopoly-játszmákből szerették volna elsajátítani, de még ez sem jött össze? 

stad.gif

Milyen ország az, ahol a gazdaságot leginkább mozgásban tartó száz cégből hetvenöt külföldi, de ezeket fojtogatják a leginkább? (Gondolva a 2013-as adóévben 44 milliárd forint hasznot adó, kivonulását előbb bejelentő, majd mindezt cáfoló Vodafone-ra, esetleg a közel 100 milliós Tesco-ra, esetleg a Phillip Morris-ra, a Pécsi Dohánygyárra – amely brit tulajdonban van -, A Spar, a Lidl és az Auchan üzleteire. És persze akkor még nem említettük meg a DM-et, az Aldit, a City Bankot amely már bejelentette a távozását…)

És akkor dolgozz magyar, persze ha tudsz.

Élj meg belőle, elégítsd ki alapvető létszükségleteidet – más nem is kell? -, persze közben neveld fel a gyermekeidet, a jövő adófizető (brit?) állampolgárait.

Magyarországon jelenleg legfeljebb 3 hónap a munkanélküli segély, utána ha talált magának az ember állást, akkor egy igen szerencsés flótás: a hazai, munkanélküli időszak átlagos tartalma 19 (!!) hónap. Nyugi, a közmunka lehetősége mindenki számára adott…

És akkor itt az újabb elmebaj kérem! Hát itt van! Nem kellett sokat aludni hozzá.

A kormány a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt szaggatja apró cafatokra: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, úgynevezett “fogyasztóbarát” intézkedésekre utalt. 

RobinHood1.gif

A kormány részéről megerősítették, hogy jövőre biztosan megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, és a kormányhivatali rendszer átalakításával a különböző funkciói is más-más minisztériumokhoz kerülnek – értesült a VS.hu. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) hétfői ülésén ugyanakkor semmi konkrétumot nem árultak el a szakszervezeti vezetőknek, így az sem derült ki, mi az átalakítás célja. A költségvetési törvénytervezet számai azonban jóval beszédesebbek – írja a Vs.hu

Inkább költenek hivatalok alapítására, átszervezésére annak ellenére – vagy éppen ezért -, hogy jövőre 30 milliárd forinttal rövidebb lesz az álláskeresés időszakára szánt tartalék.

Mi lesz még itt…?

Képeink internetes forrásból származnak

Facebook Comments