L. Simon gyakorlatilag mindenkit arcon köpött – a kormányát is

L. Simon gyakorlatilag mindenkit arcon köpött – a kormányát is

“…a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat…”

Részlet L. Simon László, váratlanul kiderült című verséből.

Az idézett író, költő és szerkesztő, volt kulturális atyaúristen, jelenleg a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ATV Szabad Szemmel című műsorának a vendégeként, igen sok dologról beszélt. Többek között az urizásról, arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek a Budai várba költöztetése “sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni”, ezenfelül azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a médiumok egy komoly része, bizony az emberek felbőszítésére apellál.

lsimon.jpg

 

Fotó: metropol.hu

Nosza.

Minden művészeti ág, teljesen szubjektív dolog: van akit elgondolkodtat, megihlet néhány deka fekália egy fehér vásznon szétkenve és vannak olyanok, akik ezt puszta barbarizmusnak értékelik. Vannak olyanok, akiket megfog L. Simon fent idézett verse és azon felül, hogy egyáltalán nem tetszhet egy másik csoportnak létezhet egy harmadik csoport is, akik szerint ez bizony az emberek felbőszítésére szolgál.

A művészet minden válfaja, óhatatlanul is hasonlatos a médiumokhoz: senki sem kötelezi az olvasókat/nézőket a fogyasztásra. Ha a befogadó úgy gondolja, hogy az adott sajtótermék figyelemmel követése számára hasznos, akkor máris nem lehet emberek direkt hergeléséről hadoválni. Át lehet kapcsolni a tévét, el lehet navigálni az adott honlapról, lapozni lehet az újságban sőt, egyáltalán nem is kell azokat felkeresni vagy megvásárolni.

Ám az, hogy egy közszereplő, az aktuális kormány egyik igen ismert tagja a feljebb már említett felbőszítésről beszéljen, valamint ugyanazon műsorban azt is elmondja, hogy “tartózkodni kell azoktól a dolgoktól, amik joggal idegesítik az embereket”, a műsor végén pedig eléggé lazán kijelentse, hogy Orbán Viktor Budai Várba költöztetése egy drága muri lesz, de marhára fog mindenki örülni ennek: az taplóság. Irgalmatlanul nagy bunkóság. Az állampolgárok direkt arcul köpése, egy magát nyilvánvalóan érzékenynek és intelligensnek gondoló embertől.

lsimon.gif

GIF: magyarinfo.blog.hu

És már elnézést a kifejezésért, de ebben az esetben nem csak az olvasó-állampolgárokat, hanem saját magát és a kormányát is remekül annyira arcon csulázta, mint egy veréb tollastul. Az L. Simon által összehordott mondatok felett, bizony nem lehet átsiklani.

Újságíróként leszögezhetem, hogy az érdemesebb – ez is persze szubjektív – médiumoknak a legfontosabb feladatának, az aktuális hatalomnak az ellenőrzésének kellene lennie: minden egyéb másodlagos vagy éppen harmadlagos funkció. 

Tehát amennyiben az urak nem szeretnék, hogy a kis lelkük számára felkavaró anyagok készüljenek saját magukról, tessék emberként, az állampolgárok akaratának folyományaként megválasztott és persze leváltható politikusnak maradni, nem egy időben eltévedt, dezorientált, hibbant dzsentrit játszadozni, és persze erről még tanúbizonyságot is tenni.

jano.jpg

 

Fotó: 444.hu

Az adófizetők pénzéből.

Ha már dzsentrik, akkor gondolatmenetem zárásaként engedjenek meg egy idézetet hazánk egyik legnagyszerűbb írójától, nem mellékesen egykori országgyűlési képviselőtől, Mikszáth Kálmántól.

“…Beteg a társadalom és nem is fog fölgyógyulni egykönnyen. Ez a szomorú való. A nagy rothadás rettentő tragédiája, mint késpengén a lehelet, gyorsan terjed. Mindig újabb és mindig veszedelmesebb szimptómák mutatkoznak. Csalás, hazugság, kétszínűség, hitszegés, elvtagadás vannak napirenden.

És nem tudjuk megfejteni, a politika volt-e oly erkölcstelen s fekélyesítette el a társadalmat vagy megfordítva…”

(Beteg a társadalom – 1880)

 

Valóban, nem tudjuk megfejteni.

Talán elég, ha még időben elkezdünk gyomlálni.

Facebook Comments