Agyhalottak hete – Fideszék ráuntak a kormányzásra?

Agyhalottak hete – Fideszék ráuntak a kormányzásra?

Igen súlyos lehet a slamasztika a kormány házatáján, hiszen emberemlékezet óta első alkalommal járja Orbán Viktor az országot ilyen hevesen: a propaganda-járatában az első komoly megálló a Blikk szerkesztősége volt a múlt hét folyamán, ahol nagyjából másfél órát töltött el az olvasók telefonos, valamint online kérdéseinek megválaszolásával. Interjút is adott a médium egyik újságírójának, válaszolva a leginkább kellemetlen kérdésekre is.

ro.jpg

 Fotó: n3xsys.deviantart.com

A Medián múlt héten nyilvánosságra hozott felmérésének értelmében egyetlen hónap alatt tizenkét százalékot zuhant a narancssárga népszerűség: kérdés az, hogy a miniszterelnök személye milyen irányba képes befolyásolni – ha képes egyáltalán – ezt a történelminek is joggal nevezhető lejtmenetet. (Csak tartson ki ez a szép statisztika legalább a tavasz elejéig.)

Amellett, hogy az internetadó, a vasárnapi zárva tartás és többek között a drogteszt ügyén folyamatosan csinálják a politikai thiller-komédia műsorszámot a kormány tagjai, újabb állandó- és epizódszereplők kapcsolódtak be az ízléstelen tréfálkozásba.

Buli van Orbánisztánban!

Orbán miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott egy interjút, amelyből a dekadens és hanyatló, egykori szuperhatalom számára kiderülhet, hogy milyen pompás is a “magyar modell” – nem, nem Palvin Barbara. “A miniszterelnök szerint a kormány “keresi” azt a pillanatot, amikor csökkentheti majd az adókat. Mint mondta, arról folyik a vita, hogy ezt a jövő év közepén vagy 2016-ban kell-e megtenni.” Érdekes ez a kijelentés annak függvényében, hogy a hazánkban létező 27 százalékos áfa gyakorlatilag Európában a legmagasabb, emellett új, igen vitatható adónemek bevezetését tervezi a kormány…

Bayer Zsolt újságíró, a Fidesz egyik alapítótagja, a Békamenet Békemenet tömegdemonstráció főszervezője, a Magyar Hírlap mai vezércikkében gyakorlatilag John McCain amerikai szenátornak, korábbi elnökjelölt édesanyját méltóztatta lekurvázni – elnézést a szóhasználatért, de ez történt. Bayer biztosan nem hallott Orbán interjújáról – vagy egyszerre nyalunk és támadunk is, csak bejön valamelyik stratégia?

Deutsch Tamás, vagyis a Fidesz főtrollja, Juhász Péter ellenzéki képviselő drogvádjára reagált úgy, mintha a klaviatúrájának püfölése előtt, éppen szétküldte volna magát valamilyen tudatmódosításra kiválóan alkalmas anyaggal – vagy ez csak az alapállapot? Fene tudja.

dt.jpg

Fotó: 444.hu

Gulyás Gergely, a “bosszúszomjas és már a kiegyensúlyozottság látszatára sem ügyelő RTL Klubnak” mondott egy szívélyes litániát – amellett, hogy azért kiállt Pokorni Zoltán, urizálást bíráló kijelentése mellett.

Ha már urizálás. Balázs Árpád, Siófok vesztes polgármester-jelöltje költséges, szükségtelen és joggal vérforraló kampányfogásában, díjmentes okostelefont ígért azon nagykorú lakosoknak, akik igénylést nyújtanak be erre. Az agyrohasztó kampányfogás nem jött be, csúnyán kikapott független kihívójától. Okostelefonra éhes, élelmes lakosok így is szép számmal akadtak, 2170 személy – vagyis az október hónap 29. napjáig regisztráltak – így is megkapják 58 millió forint értékben a készülékeket – ezt Balázs egészen biztosan, a saját vagyonából fogja előteremteni…

Mi lesz még itt? Vagy ezek pont arra apellálnak, hogy elbukjon a kormányuk? Nagyon úgy néz ki.

Srácok, sok szerencsét kívánunk hozzá, végre jó úton haladtok!

Facebook Comments