Boldog karácsonyt, még a kormánynak is!

Boldog karácsonyt, még a kormánynak is!

Szokás szakmai berkekben azt mondani, hogy “ha egy tragédia történik, akkor csak az újságíró örül” – komoly túlzással, de azért van benne valamennyi igazság. Nem mindegy az, hogy nekünk kell erőnek erejével megfeszülve vadászni az anyagokra, vagy ahogyan a közhely mondja, “a téma az utcán hever, csak le kell hajolnunk érte.”

Bár még nincsen vége a 2014-es, a kormány részéről erősen antidemokratikus, mérhetetlenül arrogáns, hibbant dzsentrikhez méltóan urizáló, az ellenzék részéről – sajnos – szokás szerint csak károgni képes, amúgy hagyományosan töketlen esztendőnek: de meg kell hagyni, eddig sem volt hiány témákat tekintve.

kellkaregyenlito.jpg

Többek között szó volt nálunk szar magyar borokról, fotópályázatot hirdettünk szutykos ABC CBA-üzletek-témakörében, bunkóságban versengett egymással dajcstomi és egy, MSZP színeiben induló vesztes polgármester, valamint szintén a szocik, segédkeztek az egyetlen működőképes dolognak a kiherélésében.

De volt itt nekünk L. Simon László “írófejedelmünk“, Hunvald Rogán ingatlan-mutyiját is ráncba szedtük, beszélgettünk Varga Ferenc Józseffel a Vida-Goodfriend jelenet kapcsán, joggal háborogtunk az autópálya-bevezetők fizetőssé tételéről.

Ettől függetlenül kijelenthetjük, a Fidesz komoly lejtmenetben van: mi sem mutatja jobban, hogy Lázárnál totális a káosz – ahogyan az atomenergia házatáján is felfedeztünk egy figyelemre méltó dolgot.

Ebben az évben az történt tehát, hogy a kormány akaratlanul is igen bőségesen kiszolgálta a győztes jogviták után újrainduló, az alapító-főszerkesztő Németh Gábor kolléga által fémjelzett Egyenlítő blogot.

Pár óra van hátra szentestéig: vélhetően kicsit pártoktól függetlenül mindenki lenyugszik, erre is kell időnek jutnia – legfeljebb a fizetett trollok fognak mozgolódni egy valódi, nem kamu interjúba is érzéketlenül belekötve, de hát nekik is valamiből enniük kell. 

Úgy vélem, a 2015-ös esztendő – és ami az idei évből még hátravan – szintén bőséges témákkal fog szolgálni, nem felejtjük el tájékoztatni olvasóinkat.

Békességben gazdag, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok az Egyenlítő blog és minden munkatársának a nevében!

Facebook Comments