Karácsonyi agyrohasztás, kormánypárti módra

Karácsonyi agyrohasztás, kormánypárti módra

A brandek és a politikusok is a fogyasztóiknak a megtartására törekednek: a különbség annyi, hogy a brand esetében bármikor lemondhatunk a márkahűségről vagy éppen másikat választhatunk, a politikusok esetében csupán négyévente van látszólag beleszólásunk a történésekbe.

A karácsonyi ünnepeket jobb esetben mindenki a szerettei körében pihenéssel és mókázással töltötte, így itt az ideje, hogy megszemléljük, milyen “oravecznórai bölcsességekkel” láttak el bennünket szeretett honatyáink. A mai nap a kormánypárti vigéceinkre, vagyis Facebook-oldalukra vetünk egy megdöbbent pillantást. 

Orbán Viktor

Orbán Viktor karácsonyfa mögül huncutkodó fotóját úgy gondolom, nem szükséges bemutatnom. Azonban mindenképpen ezzel kell kezdenem a felsorolást. A mémgyárak sem tétlenkedtek, igen ötletes megoldások születtek a témában. Szegény Viktor igen sokat idegeskedhetett a hatalmas karácsony előtti hajtásban, a képen legalább húsz évet öregedett magához képest. (De legalább posztolt valamit, aminek köze van a karácsonyhoz.) 

ovi_karacsony.jpg

Kérlek, milyen mákból volt az a bejgli, drága Viktorom?

Rogán Antal

Orbán a paraszt Rogánnal szemben legalább posztolt valamit karácsonykor: utóbbi nem vette erre a fáradtságot.

December 19-én, a “Kedvezményes fenyőfavásár a Belvárosban” albumába nyolc képet töltött fel. Természetesen a belvárosban nem csak belvárosiak vásárolhatnak, azonban úgy gondolom, hiába valóban nagy segítség az “ócsóbb” fenyőfa tessék műfenyőt vásárolni, sokaknak nem ez a legnagyobb problémájuk karácsonykor…

Utolsó posztja december 23-án született, “Idősek karácsonya az I. kerületben” címmel, amelyre joggal mondhatjuk azt, hogy egy remekül bevált politikus-szakmai fogás, nem több: kíváncsi lennék, hogy mikor tolná Antalunk a képét egy idősek otthonába, ha nem lenne az, aki éppen most: egy maffiozóval, csalóval boltoló “urizátor”.

Kósa Lajos

A szenvedélyesen gyorskorcsolya-és The Rolling Stones-rajongó Kósa, egy ízléses képet töltött fel szenteste a Facebook-profiljára

Selmeczi Gabriella

Hiába keresgéltem a Fidesz örökös barbibabájának hivatalos Facebook-oldalát, sajnos nem találtam ilyet. Ellenben rábukkantam egy Selmeczi Gabriella fun club névre hallgató oldalra, amely hamarosan három éve üzemel, mégis csupán 858 rajongóval büszkélkedhet. (Hmmm-hmmm! Vajon ez mit jelenthet?) 

sgkevin.bmp

A kis Kevin…ha már karácsony

A rémisztő szexi borítóképen túljutva, az oldalt megszemlélve azonnal felmerült bennem a kérdés: ki állhat mögötte? Hiszen van itt mindenféle. Orbán Viktor fotója megosztva és egy szivecske, Orbán Ráchel levele megosztva és egy szivecske, a Célpont stábjának negatív drogtesztje és egy szivecske, “Csökken a gyermekszegénység! Exkluzív interjú Gabikával, olvassák szeretettel!” – és egy szivecske, a Szolidaritás a CBA-val csoport (382 ismerős) propagálása és egy szivecske…

A bemutatkozóban látható egy selmeczigabi.hu című oldal is, ezt azonban nem lehet megnyitni biztosan a vírusirtó

De legalább van egy karácsonyi mix is – meg egy szivecske. 

Habony Árpád

Bár Orbán Viktor személyes tanácsadójának sem leltem…mi? Hát de. Tessék. Keményen 35 személy kedveli az oldalát, ami véleményem szerint teljesen megfelel a szörnyű valóságnak. Egy poszt született tőle még december 12-én “Még koronaőrként:” szöveggel. Videó is van. Nem mertem megnézni. Talán majd. Karácsony? Lópikulát. 

Deutsch Tamás 

Nincs mese, a Fidesz mókamesterének elsődleges pályája az MTK a Twitter. Facebookon december 24-én, az MTK Budapest fényképét megosztva kívánt boldog karácsonyt, mindenféle szokásos sallang nélkül. Azzal kapcsolatban, hogy mi késztette erre a meglehetősen minimalista megoldásra, csupán találgatni tudok. Lehetséges, hogy hamarosan olvashatunk kimeríthetetlen tollából egy csakis rá jellemző, iszonyatosan nagy trollkodást? Az lenne ám a karácsonyi ajándék – utólag is. 

Twitteren még ennyi sincsen. 

Remélem, 2015 karácsonyán bővebb lesz a felhozatal. Ha még addig kihúzzák valahogyan…

(A totális káoszban leledző Lázárt és Szijjártót is kerestem, róluk még ennyit sem lehetett találni.)

Facebook Comments