Amíg mi Biszku Bélázunk, az aktuális bűnösök röhögjenek a markukba!

Amíg mi Biszku Bélázunk, az aktuális bűnösök röhögjenek a markukba!

A luxuskörülmények között élő, egykori szerszámlakatosból keményvonalas kommunista politikussá avanzsálódott Biszku Bélának a nevét nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatni. Annak a Biszkunak a nevét, akinek a háborús bűnei miatti felelősségrevonása, gyakorlatilag 2010 óta tart: feltehetően tartani is fog egy darabig, hiszen az ügyében tartott másodfokú ítélet a védelem elfogultsági kifogása miatt elmaradt. Ha csak a vádlott, át nem adja a lelkét a teremtőjének… 

Hát te meg…?

A 94 éves Biszku Béla a vád szerint a pártállami diktatúra egyik vezetőjeként az 1956-os forradalom leverése után részt vett a kegyetlen leszámolásokat végrehajtó karhatalom megszervezésében és irányításában. A karhatalom halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le például 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál két nappal később pedig Salgótarjánban, ahol a karhatalmisták és szovjet katonai erők sortüzeinek negyvenhat halálos áldozata volt, köztük nők és gyerekek.Az ügyészség a büntetőperben életfogytiglant kért Biszkura, ügyvédje viszont felmentést – írja az MTI. 

bb_1.jpg

Fotó: MTI

Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője a hallgatóság soraiból figyelte a tárgyalást, majd a bíróság épületében újságíróknak azt hangoztatta: sajnálják, hogy ebben az ügyben tovább folyik az időhúzás, amit még az ügyészség kezdett el, mikor hosszasan nyomozott egy viszonylag egyszerű ügyben.

Így továbbra sem fog egyetlen napot sem börtönben tölteni “ez a tömeggyilkos” – jegyezte meg.

Na de akkor…?

Az áldozatok hozzátartozóinak mindenképpen joga van ahhoz, hogy felelősségre vonják és bűnösségének kimondása esetén elítéljék azt a férfit, aki miatt vélhetően egy életen át kellett szenvedniük. Sőt. Minden olyan nem csak magyar, hanem európai ember számára fontos lehet az elmarasztaló ítélet, akik elleneznek mindennemű diktatúrát és annak – óhatatlanul is – szélsőséges megnyilvánulásait. (Igen! Jól gondolják. Igazuk van. De most nem orbánviktorozom, habonyárpádolok, esetleg rogántonizálok.) 

Azonban felmerül részemről egy elvi kérdés: miért 2010-ben tettek érdembeli lépéseket, az akkor “csak” 90 éves Biszku perbe fogására? Miért nem 1990-ben, amikor 70 évesen még talán értelme is lett volna az esetleges rabosításának? 

Gyakorlatban milyen hasznunk származik abból, hogy adott esetben “életfogytig” tartó börtönbüntetése kapcsán, pár hónapot ül ez az aggastyán? 

A magam részéről azokat vádlom, akiknek jogköre lett volna a rendszerátmenekítés rendszerváltás után vádba fogni Biszkut, ám azt ilyen-olyan okok miatt nem tették. 

Így csupán annyit tudok tenni, hogy a fenti soraimat leírva hátradőlök, majd figyelememmel kísérem ezt a kirakatpert. 

Hazánk jelenlegi, aktuális ellenségei – a gyíkemberek? – pedig dagadó mellel talán közölhetik, hogy “igazságot” szolgáltattak.

Ha így folytatják, ellenük is lesz egy hatalmas per! 

2069-ben…?

Forrás: Egyenlítő/MTI

Facebook Comments