15-20 rendőrrel mert csak bemenni a diákok közé az államtitkár

15-20 rendőrrel mert csak bemenni a diákok közé az államtitkár

Újabb érdekes részletek derültek ki a botrányos országos diákparlamentről, amelyet tavaly novemberben tartottak Fehérváron.

A történetet a 444 plankolta föl, aki a parlament jegyzőkönyveire hivatkozva azt írta, hogy a diákok kifogásolták

  1. túl sok órát,
  2. az értelmetlen, lehetetlen és kötelező “önkéntes” munkát,
  3. hogy nem jöttek tankönyvek, de ami jött, az rossz,
  4. valamint, hogy amióta a KLIK-nél vannak az iskolák, azóta nincs felszerelés.

Az egyik résztvevő, a Somogy megyei küldött Kiss Dávid az Egyenlítő blognak azt írta, a diákok leginkább a heti öt testnevelésóra problémáit fogalmazták meg, mivel ehhez országszerte nincsenek meg a feltételek, hiányoznak a termek és az eszközök.

czbj.jpg

Erre Sipos Imre helyettes államtitkár úgy reagált, ezek a termek és eszközök eddig is hiányoztak.

(Ami igaz is, csak eddig például nem négy osztálynak volt egyszerre testnevelés órája, hanem csak kettőnek.)

Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem vártak a tesik óraszámának emelésével addig, míg a körülmények adottak nem lesznek, Sipos azt válaszolta, hogy

látják a problémát, és ez motiváció,

hogy minél több tesitermet építsenek.

“Én úgy gondolom, hogy nem úgy kellene igényt teremteni, hogy növeljük a hiányt”

– írta nekünk Kiss Dávid.

A felszólalók szerint van olyan Somogy megyei iskola, ahol a folyosón tartják a testnevelésórát. Máshol az udvaron. Télen is. Vagy 3-4 osztály használja egyszerre a tornatermet. Mivel öltöző sincs elég, az óra fele amúgy is elmegy öltözésre és vetkőzésre.

De a legjobb: akad olyan budapesti iskola, ahol

bevezették az elméleti testnevelést.

Mivel nincs hol rendes tornaórát tartani, ezért a diákok sporttörténetet tanulnak, illetve videóról sporteseményeket néznek.

Jópár felszólalás volt az új tankönyvekkel kapcsolatban is.

  1. Nem érkeznek meg időben,
  2. rossz minőségűek,
  3. a tankönyvek nincsenek összhangban a munkafüzetekkel,
  4. nem fedik le az egész évi anyagot,
  5. hiányosak.

Volt, aki 2 hónapja várt már egy 7 ezer forintos tankönyvre és mikor kézhez kapta, akkor szembesült vele, hogy

a benne lévő lapok teljesen üresek.

A diákok kifogásolták hogy a tankönyvek terén nincs választék, amire az államtitkár úgy reagált, ez egy új rendszer, ami gyerekcipőben jár, és még ki kell forrnia.

A helyettes államtitkárnak az is újdonságot jelentett, hogy a közösségi szolgálatnak nevezett kötelező munkát legfeljebb egyszerre három órás időintervallumokban lehet teljesíteni.

A Somogy megyei küldött azt írta, ezeken felül még volt jónéhány kérdés, melyeket

“annyival lerendeztek a mélyen tisztelt urak, hogy ez helyi probléma; két vállvonogatás között rávágták, ez nem az én hatásköröm”.

Mindezek után nem meglepő, hogy a pénteki közoktatási fórum

“már-már káoszba fulladt”.

A szombati szekcióülések 42 pontos ajánláscsomagot fogalmaztak meg a kormánynak az oktatásügyi törvények hibáinak és hiányosságainak kijavítására. Ezek közül Kiss szerint

szinte csak a menzakoszt minősége nem újkeletű probléma.

Ezeket vasárnap Czunyiné Bertalan Juditnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkárának adták át,

“aki 15-20 fős rendőri kíséretével nagyban emelte a hétvége színvonalát”

– írta az Egyenlítő blognak a Somogy megyei küldött.

A diákparlamentet eleve három év szünet után merték csak összehívni. 2014. november 21-23. között Székesfehérváron tartották meg közel 300 küldött részvételével.

(A különösen védett személyt ábrázoló kép a fidesz.hu-ról származik.)

 

Facebook Comments