Szoptatós anyák, lincseljetek!

Szoptatós anyák, lincseljetek!


Provokatív cikk volt, végre valaki felháborodott valamin, én pedig szándékosan öntöttem a tűzre még egy kis olajat. 

Apatikus a magyar társadalom, szótlanul tűri, hogy megalázzák, megpofozzák, belenyomják az arcát a sárba. Végre történt valami, még ha nem is egy lényeges ügyben, de emberek összejöttek és együtt tiltakoztak, közösségileg érdekérvényesítettek. Bravó. 

Amikor megírtam a fenti blogbejegyzést (cikknek nem nevezném, irodalmi értéke nulla, maga a téma sekélyes, istenkém, ez van), másnap kisebb tömeg gyűlt össze, random ismerőseim hívtak fel és írtak nekem, hogy a kurvaanyámat mostmár, hogy írhatok ilyet, amikor libsi, buzivédő, zsidóbérenc lakájmédia-munkás vagyok. Aki mindig a gyengék mellé áll, mert úgy gondolja, ez a baloldaliság. 

Ezzel a blogbejegyzéssel nem mosakodni akarok, inkább csak jelezni szeretném: a szoptatás-téma túl van izgulva. Senkinek nem vitatom el a jogát a szoptatáshoz ott és akkor, amikor akarja.

Anyukák, szoptassatok bátran és tüntessetek érte! 

Teljesen szolidáris vagyok minden ilyen kezdeményezéssel. Helyeslem. Támogatom. 

De: nem igazán fogta fel a művelt közönség az üzenetet. Nézzük újra, immáron direktebben, vicceskedés nélkül (lásd a 444 cikkét, ami elviccelte a dolgot: borzalom! Felháb!), mit értettem én azon, amit leírtam.

1. A hangsúlyok.

Millió ennél fontosabb joga van az anyukáknak, pl. az egészséges környezetben való szülés, amit naponta megsértenek durván. Ennek ellenére nem gyűlnek össze tömegek tüntetni. Ismétlem: ezeket a jogokat naponta ezerszer durvábban sértik meg, mint egy bunkó biztonsági őr a mekiben a szoptatáshoz való jogot. 

Mindennapos sztori: Gézuka azért született két nappal korábban, mert a doktor úrnak más dolga akadt és nem akarta megvárni, amíg Gézuka magától, természetesen megszületik. Gézukát kikapták anyukájából. 

Ahogy ma a kórházak állapota áll, én leendő apukaként inkább azon aggódom (és ezt javaslom a tüntetőknek, engem kurvaanyázóknak is): talán össze kellene gyűlni azért,

  1. hogy a gyerek normális körülmények között szülessen meg.
  2. Hogy legyen orvos.
  3. Hogy az orvost ne kelljen kitömni hálapénzzel.
  4. Hogy az orvos ne legyen idegbeteg, frusztrált és kialvatlan.
  5. Hogy a nővérnek legyen tisztességes fizetése,
  6. hogy ne öt ember munkáját végezze el egyedül.
  7. Hogy legyen tisztaság. Hogy legyen modern a kórterem. 

Ahogy ma az oktatási rendszer áll, az a gyerek milliószor rosszabb tudástőkét kap meg, mint az ún. “fejlett nyugati államok” polgárai. Össze kéne gyűlni,

  1. hogy ne bezárják az iskolákat.
  2. Hogy legyen kötelező iskolába járni 18 éves korig.
  3. Hogy kapjanak a pedagógusok rendes fizetést és alkalmat a rekreálódásra.
  4. Hogy legyen hangsúlyos a nyelvtanulás, a gondolkodásra nevelés,
  5. nem pedig a náci írók dicsőítése. 

(…és akkor ott vannak a szegények, a civilek, a cigányok, a zsidók és a homoszexuálisok, akiket ugyanúgy naponta elnyomnak, megkülönböztetnek, megaláznak, satöbbi, satöbbi, satöbbi, mégis, egy anyuka sem áll ki értük. Dögöljenek meg, ahol vannak…?)

Ezért nem tüntettek az anyukák. Miért nem? 

Anyukák, a gyereketek egészségét és jövőjét milliószor jobban befolyásolja ez a környezet, amiben felnő. Az, hogy ti szoptathassatok a Mekiben, ennek töredék részét képezi: lényegtelen kis momentum a gyerek létezése szempontjából.

Mikor lesztek végre olyan tudatosak, hogy azért tüntettek, ami valóban fontos? Hol a felháborodás, hogy a gyerekek elől elzárják a felemelkedés útját? Mennyi is egy szülés, 100 ezernél kezdődik a hálapénz? 

szoptatas444.jpg

(Kép: 444.hu)

2. Mit keres egy szoptatós anyuka a Mekiben? 

Erre a kérdésre nincs válasz. A meki kajái műanyagból vannak, úgy is nevezik a művelt, kifinomult nyugaton, ahol lehet szoptatni bárhol: trashfood. Anyuka ne egyen mekis kaját, és ne is etesse a gyerekeivel. Legyünk ennyire igényesek. Akármekkora bunkó, hímsoviniszta disznó is lehetek: de kérem, ez az anyuka és a gyerek érdeke. 

3. Miért teher egy gyerek?

Forog egy ilyen narratíva manapság: anyukák panaszkodnak, hogy mekkora teher a gyerek. A gyerek nem teher. A gyerek öröm. Akkor is, ha pelenkázás közben arcon pisili az embert. Én is megtettem, szegény jó apukám jót röhögött, inget váltott és folytattuk. 

Csak ez a frusztrált, idegbeteg és önző magyar közélet teszi ezt az emberekkel, hogy névtelenül őrjöngjenek, meg írjanak blogot arról, hogy mennyire rossz, hogy valakinek gyereke van és mennyire szenved.

  1. Mert nem mehet el fodrászhoz.
  2. Mert nem mehet be a mekibe.
  3. Mert kialvatlan. 

Igen, kérem, ez ezzel jár. Fel lehet fogni humorral és optimizmussal, meg fel lehet fogni nyafogva, hisztériázva, hörögve, fog-összeszorítva, szitkozódva. Kinek mi. 

4. A prüdéria.

Van, aki előveszi a mellét a mekiben, van, aki azt mondja: inkább félrevonulok, mert én prűdebb vagyok ennél. Ez teljesen magánvélemény. Én prűdebb vagyok, bocs. Nem vetkőzöm le a Városliget közepén, kutyasétáltatáskor, mert melegem van. Pedig rengetegen ott fekszenek fecskében, sőt, hatvanéves emberek félpucéron. Őket nem zavarja. Engem zavarna, ha ennyien néznének közben. 

Végezetül:

előbb tessék alaposan elolvasni  a dolgokat.

Nem átfutni rajta, aztán hörögve bekommentelni marhaságokat, meg trágárkodni. Tessék szépen elgondolkodni. Végigmenni a gondolati íven. Felfedezni benne azt, ami nincs leírva explicite. Sajnos, ez egy melós, időigényes módja annak, ha az ember olvas. Még akkor is, ha egy kis pimf blogbejegyzésről van szó. 

Facebook Comments