Ilyen az, amikor a KDNP-snek nehéz a matek

Ilyen az, amikor a KDNP-snek nehéz a matek

Surján László orvosnak tanult, na persze a teológia után. Volt népjóléti miniszter is, igaz, inkább néprosszlétinek becézték. Ejnye, a népnek sosem jó, sosem elég. 

A bomlás jelei viszont mostanra teljes szépségükben megmutatkoznak szegény nagypapán: nálunk akkor vetette el a sulykot véglegesen, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy Horn Gyuláról termet nevezzenek el az Európai Parlamentben. (Lehet valaki a politikai ellenfelem, de Horn mégiscsak történelmi alak. Rémlik a fotó, nyilván, amikor azzal a nagy csipesszel vágja át a vasfüggönyt, ugye? Lehet valakit utálni, de azért a minimális politikai kultúra és a tisztelet elvárható. Pont egy vallásos embert oktassunk ki erről?)

surjan_laszlo.jpg

Forrás: Surján László Facebook-oldala

Igaz, kórboncnok volt, tehát akkor is. Volt ő még az Egészségügyi Világszervezet európai regionális bizottságának elnöke is, sőt, kandidátusa van orvostudományból. Nem lehet buta ember. 

Surjánnak tehát valamit tudnia kellene arról, hogyan táplálkoznak az emberek. 

Laci bácsi! Hát miért tetszik butaságokat posztolni a Facebook-ra? Ha már butaságokat tetszik posztolni, legalább ne árulja el, hogy maga rég megtagadta a krisztusi szegénységet és a rászorulók segítését! Hát nincs ott egy PR-os, nem telik a havi 3 milliós európai parlamenti fizuból egy tisztességes alkalmazottra? 

De ha már olyan szorgalmas és annyi ideje van az államügyek (európai ügyek) mellett, hogy maga posztol a saját Facebook-oldalára: Nem tetszett tanulni, hogy

mi az a minőségi éhezés?

Amikor a 4 millió szegénynek arra van pénze, hogy krumplit egyen, meg nokedlit? (Szerencsés esetben.)

Hogy a hús, meg a friss zöldség sokba kerül? Laci bácsi, aki orvos volt, aztán menő politikus lett, biztos nem találkozott olyan helyzettel még életében, amikor az olcsó párizsinak örülni kell, vagy annak, hogy van zsír a kenyéren. 

A zsíros kenyértől, a krumplitól, meg a tésztától bizony hízik az ember. 

Odakünn, a brüsszeli pusztában bizonyára halat eszik a szegénységet fogadott, keresztény politikus, ami tele van omegahárommal, nem keményítővel, meg telített zsírsavakkal. 

Laci bácsi, inkább foglalkozzon a kilenc onokával, mint hogy tovább folytatja a KDNP-nak nevezett ostoba, érzéketlen csürhe politikai öngyilkosságát!

Facebook Comments