10+1 dolog, amivel Kocsis Máté karakter-öngyilkosságot követett el

10+1 dolog, amivel Kocsis Máté karakter-öngyilkosságot követett el

Az egyik legundorítóbb karaktergyilkossági kísérletének nevezi a józsefvárosi polgármester és Fidesz-igazgató az utóbbi időben őt érő kritikákat. Közös fotót posztot a családjával, hogy jelezze, nemcsak őt támadják, hanem már a családtagjait is.

Szerinte jó visszajelzés viszont, hogy nem a munkáját.

Hát nem. Kocsis teljesen félre akarja érteni a helyzetet. A kritika igenis és kizárólag a munkáját érinti, amennyiben egy politikus politikai megnyilvánulásait munkának tekintjük. Személye és közismert nemi identitása csak azután került az asztalra, miután saját pártja (illetve annak elnöke) hozakodott elő más emberek magánéletével.

De Kocsis azelőtt se úszta meg a kritikákat. Hogy fölfrissítsük az emlékezetét, összeszedtük a top 10 ügyet, amelyekkel rövid politikai karrierje alatt is jelentős ellenszenvet volt képes kiváltani bármelyik józan és elfogulatlan állampolgárból.

Nem volt kétperces munka, Kocsisnak annyi botránya volt már, hogy a hatalmon töltött évei arányában valószínűleg éllovas a Fideszben.

1. Indulás Csurkától és Hitlertől

Kocsis apja a MIÉP képviselőjelöltje, a Horthy-társaság elnöke volt, az 1990-es évek egyik közepesen ismert széljobbos figurája. Máté fia 1998-ban annyira segítette a kampányát, hogy belépett a Csurka-párt ifjúsági tagozatába, majd egy évvel később a pártba is. Ezt utóbb persze letagadta, amikor már a Fideszben próbált politikai karriert építeni.

Korábbi bajtársai persze nem vették jó néven az árulást, és miután magasra jutott, emlékeztették rá, hogy honnan indult. Eszerint a 2000-es évek első felében még olyannyira otthon volt szélsőjobboldali körökben, hogy rendszeresen ünnepelte Hitler születésnapját, és barátainak is náci karlendítéssel köszönt.

2004-ben még a Környezetvédelmi Unió nevű fantompártban próbálkozott, annak bukása után igazolt át a Fideszbe, mint Pesti Imre és Kubatov Gábor mentoráltja. (Utóbbival a klubszeretetük is közös: mindketten fradisták.)

De legyünk elnézőek, fiatal volt, és kellett a pénz. És pénz csak a Fideszben volt.

Kocsist a VIII. kerületi Fidesz belső ellentétei 2009-re a párt polgármester-jelöltjévé, és az akkori közhangulatból következően Józsefváros polgármesterévé teszik.

kocsismate.jpg

Egy kedves kép, amelyet korábban Kocsis maga közölt a Facebookon

2. Lucifer SMS-ben trágárkodik

2011-ben kirúgták a józsefvárosi önkormányzat egyik köztisztviselőjét, mert  úgy vélték róla, hogy ő volt a kerületi hatalmi mutyikról közölt Narancs-cikk forrása. A hivatalos indok persze nem ez volt, hanem a polgármesternek írt három SMS.

Pedig Kocsis volt az, aki horvátországi nyaralása alatt, Luciferként szignált üzenetivel zaklatta a köztisztviselőt, akinek három válasza olyannyira nem nyerte meg a tetszését, hogy méltatlanság miatt kirúgatta. Mivel “személyes megnyilvánulásaival a józsefvárosi önkormányzat és annak hivatala, valamint dolgozói jó hírneve és így a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom lerombolását idézi elő.”

Nem tudjuk, mi van most a józsefvárosi önkormányzat hivatalának jóhírével, de a bíróság 6,5 millió forint kártérítésre kötelezte Kocsisékat, akik a személyes bosszú költségeit nyilván közpénzből fizették meg.

Egy másik SMS-ügyéről az Egyenlítő blog is beszámolt: egykori politikai szövetségese tárta fel a bíróság előtt a neki küldött trágár üzeneteket.

3. A hajléktalanok vegzálása

Polgármesterként első komolyabb intézkedése a kerületi hajléktalanok ellen irányult: betiltotta az utcán élést Józsefvárosban. Az embertelen rendelet miatt több civil szervezet is tiltakozott, az ombudsman az AB-hez fordult.

Emberek tucatjait állították elő, és bírságolták meg. Bár Kocsis szerint nem azért, mert az utcán élnek életvitelszerűen, hanem vizelés, alkoholfogyasztás és erőszakos koldulás miatt. Vagyis nem azért, mert hajléktalanok, hanem azért, mert hajléktalan életmódot folytatnakVégül egyértelműen beletört a bicskája az ügybe: a legreménytelenebb helyzetben élőket sem eltüntetni, sem megtörni, sem felemelni nem tudták.

Cserébe az amúgy inkább homofil civilek már akkor megszellőztették szexuális preferenciáit. De akkor még nem tiltakozott.

4. Homoszexuálisból homofób

Arról, hogy álcázza-e magát, vagy tényleg megtért, és miért legitim közzétenni nemi identitását, valamint hogy miben hasonlít Szegedi Csanádhoz és Imrédy Bélához, néhány napja külön cikket írtunk Hadd szívjon csak Ratyi Matyi a megvetettek oldalán! címmel.

5. Tűcsere és hepatitisz

A következő célpontot a drogosok jelentették. Az önkormányzat felbontotta  a megállapodást a Kék Pont józsefvárosi tűcserélő és ellátó központjával, bár azt 2010-ben, már Kocsis polgármestersége idején kötötték meg. Kocsist leginkább az eldobált tűk zavarták. Szerinte, ha nem a kerületében osztanák a tűket, akkor a drogosok sem mennének oda, tehát a fecskendők sem ott hevernének szanaszét.

Ezzel szemben:

  1. A Kék Pont célja éppen a használt tűk begyűjtése volt, amit azzal akartak elérni, hogy steril újat adtak egy használtért cserébe. Az eldobált tűk száma egyenesen aránylott a szervezet önkormányzati támogatásának csökkenésével.
  2. A keménydrog-használók jelentős része éppen Józsefvárosban élt, nem más kerületekből mentek oda.

Kocsis intézkedései teljes légvárra alapultak. Eszerint, ha nem lesz steril tű, a heroinisták vagy dizájnerdrogosok majd felhagynak a szerhasználattal. Ám az ellenkezője történt: a támogatás csökkentése okán egyre kevesebb steril tűt lehetett kiosztani, és ezzel párhuzamosan három év alatt megduplázódott a hepatatisz C fertőzöttek száma a fővárosban.

A Kék Pont tavaly nyári bezárása utáni adatok még nem ismertek, de a várható további növekedés legfeljebb Kocsist fogja majd meglepni.

kocsispiss.jpeg

6. Drogteszt

Mint a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis tavaly december 5-én dobta föl, vezessenek be rendszeres drogkontrollt a 12–18 év közöttiekre, a politikusokra és az újságírókra.

Ez még a párt parlamenti frakcióját is feháborította, a felnőtteket tekintve minden bizonnyal el is kaszálta volna az AB. És ha mégse, akkor még Lévai Anikót is megpisiltették volna, mint a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnökét.

Ugyanakkor kis- és fiatalkorú gyerekeket viszont sikeresen kriminalizálták volna, noha érdemi eredmény elérésére remény sem volt, mivel az évi egyszeri vizeletteszt aligha tudta volna kimutatni a jelentős részben legfeljebb néhány nap alatt kiürülő rekreációs drogokat. A minden bizonnyal a Habony-féle boszorkánykonyhában született, a Fidesz népszerűségvesztésének megállítására hivatott ötletről alig egy hét után leszakadtak a kormánypárti kommunikátorok is.

Annyi eredménye viszont mindenképp lett, hogy a gyerekeket bűnözőnek tekintő javaslatot először földobó Kocsisra ráragadt a “pisismáté” nickname.

7. Agyára mennek a civilek

A hajléktalan-, tűcsere- és drogtesztügyekben Kocsis jelentős civil ellenállással találta szemben magát, talán ennek köszönhető, hogy januárban teljesen kiborult, és nekiugrott a civileknek. Akiket

aberráltaknak, ostobáknak, lustáknak, politikai aktivistáknak, rosszindulatúan kíváncsiskodó, a világot gyűlölő állampolgároknak nevezett, és meg is fenyegetett.

Szerinte nagy mennyiségű közérdekű adat-igénylésekkel megpróbálják leterhelni és működésképtelenné tenni a kormánypárti polgármesteri hivatalokat. Az Átlátszó utóbb kikérte, és megkapta, hogy négy év alatt 110 millió forintot költöttek a közérdekű adatigénylések megválaszolására, 17 ember foglalkozott ezzel.

Csak a miheztartás végett: átlagosan havi 1-2 adatigénylést kapnak, amelyek megválaszolása törvényi kötelezettségük, és a náluk többet zaklatott önkormányzatok egyike se panaszkodott még a megterhelésre.

8. Elfoglalja a kéziszövetséget

Ugyan nincs érdemi sportmúltja, és bár a kerület szélén az MTK-stadion található (illetve pillanatnyilag csak annak a helye), Kubatov a Fradi alelnöki székével ajándékozta meg. Mi sem természetesebb tehát, hogy Kocsisból a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke legyen

Végülis tavaly kiesett a parlamentből, a Fidesz kommunikációs igazgatói posztja sem követel komolyabb szellemi igénybevételt, a szövetségbe nem nagyon kell bejárnia, utazni viszont nagyon szeret – minden erre predesztinálja. (És ha már a labdarúgó NBI minden életben maradt csapata szorosan kötődik a Fideszhez, valamint Németh Szilárd a birkózó-szövetség elnökévé válhatott, nekünk szavunk se nagyon lehet.)

asp_620_m1.jpg

A BL-döntős Veszprém játékosai, akik elvették magyarok munkáját

Kocsis csak arca (de még milyen arca!), valamint pénzkijáró embere a szövetségnek, a dolgokat az őt maga előtt tartó lobbicsoport intézi. A választást, mondjuk, bebiztosították azzal, hogy ellenfelére, a korábbi világválogatott és Európa-bajnok, BL-, KEK-, VB- és olimpiai döntős balátlövőre, Farkas Ágira szavazni se lehetett.

9. Holokauszt = megpróbáltatás

Kocsis áprilisban, amikor Schmidt Mária támogatást próbált szerezni a zsidó szervezetek, sőt Lázár János által is ellenzett Sorsok Háza-projektjéhez, a bejáráson mindössze megpróbáltatásnak nevezte a magyar zsidók II. világháború alatti sorsát.

“(…) zsidó honfitársainkat is olyan megpróbáltatások értek, amelyekről azt gondoljuk, hogy bármely korszakát is élje az ország, teljesen elfogadhatatlanok. És tudniuk kell arról, hogy ezek a fájdalmak, ezek a családi tragédiák tettek tönkre életeket.”

Talán a családi indíttatás teszi, de a polgármester elfelejtette, hogy

  1. a megpróbáltatásokat túl szokás élni,
  2. és nem családi tragédiák tettek tönkre életeket, hanem az, hogy egyszerűen megölték őket.

10. Egy halott pap igen, egy élő menekült nem

Nekiugrik a menekülteknek. 

“Brüsszel azt akarja, hogy aki idejön, maradjon itt, sőt, még többen jöjjenek. Mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen és akik itt vannak, menjenek haza!”

Ezt a 30-as években úgy mondták, Juden aus!. Igazán kíváncsiak volnánk, mi kifogása lehet az ellen a néhány 100 ember ellen, akiket Magyarországnak évente be kell fogadnia. Ugyan mennyi juthat belőlük Józsefvárosra?

Eközben – merő keresztényi szeretetből – befogadna egy szobrot. Anyagilag is támogatná, hogy Magyarországra hozzák II. János Pál korábbi pápa Franciaországban elbontásra ítélt szobrát.

Embereket nem mentene, tárgyakat igen. Persze nem a saját, hanem az önkormányzat pénzéből.

+1. Feljelentés gyerekek ellen

Ugyan nem közvetlenül a polgármesterhez kötődik, de jól jellemzi az általa vezetett hivatal működését az a minapi hír, miszerint följelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert az auschwitzi cigány láger rabjainak lázadására emlékező tüntetők megrongálták a Mátyás teret.

A józsefvárosi önkormányzat polgármesteri hivatala azt sérelmezte, hogy a rendezvényen rajzoló gyerekek melléfestettek az e célra szolgáló fehér lepedőknek, amit sima vízzel nem, csak homokfúvóval lehetett eltávolítani. A kár – az önkormányzat szerint – 100 ezer forint.

El se tudjuk képzelni, milyen büntetést tartana elképzelhetőnek Kocsis hivatala: megelégednének-e a gyerekek zsebpénzének elvételével, vagy nyilvános megszégyenítést tartanának célszerűnek.  A szervező Phiren Amenca egyesületet mindenesetre meg sem próbálták keresni, hogy segítsenek eltávolítani a kiszóródott festéket.

Ha Ön szerint Kocsis Máté bűnlajstroma nem teljes, írja meg a kommentek között, hogy mit hagytunk ki!

És addig is, szavazzon.

Facebook Comments