A kádárista titkosrendőrség egyik legsikeresebb ágazata volt, a plakát- és falfirkálás elhárítás. Hosszú és alapos nyomozások folytak egy-egy vasúti wc-ben krétával felfirkált rendszerellenes mondat miatt. Vagy éppen azért, mert valaki nem átallott gúnyt űzni egy november hetedikei lenines plakátból.
Komoly, kiképzett rendőrök sok száz vagy ezer munkaórát áldoztak fel csak azért, hogy az efféle
rendszerellenes izgatásnak elejét vegyék.
A nyolcvanas évek közepén felsőfokú oktatási intézményem beton kerítésére, éppen egy március 15-e előestéjén, valaki vörös festékkel felmázolta, hogy „Erdély él!” – ez ugyan első pillantásra nem tűnt olyannak, amely alapjaiban bontja meg a testvéri szocialista népek örök barátságát. De a szerv nem így gondolta. Napokig, de lehet, hogy hetekig, félig titkos kíberek nézték meredten a falat, hátha visszatér a tett helyszínére az elkövető. S tucatjával vették az írásmintákat. Persze, sosem sikerült leleplezniük a tettest, össze is dőlt a szocializmus.
Bár az összefüggés nem egyenesvonalú, de mégiscsak.
És most kiderült, hogy igenis bele lehet lépni többször ugyanabba a folyóba. A Fidesz csavart egyet az időgép gombján és máris visszarepített minket a langymeleg Kádár korba. Jó, a kenyér nem 3,60, nincs mindenkinek munkája, és ha szegény vagy, ma már nem sok esélyed maradt, hogy a gyerekedet egyetemre küldd. Ezen kívül, ma még Csányi Sándornak is komoly anyagi terhet jelentene a könyvheti teljes kínálat beszerzése, míg azokban a nehéz években ez inkább fizikai, mint anyagi megterhelést jelentett volna.
Szóval, az időgép csak szelektíven vitt vissza minket a múltba. Vannak hülye párttitkárok, a közfeladatoknál a párthűség fontosabb, mint a szakértelem. (Mondjuk, a nyolcvanas években azért a szakértelem már erősen számított.) S míg akkor az a mondás járta, hogy, aki nincs ellenünk az velünk van, ma az,
„Mi nyerjük a legtöbbet!”
És korunk James Bond-jai, akik rázva, nem keverve kérik a házi kisüstit, elképesztő ravaszsággal bújnak meg bizonyos hirdetőtáblák környékén és így próbálják leleplezni azokat, akik a kormány rasszista, uszító plakátjait próbálják letépni, átfesteni.
Innen is gratulálunk a rend derék őreinek. Persze tudjuk, parancsra teszik, ahogy a történelem során annyi mindent tettek már parancsra. És különben is, hova jutna a világ, ha csak úgy lehetne plakátokat rongálni.
Gyalázkodó hirdetmény az oké – ez ellen fellépni szabálysértés, vagy bűncselekmény.
(Emlékezzünk a Szabadság téren történtekre, ahol a gyalázatos Gábrielt ábrázoló Izé-t takaró építkezési fóliára például Pápai Gábor barátom egy kilógó nyelvű, csavarkulcsos Orbánt festett, járt is hónapokig a bíróságra. Más országban galeristák sora licitált volna egymásra a képért.)
Értjük persze. A kormányzati politika lényege az ellenséggyártás. Hol a filozófusok, hol a hajléktalanok, Gyurcsány állandóan. Most éppen a bevándorlók.
Amíg ezzel foglalkozunk – mert mi mást cselekedhetnénk – az ország kirablása zavartalanul folyik.
De akkor sincs mit tenni. A plakátot letépők korunk Robin Hood-jai, Ludas Matyijai. Olyanok, akik
valamit megmentenek a becsületünkből.
Akik azt jelzik a világnak, hogy ugyan egy egyre elvakultabb, szélsőjobbos hatalom támad itt, amelyik jobbról próbálja előzni a Jobbikot – de azért még nem mindenki hülye.
A T. Kíberek meg addig is olvasgassák leskelődés közben Petri György verseit.
Dési János