Orbán Viktor Strasbourgban már nem sallert és kokit kapott, hanem súlyos mélyütést. A rászámolás megkezdődött.
Az Európai Parlament jelentős többséggel fogadott el egy határozatot, amely ugyan elsősorban a bevándorlással és a halálbüntetés vitájával kapcsolatban mond véleményt Magyarországról,
de ennél sokkal, de sokkal többről van szó.
A Magyar Távirati Iroda nem túl információgazdag tudósításában ugyanis megbúvik egy kis mondatocska, csak úgy, szerényen:
„az elmúlt egy év magyarországi eseményei összességükben azt jelenthetik, hogy kialakulóban van annak veszélye, hogy a jogállamiságot rendszerszintű fenyegetés éri.”
Rendszerszintű!!
– ez a szó az EU-s szlengben azt jelenti, ha a jogállamiságot rendszerszintű fenyegetés éri – akkor aztán lesz haddelhadd.
Ugyanis ebben az esetben szankciók sorát indíthatják el egy ország ellen. Amelyik állam „rendszerszintűen fenyegeti a jogállamot”, azt bizony
egy pillanat alatt kizárhatják az ún. döntéshozatali mechanizmusból.
Magyarán, többet nem szavazhat például, nem vehet részt a közös döntésekben, mehet a levesbe. Ilyen szégyen valószínűleg még senkivel sem esett meg az EU történetében, már csak ezért is felettébb kellemetlen a dolog. Nem beszélve arról, hogy ez aztán valóban pária létre kényszerít.
Bár kétségtelen, nagyszerű alkalmat teremtene a kitűnő CÖF-nek, hogy megint az EU ellen uszítgasson egy kicsit, diktatúrát óhajtó további félhülye barátaival egyetemben. (Hibajavítás: miért fél? Egészen az.)
Mint az meglehetősen közismert, 2014 márciusában éppen a magyar viszonyok miatt alakították ki ezt az új formulát. Akkor a Tavares jelentés után vált nyilvánvalóvá, hogy
kell valamilyen lehetőség azon európai államok figyelmeztetésére, amelyek éppen a vadkeletre vágynak.
Korábban maximum csak a hetes pontra való hivatkozás és a döntésekből való kizárás volt erre. Ezt nevezték arrafelé „atombombának” – azaz túl erős dolognak. Ezért általában szép csendben nézték, ahogy Magyarország letér a demokrácia sárga köves (you know: yellow bricks) útjáról.
Ám ebben az új rendszerben marad helye a fokozatosságnak, hogy ne már bunkósbottal győzködjék a mi kis vezetőnket. Vagyis, ha az Európai Bizottság rendszerszintű jogállami sérelmeket tapasztal,
- előbb párbeszédet fog kezdeményezni,
- ha pedig ez esetleg nem járna eredménnyel, akkor ajánlást ad majd ki, amely szerint egy megszabott határidőn belül a tagállamnak rendeznie kell a kifogásolt ügyeket.
- Ha ekkor sem történik érdemi előrelépés, jöhet a hetedik cikkely alkalmazása, azaz mehetünk a fenébe.
Most azon el lehet morfondírozni, hogy Orbánt mennyire ijeszti meg, ha párbeszédet kezdeményeznek vele, vagy
mennyire lenne tele a gatyája egy jól irányzott ajánlástól.
A Fidesz első reakciója persze az volt, hogy minderről Gyurcsány tehet természetesen. Vagyis összefogtak a derék hazafi magyarok ellen komcsik, libsik, bolsik, és csak ezért szavazódott meg valahogy ez a cucc.
Természetesen egy ifj. Lomniczi (CÖF-szóvivő) ilyesmire elégedetten bólint és azt feleli: No, ez a Viktor már megint jól megmondta nekik. Most aztán nem lennék a helyükben. De aztán itt vége. Azért sok ilyen okos fickó még arrafele sincs.
A szavazati arányokból az derül ki, hogy
néppárti barátai – akik eddig felettébb elnézőek voltak a mini Ducéval szemben – sem akarták olyan rettentő harcosan megvédeni.
Ha jól látjuk, akkor az ímmel-ámmal kifejezéssel írhatjuk le az eseményeket.
Ugyan lehet komcsizni meg gyurcsányozni, és különben is, nyomják Krahácsot – de a rászámolás megkezdődött. Persze bedobható a pávatánc következő sasszéja, egy kicsit vissza, de már egyre nehezebb. Ez lassan már annyira bonyolult figura lesz, hogy összeakad benne a lábunk.
Most már csak az a kérdés, hogy a Kétfarkú Kutya Párton kívül, akad-e komoly demokrata erő az országban, amelyik képes elmagyarázni, mit is kockáztatunk most éppen.
Dési János
(Kép: Le Monde)